Connect with us

Hír

Hosszabbított két sikerkovácsával a Rams

A Rams a 2023-as szezon végéig meghosszabbította a főedző Sean McVay és a GM Les Snead szerződését. Különösen McVay járt jól a dologgal, aki a hírek szerint top főedzői fizetést kap ezentúl.

 

 

Les Snead 2012 óta a Rams GM-e, és sokáig nem végzett kifejezetten jó munkát. Az ő és Jeff Fisher irányítása alatt egyszer sem végzett pozitív mérleggel a csapat (Fishert ugyan nem ő nevezte ki, de túl sokáig húzta a főedző elküldését) , a drafton pedig ő választotta ki többek között Tavon Austint vagy Greg Robinsont az első kör elején (mindkettő irtózatos nagy bust lett), előbbinek ráadásul még óriási szerződést is adott (bár ezt sikerült kompenzálni Aaron Donalddal és Todd Gurley-vel).

 

Fisher elküldése után viszont kifejezetten jól sikerültek a dolgai, McVay kinevezésével nagyot húzott. Az új főedzővel a Rams kettőből kétszer jutott rájátszásba, tavaly a Super Bowlig meg sem állt a csapat (igaz, győzni már nem sikerült), az elmúlt két évben 24-8-as alapszakaszmérleget produkált McVay. Jelenleg minden csodás a Ramsnél, így mindketten megérdemelték a hosszabbítást.

11 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
11 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
acsdav2
acsdav2
2019-07-27 00:10

Snead szerintem rohadtul nem érdemel hosszabbítást. Javítsatok ki, ha tévedek, de ő volt az aki 3 pocsék szezon után nagy szerződést adott Austinnak, csak azért mert Hard Knocksban szerepeltek. Illetve ő volt az a “zseni” aki Gurleynek 3 év után óriási lóvét adott, pedig már akkor érződött, hogy rendszer függő és egy szezon közbeni FA, mint CJ Anderson tudja őt pótolni, néha pedig jobb is nála. McVay-yel viszont nagyon jól jártak.

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2019-07-27 01:13

Ráadásul, ha tényleg nincs minden rendben Gurley térdével, akkor az egy nagyon drága hosszabbítás lesz…
Tavaly emlékszem az volt a deal mellett az egyik érv, hogy így a Rams diktál a többieknek és nem fordítva. Hát egyelőre ez nem jön be, inkább úgy tűnik, hogy túlfizették a futót (főleg ha az elemzéseket is hozzávesszük), és a többiek nem követik ezt. Aztán meglátjuk, hogy Zeke mit tud majd kiharcolni magának.
De azért ne felejtsük el, hogy McVay-t is Snead szerezte a csapatnak, és az egyelőre telitalálat.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2019-07-27 11:26

1.Nem a sérüléssel van a probléma. A gond az, hogy Gurleyn érződött, hogy nem ő hoz extrákat, inkább a fal és McVay miatt ficánkol.
2. McVayért meg ne kapjon már dicséretet. 30 éves korára 3 jó szezonja volt már OC-ként. Nem volt nagy kunszt megmondani, hogy jó lesz. Igaz azt azért senki se várta, hogy ennyire jó lesz. A Chargers GM-jét például sokkal inkább illeti dicséret, mert Lynn egy futó edző volt korábban. Róla szerintem kb. senki se hallott, a Chargersnek viszont bevállalta és nagyon jól tette.

renningan
renningan
Reply to  acsdav2
2019-07-27 14:06

McDaniels is jó OC-nek tűnik, aztán borzasztóan pocsék HC :D persze szinte soha nem tudni, hogy ki válik be, a HC olyan, mint az irányító, nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki ennyire belenyúljon.

A lényeg végül is az, hogy SB-ba jutott a csapat vele és a csapatot ugye ő rakta össze. Nem mondom, hogy HoF, de ha együtt tud dolgozni McVayjel és működnek a dolgok, akkor jó volt vele hosszabbítani.

acsdav2
acsdav2
Reply to  renningan
2019-07-28 12:01

Pont ez a lényeg, amit írsz. Le teszik valaki mellett voksukat, de onnantól kezdve nem rajtuk múlik a dolog. Patricia is logikus döntésnek tűnt nálatok, aztán lehet nem válik be. De, ha így is lesz, nem hiszem, hogy ezért hibáztatható lenne a GM.

katonadani
Reply to  acsdav2
2019-07-27 14:15

utólag könnyű, azért akkor nem volt ez egy ennyire tuti biznisz, a valaha volt legfiatalabb főedzővel, akinél vannak idősebb játékosok a csapatban stb

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2019-07-28 12:01

A legtöbb GM így gondolkodik. Egy jól teljesítő koordinátort nevez ki. Roseman mondjuk pont nem ezt a példát követte, hanem tökösen kinevezte azt a Pedersont, akit agyon fikáztak, miután a PO-ban 9 perces drive-ot vezettek 14 pontos hátrányban a Pats ellen. Ő tökös volt és megérdemli nagyon a dicséretet.

katonadani
Reply to  acsdav2
2019-07-27 07:49

sokáig nem tűnt jó GMnek Snead, az utóbbi években – Fisher kirúgásától – viszont nagyon is

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2019-07-27 11:10

Miért is? :) Szerinted a Watkins és Cooks trade jó biznisz volt? Vagy Gurleynek és Cooksnak ekkora szerződést adni?

katonadani
Reply to  acsdav2
2019-07-27 11:26

csak összerakott egy SB-csapatot :)

Máté Berecz
Máté Berecz
Reply to  katonadani
2019-07-27 14:15

Tényleg csak ennyi szól mellette, viszont ezt a logikát követve akkor Jeff Fisher edzői zsenialitásához se férhetne kétség, pedig hát elég sokan és szerintem te is kételkedsz Fisher zseniségében. Szóval ez szerintem nem túl jó fokmérő, csak tényleg nehéz más érvet találni mellette. Amúgy szerintem amivel inkább védhető, hogy nem draftol olyan rosszul, azt mindenképp ligaátlag felettinek mondanám, de az FA tevékenysége és a szerződései bottom 5 perpill.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

11
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x