Stephon Gilmore egészen parádés szezont tudhat magáénak. Épp a héten választották be a Pro Bowlba, és itt minden bizonnyal nem állnak meg az elismerései. Óriási meglepetés lenne, ha nem lenne első csapatos All-Pro a szakírók szavazatai alapján, de ő még egy szinttel magasabbra pályázik és az Év Védője szeretne lenni – 2010, azaz Troy Polamalu óta nem nyerte meg a díjat defensive back, cornerback pedig 2009-ben nyert utoljára (Charles Woodson).
A játékom magáért beszél. Ha minden egyes meccset megnézel, akkor kétségtelen (hogy én vagyok az Év Védője)
– mondta Gilmore egy rádióműsorban, via PFT.
Gilmore-t idén a PFF statisztikái alapján 82-szer vették célba, ebből csak 38 elkapást engedett (46,3%), 444 yardot kaptak el mellette a receiverek (152 yard after catch), TD-t egyetlen egyet sem engedett, ellenben lehúzott 6 interceptiont és kettőt vissza is hordott TD-re. Idén az irányítók jobban jártak, ha a földre vagy a lelátóra dobták a labdáikat, mintsem Gilmore irányába, ugyanis a cornerback mindössze 32,8-as passer ratinget engedett a szezonban.
Mellette egyébként TJ Watt, Danielle Hunter, Aaron Donald vagy Nick Bosa lehetnek a legesélyesebbek az Év Védője címre, ahol nincs színtiszta favorit, és az utóbbi évek egyik, ha nem a legkiélezettebb versenyét láthatjuk.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
Megérdemelné az angyalpofi.
Nem szeretem az ilyen kinyilatkoztatásokat, mert az ilyeneket követi sokszor egy olyan meccs, ahol szénné égetik a delikvenst (Ramsey a műfaj koronázatlan királya).
Ettől függetlenül Hunter-Gilmore meccset várok a címért, mert ők ketten azok, akik konstansan kiemelkedőek az egész szezonban
TJ Watt is
Nálam semmiképpen sem Hunter vagy Donald az év védője, a másik háromból kerül ki véleményem szerint, sőt Nick Bosát is kivenném mert ő rookie, így ő szerintem az újoncok között fog nyerni, így marad TJ. Watt és Gilmore
Az a szar ebben, hogy Donald úgy nem lesz most DPOY, mint OL nem lesz OPOY. Nem hozza a számokat, de hozza a triplázásokat, azt, hogy az ellenfél OC-nak extra energiáját veszi el, hogy készüljön belőle, miközben más megcsinálja a sack-et vagy tackle for loss-t, mert nem marad rá blokkoló. Ugyanígy, ha egy játékosról mint év támadójáról beszélünk, sosem az kerül szóba, aki nyitja a lyukat vagy megadja azt a +0.5 másodperc pass protection-t ami a jó play-hez kell. De ez egy ilyen játék, akit megválasztanak, az mindig tudja, hogy ki segítette ebben. Mert ugye ez még mindig csapatsport, ahol az igazi mértékadó a gyűrű. Ezért is furcsa nekem Gilmore, egy olyan rendszerben, ahol a csapat az első, egy egyéni teljesítmény miért foglalkoztat ennyire valakit, aki épp a bye week-re hajt. Vagy menni fog (mert BB fog tudni egy rookie-t jó helyre jó időben tenni, aki hozza majd majdnem ezt), , vagy átgondolja a prioritásait, vagy esik szét a csapatszellem (utóbbit kétlem)…
nagyon jó idényt fut, ehhez vita nem férhet.
De nálam akkor is Hunter a befutó (tudom, hogy nincs esélye a szavazáson)
De neki van olyan neve ami a leginkább pornós női névnek tűnik. Ez is valami.
De neki van olyan neve ami a leginkább pornós női névnek tűnik. Ez is valami.
Több alázat kéne.
+Kétségtelen akkor lesz mikor a kezében van a szobor
Tre’ White közel ugyan ezeket a számokat hozza, és szóba se kerül a neve. Ez is csak a hyperól szól.
Erre volt már vajon példa, hogy csillagászati összegért elmegy valaki egy másik csapathoz és nem hogy megéri a pénzét, de egyenesen a legjobb lesz? BB elképesztően ráérzett erre 2017-ben, a Bills pedig nagyon benézte ezt.
Szerintem nem nézte be a Bills.
Gilmore 5 éves szerződést kötött 65 millióért a New Englanddel, hasonló pénzbe került volna a Billsnek is megtartani.
Ehelyett elengedték és draftolták helyette Tre’Davious White-ot 4 éves szerződéssel 10 millióért, aki mostanra már szintén ProBowl szint (és bőven helye lenne az 5-ös listában is, ha nem a nevekről szólnának az ilyen díjak…). Gilmore 29 éves, White 24 éves, előbbinek még van 1-2 jó éve azt annyi.
A Patriotsnak azonnal kellett egy playmaker, míg Brady még aktív, a Bills a jövőre fókuszált. Úgyhogy jól járt minden érintett.
Nekünk európai szemmel fura ez a szemlélet, hogy az NFL-ben simán lemondanak egy-egy nagy névről vagy egy klublegendáról is akár, ha túl magas a bére és/vagy van potenciális utód aki hasonló számokat tud.
Hát szerintem Donald idén biztos nem lesz. Nem olyan domináns most a játéka. Nem egy Rams meccset láttam, és sokszor nem is említették a nevét. Bosa- Gilmore-Watt biztos lehet, Huntert nem vágom. De az milyen már hogy az öcsik mennek az év védője címért ?:D
A Bosa testvérek közül egyébként Joey fut jobb szezont csak hát a 49ers remek szezonja miatt az öcsi került előtérbe. Nicknek szerintem DROY díj jut a DPOY pedig Watt és Gilomre között dől el.
Gilmore, ne hülyéskedj már. Elfelejtetted, hogy mit mondott Bástya elvtárs erről?: “Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”