Egy 1-7-es és egy 2-7-es csapat párharcától túl sok izgalomra nem számítottam. Előzetesen azt gondoltam, hogy a Giants elő fog jönni egy alibi játékkal, de valójában vereségre fognak játszani, és a múlt héten nagyszerűen játszó 49ers újra parádézni fog. Hát… Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Hihetetlen, de néha két reménytelen helyzetben lévő csapat összecsapásából jobb meccs kerekedik ki, mint két éllovas harcából. A mostani Giants-49ers párharc az egyik legjobb mérkőzés volt a héten, köszönhetően annak, hogy mindketten győzelemre játszottak, és nem foglalkoztak a drafthelyekkel.
A két csapat egész meccsen gyűrte egymást, többször is változott a vezető csapat személye, és egészen az utolsó pillanatig nem dőlt el, melyikük a jobb. Egy perccel a vége előtt azonban Manning 23-20-as 49ers vezetésnél megtalálta Sterling Shepardöt a célterületen, és ezzel 4 pontos előnybe hozta a csapatát. Csakhogy itt még nem ért véget a mérkőzés. A 49ersnek maradt egy perce visszatámadni, és sikerült is eljutni 21 yardig. Mire azonban idáig eljutottak, már csak 1 másodperc maradt az órán, így egyetlen dobásra volt csak lehetőségük. Ez az egy passz azonban nem lett sikeres, és mivel az utolsó másodperc is lepörgött, a Giants nyert.
PICK! #GiantsPride
📺: #NYGvsSF on @ESPN! pic.twitter.com/aZPrhEBotA
— NFL (@NFL) November 13, 2018
Ha a teljes meccset nézem, akkor a Giants jobban megérdemelte a győzelmet. Ők kevesebbet hibáztak, és egy kicsit jobb csapat benyomását keltették. Eli Manning talán idén először játszott úgy, ahogy egy franchise irányítótól elvárható. 110.7-es passer ratinggel zárt, nem adta el a labdát, és 3 TD passzt is kiosztott, amik közül az utolsó a győzelmet jelentette. A túloldalon Nick Mullens sem játszott rosszul, de neki két eladott labdája is volt, illetve az utolsó passza a kelleténél jóval hosszabb volt, és emiatt nem jött össze a GW TD. Igaz, talán könnyebb dolga lett volna, ha a csapattársak nem hátráltatják őt a mindent eldöntő drive-ban.
Futó óránál sikerült false start szabálytalanságot összehozni, ami miatt el kellett égetni az utolsó időkérést. Utána Mullens kiosztott egy jó passzt Goodwinnak, aki azonban nem ment le azonnal, hanem megpróbált keresztbefutva még yardokat szerezni. 4 yardot szerzett is vele, csakhogy az az 5 másodperc, ami ezzel elment lehet értékesebb lett volna. Ez a két hiba pedig a meccsbe került. Jól játszott a 49ers, de kiélezett szituációban ők omlottak össze fejben.
Giants oldalról Manning mellett még az LB B.J. Goodsont érdemes kiemelni, aki Mullens két passzát is leszedte a levegőből. A Giantsnek pedig nagy szüksége volt minden ilyen apró momentumra. A 49ersnél a futó Matt Breida érdemel még dicséretet: 6-os átlaggal futott, és 134 scrimmage yardot szállított. Rajta nem múlt semmi.
Eli to @sterl_shep3 for the @giants TD!
📺: #NYGvsSF on @espn pic.twitter.com/tfIDoHfz41
— NFL (@NFL) November 13, 2018
Ezzel a győzelemmel a Giants elfelejtheti az 1/1-et, a Raiderst már sehogy sem fogják tudni alulmúlni. A játékosokat azonban ez nem zavarja. Manning TD-je után mindenkin azt láttam, hogy örülnek annak, ahogyan a meccs alakult. Ők nyerni jöttek ide, és nem az 1/1-ért harcba szállni. Ugyanezt lehet elmondani a 49ers oldaláról is. Bár ők a kelleténél többet hibáztak, de egy percig sem adták fel, és az utolsó lehelletükig küzdöttek. Meglepő, hogy két ennyire kilátástalan helyzetben lévő csapat így képes még tovább küzdeni, és még mindig nyerni akar. Meglepő, de nem bánom. Egy jó meccsnek mindig örülök. Ez pedig az volt.
New York Giants @ San Francisco 49ers 27 – 23
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások