Jason Witten egyszer már visszavonult, majd tavaly visszatért, most pedig nem tervezi újra abbahagyni a focit, továbbra is játszani akar. Természetesen elsősorban Dallasban tenné mindezt, de nyitott arra, hogy máshol folytassa karrierjét.
Azt hiszem nyitottnak kell lennem. Nyilvánvalóan szeretném itt befejezni pályafutásom, de tudom, hogy ez nem csak rajtam múlik.
– mondta a jövőbeli Hall of Famer tight end az ESPN-nek.
Witten beszélt már az új főedzővel, Mike McCarthyval és a Jones családdal is a helyzetről, de állítólag részletekbe nem mentek még bele. A Combine után viszont újra le kell ülniük és kitalálni a piac nyitása előtt, mi legyen.
Witten tavaly 63 elkapást mutatott be 529 yardért és 4 TD-ért. Karrierje mind a 16 évét Dallasban töltötte, ez idő alatt 1215 elkapást, 12.977 yardot és 72 touchdownt jegyzett.
Még úgy érzem, van bennem annyi, hogy segítsek egy csapatot. A jövőben lehet edzősködni fogok, de szeretnék játszani, amíg még tudok. Meglátjuk, erre hol kerül sor. Természetesen szeretném, ha ez a Dallas Cowboys lenne, mindig is Dallas Cowboy leszek, de megértem, hogy a sok változás miatt lehet, hogy távoznom kell.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások