Josh Shaw, a Cardinals sérültlistán lévő cornerbackje nem csak az idei évet kénytelen kihagyni, hanem a teljes 2020-ast is, azonban ennek semmi köze a sérüléséhez. A liga ugyanis eltiltotta őt, méghozzá azért, mert NFL-meccs(ek)re fogadott – adott ki erről közleményt a liga.
Az említett közleménye szerint nem találtak bizonyítékot arra, hogy belsős információk alapján fogadott volna Shaw, vagy hogy bármelyik meccset befolyásolta volna, illetve a csapattársai, az edzői vagy más játékosok sem tudtak róla. A cornerback egy vegasi kaszinóban fogadott gimis haverjaival. Igazából a csapat közelében sem volt IR-re kerülése, azaz az előszezon óta. Azt pontosan nem tudni, hogy milyen meccsekre és milyen kimenetelre fogadott a játékos.
Shaw őszinte hibának érzi a történteket, mert félreértett egy Legfelsőbb Bíróság által kiadott határozatot, szóval állítása szerint nem tudta, hogy vét a szabályok ellen – ez nyilván nem mentesíti azok alól.
Ugyan hatalmas hír az eltiltás, ez a pályán nem szól akkorát. Shaw negyedik körös volt 2015-ben, a Bengals után a Chiefsben és a Buccaneersben fordult meg, de sok vizet nem zavart. A legjobb sztori vele kapcsolatban még egyetemi éveihez köthető, amikor azt állította bokasérülése kapcsán, hogy kiugrott második emeleti lakásuk ablakán, hogy a medencében fuldokló unokaöccsét megmentse – később kiderült, hogy hazudott, és azért ugrott ki, mert a rendőrök elől menekült.
Legfrissebb cikkeink
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Előttem van a kép, ahogyan Shaw egy Legfelsőbb Bírósági döntést elemez majd félreérti azt :)
Azt hittem azt mondod ,hogy az itélet miatt a legfelsőbb bíróság ablakából ugrik ki. 😁
Milyen bűncselekmény lehet az ami miatt kiugrik valaki a 2. emeletről menekülés közben?
Jó kérdés.
Rossz irányból közelíted a kérdést. Nem a bűncselekmény súlyossága a lényeg, hanem az elkövető értelmi szintje. Na azt lenne érdemes megvizsgálni a játékos esetében. Bár gyanítom, hogy sokáig nem tartana az a vizsgálat…
Shaw must go on.
En siman elhinnem neki hogy felre ertette. Annyira konnyu kikerulni ezt a szabalyt, hogy nincs ertelme megszegni.
Szabad ország. Főleg, hogy jövőre már Vegasban játszik a Raiders.