Bár az NFL All-Time 100-as listájára nem fért fel, nem kérdés, hogy minden idők egyik legjobb irányítója Drew Brees. A Saints klasszisa idén már megdöntötte Peyton Manning TD-rekordját, most pedig a saját passzpontossági csúcsának megdöntésére készül.
Az elmúlt 10 évben nem nagyon létezett Breesnél pontosabb QB. 2009-ben 70,6 százalékos pontossággal passzolt, amivel új rekordot állított fel. Két évvel később ezt 71,2 százalékra javította, 2017-ben pedig elérte a 72 százalékot. Tavaly ismét csúcsot döntött, a passzainak 74,4 százaléka volt jó, idén pedig még ennél is jobb: jelenleg 75,3 százalékon áll, vagyis ha tartja a szokásos szintet, akkor ismét csúcsot dönt.
A kezdő irányítók közül egyébként csak ketten tudnak felmutatni 70+ százalékos passzpontosságot idén: Derek Carr 71,1 százalékkal passzol, az ihletett formában játszó Ryan Tannehill pedig 70,7 százalékkal.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások