Connect with us

Hír

A Saintsnél volt próbajátékon Antonio Brown, döntéskényszerbe kerülhet a liga

A Saintsnél vizitelt Antonio Brown, ezt több forrás és maga a játékos is megerősítette. Egyelőre még nincs hír arról, hogy kap-e a balhés elkapó szerződést, mindenesetre a csapat most jól beinthet a ligának.

 

 

AB teljesen egészséges és kész a játékra, de az állítólagos szexuális zaklatása miatt egyik csapat sem igazolta le azóta, hogy a Patriots kivágta még szeptemberben. Ez az NFL-nek így teljesen rendben is volt, hisz AB-ügye szép csendben háttérbe szorult, lehetett nyugodtan nyomozgatni, nem kellett legalább emiatt a médiával foglalkozni. Most ezt az idilli állapotot teheti tönkre a Saints.

 

Amennyiben a csapat leigazolja AB-t, döntési kényszerben lesz a liga. A többi franchise azért nem próbálkozott a remek elkapóval, mert több forrás szerint is azonnal Commissioner Exempt listára kerülne: vagyis ugyan nem tiltották volna el a feltételezett tetteiért, de nem is engedték volna játszani. Ez Brown szempontjából nyilván gáz, sőt igazságtalan is valamilyen szinten, így ha a Saints esélyt adna neki, a liga pedig parkolópályára tenné, akkor abból óriási médiacirkusz lenne. Ha pedig nem kerülne Commissioner Exempt listára, akkor a többi csapat helyezne nyomást Roger Goodellékre, hogy hát ezt mégis hogy.

 

A Saitsnek ugyanakkor nem kell aggódnia: pénzt vagy rosterhelyet semmiképp nem veszít, de kis szerencsével szerez magának egy elit elkapót a PO-ra.

41 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
41 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2019-12-27 16:21

A jó öreg Kraft annó jó döntést hozott,nem kell hogy beszennyezze egy ilyen alak a Patriots hírét… Oh wait?! 🤔
(Viccet félretéve tök felesleges volt kivágni… hagyni kellett volna,hogy a liga elmeszelje már ha egyáltalán megteszi..)

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Arnold Patsenegger
2019-12-27 17:29

Ha tippelhetek, akkor a Pecc-ből sem a Pecc előtti konkrét ügyekért vágták ki, hanem valószínűleg azért, mert annak ellenére csinálta tovább a baromságait, hogy direkt utasították, hogy maradjon kussban, amíg a “takarító” brigád a háttérben dolgozik.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  conspiracy theory
2019-12-27 17:48

Bingó

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  conspiracy theory
2019-12-27 18:01

Persze, hogy nem a Pecc előtti dolgok miatt, hanem azért mert fenyegette a az aranyásókat 🤔 Oké, Brown egy kretén. De akkor is tök felesleges volt kivágni… Hagyni kellett volna,hogy a liga nyomozgasson… Az eltartott volna egy darabig,azt addig is élvezhettük volna Antonio tehetségét/kreténségét. De persze Kraft egy masszázs után öntudatra ébredt…

ahanem
ahanem
Reply to  Arnold Patsenegger
2019-12-27 18:52

“fenyegette a az aranyásókat”
Akkor ezért nem a niners akár lecsapni rá

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Arnold Patsenegger
2019-12-27 19:19

Szerintem itt a hangsúly azon volt, hogy megmondták neki, hogy kussoljon. És ennek figyelmen kívül hagyása vágta ki a biztosítékot Kraft-nál, vagy BB-nél. Magának az üzenetnek a tartalma ebből a szempontból nem is annyira volt releváns.
Nem mellesleg maga az üzenet annyiból talán mégis érdekes, hogy gyakorlatilag hiába rendezték volna el a háttérben a dolgokat, ezt a szálat egyszerűen már lehetetlen lett volna kommunikációval eltüntetni. Azért látni kell, hogy Kraft, BB, TB már a saját emlékművét ácsolja, és rohadtul nem hiányzik nekik, hogy egy ilyen nehezen védhető story-val menjenek nyugdíjba.

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2019-12-27 20:25

Mondjuk az az emlékmű már áll, mint Kraft a masszázsszalonban.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  conspiracy theory
2019-12-27 22:51

Kraft részéről maximum szakmai szobor van, az emberi szobrát már akkor ledöntötte amikor elment egy happy finishre. De az érveléseddel így egyetértek. Amúgy ez sokat elmond az NFL ről illetve a mai világról ,hogy ha van elég pénzed illetve már elég magasan vagy akkor már nem tudnak /akarnak veled csinálni semmit… Lásd Kraft…. Illetve hiába vagy a legjobb a világon valamiben mint Brown, szart se ér mert pikk pakk leírnak és lehúznak a retyón.. ezt most már Brown is megtanulta. 🤔

Balazs Simon
Balazs Simon
Reply to  Arnold Patsenegger
2019-12-28 01:09

ez már az ókori Rómában is így volt, nem a mai világ sajátja.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Arnold Patsenegger
2019-12-28 11:17

Amúgy én ezt nem értem. Morálisan megbocsáthatatlan bűn, ha egy egyedülálló férfi elmegy qvázni? Nyilván ízlés dolga a műfaj, de amiatt nem lesz előttem senki erkölcsi hulla, mert jól akarja érezni magát ilyen értelemben is és nem 0-24-ben zokog az elhunyt felesége sírja felett…

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2019-12-29 14:19

A qrvaipar tekintetében nem csak a stricik bűnössége létezik, hanem a piaci igényt megteremtő balfaszok nagy tömege(ottan van Kraft is), akiket manapság illik hasonló mércével elítélni, mint a leánykákból rinyőcét csinálókat.

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
2019-12-27 16:39

Ugye milyen jó ötlet? Szar lett volna, ha az a sok “we re robbed” matrica csak úgy magában koszolódik a lökhárítókon. Most végre megint lehet vele villogni. Felvirágzik újra a velünk mindíg kibasznak ipar No-ban.

Persze ha a liga hagyja játszani AB-t akkor baj van. Depresszió és pusztaság.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2019-12-27 17:42

A Saintsnél vizelt Antonio Brown,döntéskényszerbe kerülhet a liga.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Bélabá a csótány
2019-12-27 17:49

Ha a WADA-hoz kerül a minta, akkor onnantól már az FSZB sem fogja elsikálni az ügyet.

ahanem
ahanem
Reply to  Bélabá a csótány
2019-12-27 18:43

Szentelt vizelt? Úgy halottam arrafelé repülőgépről permetezik az ilyet

magyar_newton
magyar_newton
2019-12-27 18:25

A Commissioner Exempt listára tett játékos kapja a normál fizetését, és minden, a CBA által a játékosok számára kialkudott egyéb juttatásait is. Úgyhogy de, a Saintsnek egyrészt pénzbe kerülne, másrészt (az IR listásokhoz hasonlóan) a cap-be is beleszámítana a megkapott fizetése.
Aktív roster helyet viszont valóban nem vesz el.

renningan
renningan
Reply to  magyar_newton
2019-12-27 18:52

Amit leírtál, az igaz, de ettől függetlenül a Saintsnek egy petákjába nem kerülne AB a rájátszásban.

A “normál fizetés” csak az alapszakaszra szól, ez így normális, hisz a rájátszásba nem jut be minden csapat és ott nem is játszik mindenki ugyanannyit. Ha valakit leigazolsz az alapszakasz végén a PO-ra, az a te számládat már nem terheli.

A rájátszásban szereplő játékosokat a liga fizeti egy erre létrehozott keretből, ebből adódóan a pénz a salary capan kívül esik. Magyarán, ha a Saints leigazolja Antonio Brownt a rájátszásra, akkor AB akár játszhat, akár nem, az a Saints capjén nem látszik meg.

magyar_newton
magyar_newton
Reply to  renningan
2019-12-28 01:09

Mindketten valóságot írunk, de amiről én beszéltem, az a játékos “aláíró pénze”, te pedig arról a NFLPA által fenntartott alapról, amiből minden playoffban játszó játékos automatikusan részesül. Ez utóbbi NFL mértékkel mérve “aprópénz” (wild card körben néhány tízezer dollár, a bajnok esetén is úgy 150 ezer körül van csak), ennyiért egy NFL játékos nem játszik, hacsak nem valami pizzafutárt hívnak be a csapatba. Aki ilyenkor aláír, az kérni fog – és kapni is fog – a kötelező minimumon felüli összeget is, ami már beleszámít a cap-be. Néhány éve Ben Tate-et igazolta le így az alapszakasz után a Steelers. El nem tudom képzelni, hogy AB lényegében “ingyen” – mindössze azért a NFLPA alap pénzért – elmenjen a Saintsbe játszani.

Ha már ennyire belementünk a részletekbe, azt is érdemes hozzátenni, hogy ha a Saints leigazolja AB-t, akkor mindenképpen kell egy roster spotot biztosítani neki az 53-ban. Azaz valakit el kell küldeni. Aztán ha exempt listára kerül, akkor lekerül az 53-ról, és a spot újra betölthető lesz valakivel (akár az elküldött játékossal is). Mindenesetre ez annyi “kavarással jár”, hogy valószínűleg a Saints előbb alaposan utána fog járni, hogy mi várható, és csak akkor lépnek, ha AB-t engedi játszani a liga.

(Ami remélem nem történik meg, nem akarom AB-t a pályán látni. Nem érdemli meg, hogy egy contendernél playoffban szerepelhessen idén. De ez már az én személyes véleményem.)

bjeela
bjeela
2019-12-27 19:25

És Payton már megint beleszart a Liga ventillátorába. Imádom a csávót.

László
László
Reply to  bjeela
2019-12-27 19:39

Még nem szart bele, csak letolta a gatyáját és elkezdett nyomni. :)

Raist
Raist
Reply to  László
2019-12-27 20:00

Aztán majd meglepődik, ha a bírok véletlenül elnézik amikor a többi csapat baltával aprítja az elkapóit :D

bjeela
bjeela
Reply to  Raist
2019-12-27 20:19

Ahogy én Paytont ismerem akkor minden szentségét bevetve lángpallossal kergetné a bírókat.

bjeela
bjeela
Reply to  László
2019-12-27 20:19

Szerintem amennyire meg van hajtva a ligától már az előrehajolás pillanatában túl volt az első adagon…

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  bjeela
2019-12-27 20:25

Az ember 3 évig alkalmazta Gregg Williamset. Háát.. Ha imádod az a te ízlésed…

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  Zoltán Debreczeni
2019-12-27 20:32

Akivel lehet a Bronws bejutott volna a play 😀

bjeela
bjeela
Reply to  Zoltán Debreczeni
2019-12-27 20:33

Azt a vadállatot aztán azonnal(!) átvette a Rams, majd a Titans, majd megint a Rams, aztán a Browns és jelenleg a Jets foglalkoztatja, és végig mindenhol ugyanabban a pozícióban, amiben a Saintsnél dolgozott. És a Ligát ez rohadtul nem zavarja…

Csak úgy mellesleg ez a szemlélet rohadtul nem volt egyedi a liga csapatainál és most baromira nem szeretnék szobrokat döntögetni…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2019-12-27 23:09

Az idők során sok minden változott. Ha most valaki úgy kivégezné Breest, mint a Saints anno Kurt Warnert, forradalom törne ki.

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2019-12-27 23:22

Csak ecccer nézz végig egy rendes meccset az NFL ikonjával, Dick Butkus-szal… Ma már egy simogatásért is dobják a sárgát, akkor meg péppé verték a másikat és aszonták “kemény játék”.

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  bjeela
2019-12-28 10:30

Butkus egy fasz volt. Ebben egyetértünk.el kellett volna tiltani a gecibe és szarrábüntetni minden harapásért, szemenbökésért stb. Ebben is egyetértünk. A legkárosabb nosztalgia a “keménység”-nek nevezett alattomosság után való sóvárgás. Ebben is egyetértünk. De: Ezt a simogatás dolgot komolyan gondolod abban az évben amikor szarrásérültek az irányítók?

bjeela
bjeela
Reply to  Zoltán Debreczeni
2019-12-28 19:31

Zoli, mi van veled? Régen egészen jól működött az iróniád, mostanában meg annyit komolykodsz, hogy még a végén elegy a kedvem a zrikától, pedig azt nagyon nem szeretném. De jó, a kedvedért…

Payton egy zseni, ahogy számos más korabeli HC társa és ahogy a többi is, úgy ő is keménykedésre igyekezett rábírni a védőit, mert évtizedeken át ez volt a szokás ebben a ligában. Ne legyen kétséged, hogy az általad leginkább kedvelt HC-k is hasonló szemléletet képviseltek védelmi területen. Félreértés ne essék baromira nem tetszett az, amit Paytonék csináltak és ki is voltam már akkor is és most is a dologtól akadva, de azt a képmutató szemléletet, ami szerint csak Paytonék csinálták ezt akkor a ligában és ezért keresztre akarták feszíteni, miközben más csapatokat, akik nem sokban tértek el a működésükben, szabálytalanságaikban, védelmi stratégiájukban a Saintsétől a laikusok felmentették, vagy szóba sem kerültek a vélemények kialakításánál kissé nehezményeztem akkor és most is.

Butkus pedig nem volt fasz, hanem a kor szellemének megfelelően játszó védő, aki emellett tényleg korszakos zseni volt a posztján. Nem tehetett róla, hogy akkor ez volt a divat a védőknél(és ennek egy csekély nyoma megmaradt a mai DC-k szemléletében is, bármennyire is korlátozta őket a liga a média nyomásának megfelelően).

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2019-12-28 13:09

Dehogy nézem, nem vagyok én mazochista. Akkor már inkább a Peta leleplező filmjei a dél-koreai kutya-vágóhidakról.

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2019-12-28 19:38

Azt azért nem nézem, mert elindul a nyálelválasztásom. Istenem, egy kis kutyapörkölt kimcsivel… Imádom a kínai piac kifőzdéit!

Adam
Adam
2019-12-27 21:14

Gyűrűt így is úgy is kap mert játszott a patsbe

Fetyke
Fetyke
2019-12-27 23:03

” Ez Brown szempontjából nyilván gáz, sőt igazságtalan is valamilyen szinten, így ha a Saints esélyt adna neki, a liga pedig parkolópályára tenné, akkor abból óriási médiacirkusz lenne.”
1.) Nem hiszem, hogy igazságtalan lenne. Másokkal is előfordult, hogy felfüggesztették a játékjogát, amíg tartott ellene a büntetőeljárás(pl.: AP majdnem egy egész szezont hagyott ki egy egyértelmű történet miatt). AB ellen ugyan most nem folyik büntetőeljárás hivatalosan ez igaz, de a vádak alól még nem tisztázta magát teljesen, teljesen normális és nem igazságtalan, ha a liga azt mondja, hogy most csak az ügyére koncentráljon, és ha majd az lezárult, akkor kiderül mi lesz.
2.) Éppen a fent elmondottak miatt sem hiszem, hogy komoly médiacirkusz lenne. Igazából nincs olyan média, amelyik jelen helyzetben meg merné kockáztatni, hogy teljes mellszélességgel Brown mögé álljon, és médiahisztibe kezdjen az érdekében.
3.) Aki itt kellemetlen helyzetbe kerülhet egy leigazolással, az maga Brown. Mert ha játszani akar, akkor azt csak úgy tudja megtenni, ha nagyon gyorsan pontot tesz a folyamatban lévő ügyének a végére. Ezzel gyakorlatilag a PO már el is szállt neki, de ahhoz hogy jövőre játsszon is az kell, hogy fizessen az őt beperlő személynek. Ezzel pedig ugye a közvélemény szemében elismerné, hogy bűnös. Ha viszont nem fizet, akkor egy nagyon sokáig elhúzódó ügyre számíthat AB, aminek a végéig nem játszhat. Vagyis nagyjából a karrierje véget is ér gyakorlatilag.

A liga szerintem kényelmes helyzetben van…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-12-27 23:22

Azért a média indítékait nem igazán ismered, drága cimborám. ;) Sose feledd, hogy a klikkelés az isten(és a profit).

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2019-12-27 23:28

Mondjuk ez igaz…

renningan
renningan
Reply to  Fetyke
2019-12-27 23:22

1. De, nagyon is igazságtalan, ez a lehető legrosszabb, ami történhet vele. Ha kiderül, hogy nem bűnös, akkor fölöslegesen hagyott ki egy évet. Ha kiderül, hogy bűnös a liga szerint, akkor pedig nem elég, hogy kihagyott egy évet, de még utólag megbüntetik megint X meccsre (ami 4-6-8-10 lenne jó eséllyel, ennél nagyobb aligha). Ha kapásból kapott volna egy 10 meccses eltiltást, már akkor is visszatérhetett volna. Most duplán szív.

2. A fentiek miatt lenne belőle cirkusz, plána, ha jönne a játékoszsakszervezetet stb.

3. A fizetés nem egyenlő a bűnösséggel szvsz. Ha egyből fizetett volna 3 milliót, akkor még mindig keresett volna 12 milliót mellé, bőven plusszban van. Anyagilag bőven megérné neki, ha fizetne és akár azt is kiköthetné, hogy a csaj kérjen tőle nyilvánosan bocsánatot a vádakért. A csaj bejelentené, hogy nem AB nem erőszakolta meg, túlreagálta és kap érte egy csomó pénz (még ha volt is erőszak), AB pedig játszhatna és pénzt keresne. Ezt lepapíroznák és kész is.

Fetyke
Fetyke
Reply to  renningan
2019-12-28 00:01

1.) Úgy kell viselkedni, hogy ilyen vádak föl se merüljenek az emberrel szemben, és akkor nem lehet baj. Ha viszont valaki dugja az erőnléti edzőjét, miközben családja is van, ne csodálkozzon, hogy hasonló helyzetbe kerül. Nem elég ártatlannak lenni, annak is kell látszani! Azért azt ne feledjük el, hogy itt nem egy éjszakai portásról vagy egy takarítónőről beszélgetünk, hanem évi fél milliárd forint körüli fizetéssel rendelkező sztárjátékosról. Nehogy már olyan nagy elvárás legyen az, hogy cserébe kerülje el az ilyen helyzeteket! És azért azt se felejtsük el, hogy még ha büntetendő cselekedetet nem is követett el AB, azért az biztos, hogy erkölcsileg győztesnek ebből az ügyből ő már nem tud kijönni. Ma született bárány már nem lesz belőle. Én továbbra sem tartom igazságtalannak a felfüggesztését! Azért a vádak, amiket felhoztak ellene nagyon komolyak, tisztázza magát, ha tudja, ha meg bűnös, akkor pedig többé ne is játsszon!!!
2.) Jelen helyzetben, amikor a kollektív szerződés meghosszabbításáról kell tárgyalni, a szakszervezetnek is kétszer meg kell gondolnia, hogy milyen ügyek mögé áll be. Mert aztán ezt a tulajok a tárgyalkásokon nagyon könnyen a visszájára fordíthatják majd, ha véletlenül rosszul sül el valami (esetleg még egy kis bizonyíték előkerül). És itt nem is kell, hogy bármi a hivatalos eljárásban kerüljön elő, mert ugye nyomozást az NFL is lefolytathat, bizonyítékokat vagy csak annak látszó bármit ők is előáshatnak.
3.) Amit mondasz, az jól hangzik. Csak éppen azt nem tudni, hogy a nő 3 millióval beérte volna e annak idején, ráadásul azt is még az ügy hivatalos szakaszba történő eljutása és kipattanása előtt kellett/lehetett volna így lerendezni. Most már amit írsz nem elég. Hiába kér tőle bocsánatot hivatalosan a vádlója, ha egyszer AB fizet neki, és erről a közvélemény tudomást szerez, akkor az emberek többségének a szemében AB bűnös lesz. Egyébként teljes joggal, mert gondolj csak bele, hogy milyen dolog lenne az, hogy még te fizetnél annak, aki hamisan megvádolt téged valamivel. Túlreagálta a semmit a nő, és még kap is érte egy csomó pénzt. :D Azért ezt te is érzed, hogy elég gyenge lenne… Erre szokták ugye azt mondani, hogy nem zörög a haraszt… AB egy módon tisztázhatja magát most már, ha végig viszi a pert és megnyeri teljes mértékben. Persze ez hosszú idő, és addigra vége lesz a karrierjének, de minden más esetben örökre rajta marad ez amolyan szégyenfoltként! Lehet előbb kellett volna gondolkodni…

ui.: akinek szerintem ez nem hiányozna az a Saints! Nem biztos, hogy az a PO-ra való felkészülés legjobb módja az, ha edzőknek, játékosoknak csak a nemi erőszakról kellene úgy általánosságban kifejteniük a véleményüket az elkövetkezendő pár hétben…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-12-28 01:21

Nemááá, Fetyke! A feltételezésed szerint egy félrekúrás – most hagyjuk ki a szórásból az esetleges erőszakot, mert az egy egészen más kategória – jogosan von maga után egy eltiltást és erkölcsi megvetést? Ezt te sem gondolhatod komolyan.

Amúgy meg AB szemszögéből tök mindegy, mit gondolnak róla, a lényeg, hogy játszhasson, pénzt kereshessen egy lehetőleg SB esélyes csapatban és döntögesse a csajok mellett a rekordokat. És akkor a kutyát nem érdekli majd, kivel kefél. És épp ezért volt seggfej AB, pontosabban a tanácsadói, jogászai, etc, etc, mert azonnal bele kellett volna mennie egy ilyen buliba a csajjal, ha úgy volt, ha nem. A karrierje túl rövid ahhoz, hogy beleférjen egy 3 éves pereskedés, ami alatt nem játszhat. Lásd gurulósban CR7 esetét a libákkal…

A média szétszedheti a Saints-t, de ha jó kommunikációs stratégiát alkalmaznak, akkor megúszhatják ezt a PO-t túl nagy lelki trauma nélkül és akkor meg megérheti nekik még egy zseniális célpont a támadógépezetben.

bjeela
bjeela
2019-12-28 01:26

Na, ennyi volt, Sean Payton közölte, hogy nem szerződtetik AB-t és a másik öt elkapót, akit megnéztek vele együtt.

41
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x