Az Earl Thomas – Cowboys saga már most is elég sok fejezetből áll, amihez tegnap még több íródott. A Seahawks safetyje ugyanis két interceptiont is szerzett a Dallas ellen, majd látványosan meg is hajolt a Cowboys oldalvonala előtt. A meccs után pedig elmondta, hogy a Cowboys edzői még a bemelegítéskor odamentek hozzá és megkérdezték, hogy készen áll-e egy trade-re. Thomas nem tudta, hogy ez csak mentális hadviselés volt-e vagy komolyan gondolták, de igazából nem lepődnénk meg, ha bejelentenének egy ilyen cserét.
https://twitter.com/barstooltweetss/status/1044003713495511040
Már csak azért sem, mert még a meccs előtt napvilágot láttak olyan hírek, hogy a Seahawks nagyon gondolkodik azon, hogy jelentős pénzbírságot szabjon ki Thomasra, amiért két edzést is csak úgy kihagyott a héten. A ligában egyesek úgy vélik, hogy a Seahawks addig nem akarta elcserélni Thomast, amíg nem játszanak a Cowboys ellen a hazai szezonnyitójukon, ez most ugyebár megtörtént, szóval ha csak ez volt az akadály, akkor most bármikor létrejöhet a trade.
A Seahawks állítólag visszautasított egy második körös picket már a Cowboystól Earl Thomasért cserébe, de most akár újra folytathatják a tárgyalást. Viszont nem csak a Cowboys érdeklődik, hanem a Chiefs is szeretné megszerezni a kiváló safetyt az ESPN információi szerint. A határidő október 30, eddig lehet olyanis cserét lebonyolítani a szezon közben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások