Connect with us

Hír

Ezekkel a módosításokkal kerül a tulajok elé a 4&15 javaslat

Sok szó esett már a 4&15 szabálymódosítási javaslatról az utóbbi napokban, ez helyettesítené az onside kicket és ma szavaznak róla a tulajdonosok. Az eredeti javaslaton kicsit módosítottak, hogy lehetőleg minél tökéletesebb verzió kerüljön majd bevezetésre, írja többek közt Albert Breer.

A legnagyobb változtatás az, hogy a játék alatt nem fog futni az óra, ezzel talán a legnagyobb negatívumát lőtték ki a javaslatnak. Ezzel a vezető csapat nem futtathatná le az utolsó pár másodpercet az óráról ahelyett, hogy átadná a lehetőséget egy utolsó nagy játékra az ellenfélnek, ezen felül a felzárkózó csapattól sem vesz el időt, így még izgalmasabb lehet a végjáték. Ilyen “idő nélküli” játék egyébként az extra pont is, szóval pontosan ugyanúgy kell elképzelni ezt is.

Ezen kívül azt is hozzáadták a szabálymódosítási javaslathoz, hogy csak a rendes játékidőben lehet használni, a hosszabbításban nem. Így tehát két kiváló támadócsapat meccsén aki elveszti a pénzfeldobást, nem használhatja ki ezt a lehetőséget, hogy magánál tartsa a labdát.

Azt is megtudtuk a javaslat kapcsán, hogy ha a pontszerző akció vagy az extra pont alatt szabálytalanságot követett el az egyik csapat és ez kérhető a kickoffra, akkor azt itt is hozzá kell adni a kiindulóponthoz. Tehát ha a védelem az extra pont után egy szükségtelen durvaság miatt sárga zászlót kap, akkor az előbb pontot szerző csapat nem a saját 25-öséről, hanem a saját 40-eséről végezhetné el a kickoffot, illetve próbálhatná meg a 4&15 kísérletet. Így a próbálkozás kockázata jóval alacsonyabb lenne és több ilyen kísérletet láthatnánk.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Delfi
Delfi
2020-05-28 18:27

Bocsánat az offtopicért, de a Green Bay podcast nem elérhető.

Akartam a Bowl.hu fórumában regisztrálni, hogy beírjam, erre azt mondja már van egy hasonló nevű felhasználó, miközben a regisztrált felhasználók között nincs az én nevem. Nem tudtam eldönteni, hogy a két oldal csak partner, vagy ugyanaz a cég?

katonadani
Reply to  Delfi
2020-05-29 08:01

felhasználóbázis szempontjából külön oldalnak számít teljesen.
a podcast sajnos a médiatárunkból eltűnt a leállás miatt, így az oldalon nem elérhető, de spotifyon például biztosan fent van a csatornánkon :)

Delfi
Delfi
Reply to  katonadani
2020-05-31 18:37

Köszönöm a választ. Nem használok Spotifyt, de majd megkérdezem a fiúkat. :)

katonadani
Reply to  Delfi
2020-05-31 19:13

közben a packersös podcastig visszamenőleg minden podot feltettem, így le tudod tölteni már az oldalról is :)

Delfi
Delfi
Reply to  katonadani
2020-05-31 20:01

Köszönöm! :)

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x