Miután kirúgták a Denver Broncos vezetőedzőjeként, Vance Joseph nem sokáig maradt munka nélkül, és az Arizona Cardinals stájbához csatlakozott védőkoordinátorként. A múlton nem tud változtatni, ugyanakkor meg szeretné mutatni, hogy joggal van helye a szakmában.
A 46 éves szakembernek egy évnyi koordinátori tapaszatalata van, amikor a Dolphins védelmét irányította a 2016-os szezonban, előtte 14 évig csak defensive backek felkészítésével foglalkozott. Ennek ellenére a Broncosnál kétszer is finalista volt amikor a csapat új vezetőedzőt keresett, de hiába kapta meg másodjára a melót, végül nem jött össze számára a coloradói kaland. 11-21-es mérleggel hagyta ott a Broncost, ráadásul védőoorientált edzőként arra az egységre sem lehet büszke. Most egy új környezetben szeretné biztonyítani értékét.
Amikor azzal indokolják a menesztésed, hogy nem vagy elég jó, az nagyon fájó. Olyan lehetőséget akartam, ahol a saját sémámat is magammal vihetem, a 3-4-es attack sémát. A Cardinalsnál ez megadatik nekem, amivel magamnak és a kritikusoknak is bizonyíthatok.
– mondta.
Joseph állítólag két jó pass rushert és cornerbacket kért a vezetőségtől, hogy tökéletesre fejlessze elképzeléseit, és a Cardinals meghallgatta kívánságát. Steve Keim general manager két korábbi Falcons játékossal, Robert Alforddal és Brooks Reeddel is szerződést kötött, hogy Patrick Peterson és Chandler Jones túloldalára is legyen minőségi játékos. Természetesen az erősítések sora ezzel nem ért véget, főleg hogy az 1/1-es cetli birtokosaként egy prémium játékost is draftolhatnak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások