A Chicago Bearsnél borzasztó csalódottak voltak a Philadelphia Eagles elleni kiesést követően, főleg annak módja miatt. Cody Parkey, a csapat kickerének meccset eldöntő mezőnygólja ugyanis két póznán is megpattant, majd végül a kapu rossz irányába esett le. Parkey-nak nem ez volt az első ilyen rúgása, és balszerencse ide vagy oda, a Bears nem elégszik meg ennyivel.
Tegnap már megjelentek a hírek, hogy több rúgót is elhívott próbajátékra a Bears, hogy megversenyeztessék Parkey-val a kezdőért. Hat rúgó közül válogattak, akadtak köztük “nevesebb” jelöltek is, mint például Nick Folk vagy Blair Walsh, akiknek 2018-ban nem volt csapata. A további négy játékos viszont aránylag ismeretlen nevek az NFL-t kedvelőknek. Austin MacGinnis már nyáron is kipróbáltatta magát a Bearsnél, de végül nem tartották meg. Rajta kívül még Ernesto Lacayo, Josh Gable és Redford Jones volt még versenyben a pozícióért. A választás végül a 24 éves Jonesra esett, akit már le is igazolt Ryan Pace general manager, ugyanakkor nem zárta ki, hogy az offseason során nem lesz több kicker igazolás.
Ami Parkey helyzetét illeti, a kivágása nem olyan egyértelmű a teljesítménye ellenére sem. Mivel tavaly márciusban kötött egy 4 éves, $15 milliós szerződést, amiből $9 millió garantált, ezért az elküldése nem felszabadítással, hanem veszteséggel járna. Parkey alapfizetése $3,5 millió a 2019-es szezonra, ami ugyebár teljesen garantált, ami persze nem eget rengető összeg, de ebben a ligában minden cent számít. Így lehet csak az ijesztegetés a Bears célja, hogy Parkey összeszedje magát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások