Az AAF felfüggesztett minden futballal kapcsolatos tevékenységet a mai nappal, pedig még csak 8 hete indult a bajnokság. Hivatalosan még nem dőlt be a liga, azonban nagyon úgy néz ki, hogy erre tartanak a dolgok. Az új többségi tulajdonos, Tom Dundon – akinek nem is oly’ rég a szarból kellett kihúznia az AAF-et egy 250 millió dolláros befektetéssel – nagyjából 70 millió dollárt bukott a befektetésén. A hírek szerint Dundon a tulajdonostársak kívánságai ellenére függeszti fel a ligát.
A hírek szerint plusz 20 millió dollárra lett volna még szükség, hogy be tudják fejezni a szezont, azonban a maradék két fordulót és négycsapatos rájátszást így már nem fogják megrendezni.
Az AAF az NFL fiókligájaként próbált meg szerepelni, azonban ezek szerint nem sikerült elég nagy sikert elérnie első szezonjában, sőt, a túléléshez szükséges minimumot sem sikerült teljesíteni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások