Philip Rivers tavaly MVP-formában játszott, nagyrészt neki volt köszönhető, hogy a Chargers rájátszásba jutott. Idén viszont adós a jó játékkal, csak Jameis Winston dobott nála több INT-t (18), és mindössze eggyel több TD-passza van, mint eladott labdája (15-14). Ennek ellenére egyelőre nincs veszélyben a kezdő pozíciója.
Nem tervezek változtatni, Philip Rivers a kezdő irányítónk. Alaposan kielemzem majd a helyzetet, de nem csak az irányító-posztot. 4-7-es csapat vagyunk, mindenkinek jobban kell teljesítenie
– mondta Anthony Lynn, a csapat főedzője.
Rivers 2006 óta nem hagyott ki mérkőzést, 219 mérkőzés óta ő a Chargers kezdő irányítója, ami a hatodik leghosszabb sorozat valaha az NFL-ben. Ha végigjátssza a szezont, akkor megelőzi Will Shieldset és az ötödik helyre lép fel az örökranglistán – a szezon már elment, ennyit pedig bőven megérdemelne.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások