Melvin Gordon jelezte a Chargersnek, hogy addig ne számítson rá a csapat, amíg nem kap új szerződést. Az álláspontja mellett továbbra is kitart, és bár nagyon reméli, hogy maradhat, legalább ugyanennyire szeretné, ha rendesen megfizetnék.
A Chargersnél szeretnék maradni, ez az otthonom. Nem fogok itt ülni és azt mondani, hogy “Nem akarok visszatérni, bla, bla bla”. Ez az a csapat, ami esélyt adott nekem. Velük kezdődött az életem. Megváltoztatták az életem. A 32 csapat közül a Chargers volt az, ami hívott engem. Ezt soha nem felejtem el. De most itt az esély, hogy új szerződést kapjak. Azt akarom, hogy megfizessenek. Remélhetőleg ez a csapat a Churgers lesz
– idézi a futót a PFT.
A 26 éves játékos idén 5,6 millió dollárt keresne. A futó elmondta, hogy nem kért egyelőre cserét, de kész távozni, ha ez kell ahhoz, hogy olyan fizetést kapjon, ami a teljesítménye – 28 futott TD-je a második legtöbb az elmúlt három évben, 10 elkapott hatpontosa a negyedik, míg 38 total TD-je a második legtöbb – alapján jár neki.
Legfrissebb cikkeink
- A szezonzáró legjobb játékosai
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on FK! All-Pro 2024
- Zotya on FK! Díjkiosztó
- atis123juve on FK! Rájátszás jósda 2025
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
- ThySoul on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on FK! Rájátszás jósda 2025
Gordon futni nagyon tud, de elkapásokban nem elit. Már pedig egy futó manapság csak akkor számít elitnek, ha a passz-játékokban úgy használható, mint egy WR2. Valószínűleg Gordon elit fizetést szeretne, a Chargers viszont ezt nem hajlandó megadni. Szerintem helyesen teszik.
Gordon futni nagyon tud, de elkapásokban nem elit. Már pedig egy futó manapság csak akkor számít elitnek, ha a passz-játékokban úgy használható, mint egy WR2. Valószínűleg Gordon elit fizetést szeretne, a Chargers viszont ezt nem hajlandó megadni. Szerintem helyesen teszik.
Te sem láttál sok Chargers meccset, igaz? ?
Eltaláltad. :) Szerencsére a ProFootballFocusnál ezt megteszik és megosztják az emberekkel, hogy ki miben mennyire jó, így az is tájékozott lehet Gordon valódi tudásáról, aki nem tud minden Chargers meccset nézni :)
Tavaly a Chargers legjobb elkapója Keenan Allen volt, aki 97 elkapásból 1.196 yardot szerzett. Utána Mike Williams 43/664, és Tyrell Williams 41/653 jön yardokban. Gordon pedig 50 elkapásból 490 yardot szerzett, azaz az elkapások számában például ö volt a második a csapatnál. Yardokban nem olyan sokkal lemaradva az előtte lévő kettőtől a negyedik volt a Chargersnél. Mi nem elit ezen nálad? ?
A számai valóban remekek, csak becsapósak. A passzjátékokból leginkább úgy veszi ki a részét, mint vészmegoldás, aki ott marad a backfielden könnyű célpontnak. Ezek az elkapások a statisztikában jól mutatnak, de az offense előre haladásában olyan nagy mértékben nem segít. Egy elit futónak manapság már útvonalakat kell futni, elkapó pozícióból indulva, LB-ket megverve. Gordon ezen a téren nincs ilyen szinten. Az elit szint az amit Kamara hozott tavaly, vagy David Johnson 2 éve.
De ha nekem nem hiszel olvasd el a PFF elemzését, melyben kifejtik, miért nem ér elit fizut Gordon. :)
https://www.pff.com/news/pro-why-melvin-gordon-isnt-worth-a-premium-contract-in-todays-nfl