Az éjjel szerződést kötött a Green Bay Packers csapata a szabadügynök támadófalemberrel, Byron Bell-lel, aki a Cowboys szabadügynökeként érkezett Wisconsinba. Brian Gutekunst abban bízik, hogy hasonló hatást vált ki a csapatból, mint tavaly Jahri Evans leigazolása.
A 34 éves, korábbi sokszoros All-Pro Evans a kora ellenére bejátszotta magát a kezdőbe, ahol nem is teljesített rosszul, és tette mindezt veterán minimumért. Bell esetében is ez lenne a szándék, aki guard és tackle poszton is a támadósor hasznára válhat. Mivel a Packers rosterén akadnak olyan játékosok, akik porcelánból vannak, szükség is van a mélyítésre. Bell a Jetsnél volt még próbajátékon, de végül a Packers ajánlatára mondott igent, hiszen már tavaly is járt a Sajtfejűeknél edzéseken. Vélhetően egy egyéves szerződést kötött nagyon kevés pénzért.
A 29 éves játékos két meccsen kezdett tavaly a Cowboysban, amikot Tyron Smitht kellett pótolnia. Talán intő jel lehet, hogy az a Chaz Green, akiről hat sacket szerzett tavaly Adrian Clayborn megelőzte őt a depth charton, de a Packers egyelőre bizalommal fordul hozzá. Korábban a Panthersben és egy szezon erejéig a Titansben is kezdőjátékosnak számított, így bőven van tapasztalata a profi fociból. Sokak szerint szeptemberre kezdő lehet a fal jobboldalán, akár guard, akár tackle poszton, hiszen Bulaga játéka kérdéses a szezonnyitóra, de Justin McCray helye sem betonbiztos azért guard poszton.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások