Jalen Ramsey, a Jacksonville Jaguars sztárcornere cserét kért, és a Jaguars hajlandó lenne megválni a védelme egyik legjobbjától – természetesen megfelelő ellenértékért cserébe, ami jelen esetben két első kör a hírek szerint (bár a csütörtök esti győzelem után lehet, hogy meggondolják magukat a felek). Összeszedtünk hét csapatot –köztük a tavalyi két Super Bowl-résztvevőt –, amelyek partnerek lehetnek egy cserében.
Először is kezdjük az árral. Minkah Fitzpatrick úgy ért első kört (ráadásul jó eséllyel top 10-est) hogy papíron négy évig ugyan olcsón megtartható, de igazából nem mutatott eddig semmit, illetve safetyként, vagyis nem prémium poszton használná a Steelers. Ebből kiindulva Ramsey érhet akár két elsőt, vagy legalábbis ehhez közelítő ellenértéket –egy top 10-es, sokak szerint top 5-ös játékos egy prémiumposzton (CB), és papíron két évig megtartható relatíve olcsón (idén három, jövőre 13 millió dollárt keresne – bár már idén is új szerződést akart). Egy SB-contendernek vagy egy win now módban lévő középcsapatnak abszolút megérné a befektetés.
7. San Francisco 49ers Ellenérték: 2020-as 1. kör + 2021-es 4. kör + Solomon Thomas
A 49ers tipikusan az a csapat, aminek most már nagyon kellene villantania valamit – ha mást nem, legalább egy rájátszásrészvételt. Solomon Thomas elcseréléséről már korábban is pletykáltak, a csapat mély védőfalába egyáltalán nem létszükséglet a korábbi 1/3-as, ráadásul még csak nem is játszik olyan jól. A Jaguarsnak viszont pont kapóra jönne: az ötödik körös opciójával még három évig lenne szerződése, vagyis kapna egy nagy potenciállal bíró pótlást a Yannick Ngakoue/Calais Cambell utáni időkre. Egy jó eséllyel top 20-as első körös pick-kel megspékelve már korrekt ajánlat lenne Ramsey-ért, aki nem csak azonnali impactet fog jelenteni, de hosszú évekre megoldhatná a csapat CB-gondjait.
Richard Sherman már nem fiatal és nem is játszik jól, jövőre pedig 9 millió dollárt lehetne felszabadítani az elküldésével, ami egy korrekt alap lenne Ramsey hosszabbításához. A túloldalon pedig ott lenne Ahkello Witherspoon, aki ha a jobbik arcát mutatja, Ramsey-vel párban egy elég jó kis CB-duót alkothatna.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
6. New England Patriots Ellenérték: 2020-as 1. kör + 4. kör + 2021-es 2. kör
Mivel a Patriotsról van szó, ez egy első és egy második kör végét jelent, jó eséllyel 1/30 és 2/30 közeli picket. Lehet, hogy ez talán túlzás, de ha van csapat, ami megteheti, akkor az a címvédő (a fogadóirodák szerint a Patriotst a legnagyobb favorit Ramsey megszerzésére). A Pats secondary ligaelit, Ramsey-vel együtt minden idők egyik legjobbja lehetne, az abszolút No Fly Zone – ha másért nem, akkor már csak a Chiefs elleni PO-csörtére érdemes lenne felturbózni a védelmet (tudom, tavaly is ment Ramsey nélkül, de soha nem árt az óvatosság).
A Patriotsnak nincs égető szüksége Ramsey-re, hisz Gilmore hibátlan, minden mást pedig megold a rendszerrel a csapat. De Antonio Brownra sem volt szüksége a bajnoknak, mégis rárepült Bill Belichick – egyszerűen van az a mértékű tehetség, amire érdemes áldozni, még ha luxusnak is tűnik. Ramsey már csak azért is lenne jó választás, mert a McCourty-fivérek jó eséllyel visszavonulnak jövőre, így pedig megoldott lenne a minőségi fiatalítás, ráadásul egyben fejlesztés is. Arról nem is beszélve, hogy a Patriots legendásan rosszul választ DB-ket az első körökben, csak önmagát kímélné meg a csapat azzal, ha Ramsey-be fektetne.
5. Oakland Raiders Ellenérték: 2020-as 1. kör + 3. kör
Vegas szerint a Patriots mellett a Raidersnek van a legnagyobb esélye Ramsey-re, feltehetően a két 2020-as első körös picknek köszönhetően. Én nem tartom top favoritnak a csapatot, de mindenképp az esélyesek között van a helye (már csak azért is, mert jó eséllyel top 15-ben választhat majd a Raiders).
A Raiders CB-sor a liga egyik leggyengébb egysége, sőt, úgy overall a defense is bottom 10-es, Ramsey azonnal a csapat legjobb védője lenne. Gareon Conley is sokat profitálna belőle, őt sokkal nyugodtabb szívvel lehetne ráállítani a WR2-re, mint Julio Jonesra vagy Nuk Hopkinsra, ráadásul a CB a pass rusherhez hasonlóan prémium pozíció. Ha a Khalil Mackből származó első kört a Raiders Ramsey-re használná fel, máris nem nézne ki olyan rosszul az a korábbi csere. Arról nem is beszélve, hogy a fiatal CB évi 7 millióval olcsóbb lenne hosszú távon, mint a pass rusher (15 vs 22 millió).
4. Los Angeles Rams Ellenérték: 2020-as 1. kör + Marcus Peters VAGY 2020-as 1. kör + 2021-es 3. kör + Troy Hill + Josh Reynolds
A Rams tavaly cserélt Marcus Petersért, aki egyelőre nagyon nem vált be, bár idén már nem játszik annyira rosszul. Elcserélni Ramsey-re egyértelmű upgrade, ráadásul Petersnek jövőre szerződést kellene adni – ha valakit meg kell fizetni, akkor az inkább a Jaguars játékosa legyen.
A szezon végén egyébként Aqib Talib szerződése is lejár, így ha a Rams szeretne egy fiatal és tehetséges CB-duót magának, akkor megtarthatja Peterst, és helyette egy hátsó körös pickkel, egy jó cserecornerrel és egy korrekt WR3-mal/returnerrel kárpótolhatná a Jaguarst. A két opció között én az utóbbit preferálnám.
3. Philadelphia Eagles Ellenérték: 2020-as 1. kör + 2020-as 3. kör + 2021-es 3. kör
Nagyon régóta a CB-sor az Eagles legnagyobb Achilles-sarka, és hiába jött Ronald Darby, ez a probléma messze nem lett megoldva. Howie Roseman szeret váratlant húzni, Ramsey illene is a sorba, ráadásul a védőfal gyengeségét a jobb coverage segítségével lehetne is kompenzálni.
A csapatnak jövőre két harmadik körös pickje is lesz, egyet minden további nélkül beáldozhat, illetve egy 2021-es pickkel vagy egy-két játékossal teheti még vonzóbbá az ajánlatot. A csapat különben is rettentő komplex, nem olyan, amin 1-2 pick sokat javíthat.
2. Seattle Seahawks Ellenérték: 2020-as 1. kör + 2020-as 2. kör + 2020-as 4. kör
A Seahawks secondary romokban, kár szépíteni, óriási szükség lenne egy Jalen Ramsey szintű klasszisra. Ráadásul bőven a Seahawks tudja a legtöbbet ajánlani: a csapatnak jövőre egy első, két második (saját + Frank Clark-trade), két harmadik (saját + kompenzációs pick Earl Thomasért) és két negyedik (saját + kompenzációs pick Justin Colemanért) körös pickje van, jövőre pedig egy raklapnyi pénze hosszabbításra. Akár még egy 4. körös kompenzációs picket is hozzácsaphat, hisz ha minden jól alakul, az első két pick úgy is hátul lesz, ráadásul Shermanék óta nagyon rosszul draftol DB-t a csapat – inkább menjenek biztosra.
1. Kansas City Chiefs Ellenérték: 2020-as 1. kör + 2021-es 1. kör
A Chiefs engedte a második legtöbb passzolt yardot tavaly (4 374) és egy Tyrann Mathieu-től nem lett jobb a secondary. Az offense halálos, nem nagyon van mit erősíteni rajta, viszont a védelemből hiányoznak a playmakerek, egy legalább közepes defense nélkül nem lehet bajnokságot nyerni. A Chiefsnek most kell ütni a vasat, Ramsey azonnal a csapat legjobb védője lenne, két első kör végét simán megér ennek a secondarynek (sokkal inkább ő, mint Tunsil).
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ez a cikk, és az összes többi kis lakattal ellátott patreonos cikk is a patronoknak köszönhetően jöhetett létre. Az ő támogatásukkal reményeink szerint hosszú távon fenntartható, sőt fejleszthető lesz az oldal, ezt pedig extra cikkekkel szeretnénk nekik meghálálni. Ez is egy ilyen.
Ha valakit érdekelnek ezek az extra cikkek, vagy csak szeretné, hogy még sokáig legyen FK!, akkor lehetősége van a támogatásunkra (nem kényszer, nem kötelező), amit előre is nagyon köszönünk. A támogatásotokkal ugyanakkor nem csak az oldal működtetését, a mindenki által elérhető tartalmak elkészülését teszitek lehetővé, hanem ezeknek az extra cikkeknek az elkészültét is:
– a 4 dolláros támogatással a Kupaktanács, a Best of és a Minden, ami NFL rovatainkba tartozó cikkek elkészülését támogatjátok, így ezekhez természetesen hozzá is férhettek.
– a 8 dolláros támogatással a Portrék, a Történelmi cikkek és a Coin Toss cikkek elkészülését IS támogatjátok, így a Kupaktanács, Best of és Minden, ami NFL mellett ezek is elérhetőek lesznek számotokra.
– a 15 dolláros támogatással a Playbook cikkek, a Hét játékai elemzések és a Szerződéselemzések megírását IS támogatjátok, így a Portrék, Történelmi cikkek, a Coin Toss, Kupaktanács, Best of és Minden, ami NFL mellett ezek is elérhetőek lesznek számotokra.
Minél több támogatónk lesz, annál több hasonló cikkel fogunk jelentkezni, hisz ez azt jelenti, igény van az oldalra és a munkákra, ezt pedig elsősorban így tudjuk honorálni.
Ha viszont valakit zavar az, hogy bizonyos cikkeket csak a Patronok olvashatnak el, még véletlenül se legyen dühös vagy frusztrált. Mint ahogy fentebb írtam, ez és a jövőbeli összes többi, lakattal ellátott extra cikk a Patronok nélkül nem jöhetne létre, és ugyanúgy nem lenne lehetősége elolvasni. Nekik ajánljuk az összes többi anyagot, ami a cikkek 90-95 százalékát jelenti.
4ből 3 kiemelt cikk “fizetős” …
A cikkeket szívesen olvastam de csak hírek miatt nincs értelme ide járni, azt a külföldi oldalakon is elolvashatom.
Nem gondoltam anno mikor javasoltam a patreont hogy lényegében fizetőssé teszitek az oldalt :)
Azért érdemes óvatosan bánni vele mert ha csak a “fizetős” vendégek maradnak akkor meg a hirdetések fognak elértéktelenedni… (Bár ha ennyire nem ment eddig akkor gondolom nagy vesztenivaló nincs benne)
Szerintem Ramseynek most esett le a tantusz, hogy ez egy rohadt jó csapat.
De az edzők, akik basztatják? :D Vagy a menedzsment, ami nem akarja megfizetni? Érte szinte csak jó csapat fog ajánlatot tenni.
Ezekkel a pénzéhes játékosokkal csak a baj van…
A menedzsment nem, de most olvastam, hogy a tulaj viszont szeretné megfizetni.
Na ez az a helyzet, ahova nagyon nem szeretnék kerülni….
Az vicces lenne, ha maradna és rekordfizetést kapna :D
Hard Knocks elején senki sem mondta volna, hogy AB peccben kezdi a szezont, Ramsey meg hasonlóan bajos eset, még akkor is, ha a csapatnak is van beleszólása
Szerintem a Pats, Raiders, Rams és talán az Eagles ajánlatai messze vannak a Jaguars szempontjából elfogadhatónál. Ennél Ramsey szerintem és az elmondásotok szerint is többet ér.
Kit fog megütni?
Azt mondta ő csak nyerni akar(gondolom meccseket és gyűrűt is), akkor viszont mennie kell, mert a Jaguars egy ideig nem lesz contender csapat.
Mondjuk most pont nyertek.
Ha Rams, vagy Chiefs lennék, rámennék akármennyiért :D
Többieknek túl jó ahhoz a defük, hogy mindent rárakjanak Jalenre, de ők ketten szerintem adhatnának érte sokat, win now miatt.
Ja meg a Raiders helyében nem vinném, hacsak nem akarnak még egy Patshez kerülő playert :D
Steelersbe jobban örültem volna neki, mint Minkahnak, dehát most már csak reménykedhetek, hogy jó lesz ő is.