Carson Palmer visszavonulása óta óriási a fejetlenség a Cardinalsnál, legalábbis ami az irányítókat illeti. Ez elsősorban a General Manager Steve Keim hibája, aki kisebb ámokfutást rendezett az elmúlt két évben, ennek ellenére úgy érzi, hogy mindent egybevetve helyesen döntött.
Meg kell hoznod a nehéz döntéseket. Példátlan volt, amit csináltam, hisz Rosent is én választottam ki a top 10-ben. De egyszerűen nem hagyhattam ki Murray-t, aki egy korszakos tehetség
– idézi a GM-t a PFT.
Csupán az érdekesség kedvéért: Keim volt az,
- aki 2018-ban leigazolta Sam Bradfordot két évre úgy, hogy az első szezonjában 20 milliót kereshet 15 millió garantálttal, hogy aztán kivágja a szezon közepén,
- aki ezután leigazolta Mike Glennont is, fizetett neki 5 millió dollárt 2018-ra, majd kivágta,
- aki ugyanebben az évben felcserélt a 10. helyre, hogy kiválassza a franchise jövőjét, Josh Rosent, akit mindössze egy év után elpasszolt egy második kör végéért,
- aki 2019-ben kiválasztotta Kyler Murray-t 1/1-re.
Related Topics
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások