Ha lenne egy újonnan alakuló franchise-od, hogyan vágnál neki az építkezésnek? Egy fiatal irányító biztosan kell, de mi a következő lépés? A legfontosabb posztok a pályán a left tackle, a pass rusher és a cornerback, azonban ha a pálya mellé fordítjuk a tekintetünk, nem látunk egyelőre edzőt. Láttuk az utóbbi években, hogy mennyire fontos, hogy legyen egy kreatív, okos, támadófelfogású edződ, úgyhogy most ezt a kérdést tesszük fel: melyik jelenlegi edző-irányító párossal kezdenéd el az új franchise-od?
Az alapkritérium az, hogy legalább 5 évre kell választani (de nyilvánvalóan minél hosszabb időre), illetve alapvetően támadófelfogású edzőt szeretnénk, hiszen a fiatal irányítónk mellé kell egy guru, aki kihozza belőle a maximumot. Sőt mi több, nálam az edző talán még nagyobb súllyal is számítódik, mint az irányító.
A lista természetesen szubjektív, a kommentek közt várjuk a ti sorrendeteket is.
1) Doug Pederson + Carson Wentz, Philadelphia Eagles
Ha nem jön közbe sérülés, akkor Carson Wentz jó eséllyel MVP lett volna a tavalyi szezonban, Doug Pederson pedig simán outcoacholta nem csak Mike Zimmert, de a nagy Bill Belichicket is a rájátszásban a csereirányítójával. Azt hiszem nem igazán lehet ennél jobb párosítást találni jelenleg a ligában.
2) Kyle Shanahan + Jimmy Garoppolo, San Francisco 49ers
Szép fényes a jövő San Franciscóban, hiszen a liga egyik, ha nem a legkreatívabb támadóedzője dolgozik egy nagyon tehetséges, kvázi minden szükséges kvalitással (pályán és azon kívül is) megáldott irányítóval. Lehet mondani persze, hogy kevés meccs volt eddig Garoppolótól és többet kell bizonyítania, ami részben igaz is, de én teljes mértékben fenn ülök a Shanny-Jimmy bandwagonon. Amit eddig láttunk ettől a párostól, az igazán figyelemre méltó, Garoppolóban tényleg hatalmas potenciál lakozik, Shanahan pedig már bizonyított eleget, hogy ide kerüljenek.
3) Sean McVay + Jared Goff, Los Angeles Rams
Újabb fiatal edző – fiatal irányító páros. McVay nekem talán egy fokkal még szimpatikusabb is Shanahannél, viszont Goffról még nem tudom eldönteni, hogy a tavalyi jó játéka mennyire volt annak köszönhető, hogy McVay olvasta helyette snap előtt védelmeket és mennyire saját magának. Plusz Garoppolóban többet is látok, mint Goffban, ezért kerültek egy helyezéssel a másik californiai duó mögé.
4) Andy Reid + Pat Mahomes, Kansas City Chiefs
Sokaknak biztos furcsa ezt a párost látni a negyedik helyen, hiszen Mahomesnak csak egy kezdő meccse van a háta mögött, ez pedig természetesen kisebb red flagként ott is virít mellette. Én viszont Andy Reidet nagyon sokra tartom és biztos vagyok benne, hogy jól fog működni a kettejük kapcsolata a jövőben. Szerintem a Chiefs offense lesz az egyik legszórakoztatóbb jövőre, kifejezetten Mahomes miatt, aki elképesztő dolgokra képes – persze emellé kvázi újonc évében sok hiba is fog társulni.
5) Matt Nagy + Mitch Trubisky, Chicago Bears
Ez is meglepő lehet, hiszen Nagy elsőéves HC lesz, Trubiskyról pedig a statisztikái miatt sokan úgy gondolják, hogy rossz első éve volt. Ami valamilyen szempontból igaz, viszont látni kell azt is, hogy mire lesz képes és ezt nagyon jól megmutatta egy borzasztóan konzervatív támadósorban nulla fegyverrel az arzenáljában. Nagyvel és a felfejlesztett támadósorral nagy dolgokra lehetnek képesek, az újonc főedző tavaly megmutatta támadókoordinátorként, hogy milyen kreatív sémát tud kialakítani.
Aki a legnagyobb szívfájdalmamra kimaradt
Deshaun Watson, Houston Texans
Watsont imádom és ha a fentiek közül bármelyik edző lenne mellette, akkor egyértelműen ott lenne a 2-4. hely valamelyikén. Viszont Bill O’Brien miatt nem tudom oda tenni a Texans duóját, hiszen ne legyen már a legjobbak közt egy olyan edző, aki úgy látta, hogy Tom Savage-et kell kezdetni Watson helyett a szezon elején… És ez csak a csúcsa volt a korábbi rossz edzői döntések jéghegyének.
A 29+ klub
Akik az 5 éves tervbe még beleférnek, de a 10 évesbe már nem igazán, hiszen legalább 29 évesek.
Brian Schottenheimer + Russell Wilson, Seattle Seahawks
Steve Sarkisian + Matt Ryan, Atlanta Falcons
Norv Turner + Cam Newton, Carolina Panthers
Jim Bob Cooter + Matt Stafford, Detroit Lions
John DeFilippo + Kirk Cousins, Minnesota Vikings
Itt az irányítók személye annyira felhúzza a dolgokat, hogy a gyengébb edzői teljesítmény miatt is fontolóra kell őket venni opcióként. Turnerben és Schottenheimerben semmi kreatívat nem látok, Sarkisianról inkább egy év múlva mondanék értékítéletet, Cooter egyértelműen javított a Lionsön, de azért magasra nem emelném. DeFilippo érdekes, potenciál bőven van benne, ebből az ötösből lehet őt választanám leginkább edzőnek, csak ugyebár irányítónak meg legkevésbé Cousinst.
Ez az 5 páros is jó kiindulópontja lehet egy franchise-nak, de nem választanám őket előbb a top5-be írt duóknál. Jelenleg irányítóként egyértelműen jobbak, mint például Trubisky vagy Mahomes a top lista végén, viszont nincs mögöttük olyan edzői teljesítmény, amit én fontosnak tartok.
A kérdőjelek
Akiknél az edző és/vagy az irányító körül vannak kérdőjelek, de fiatalok és van még bennük potenciál.
Matt LeFleur + Marcus Mariota, Tennessee Titans
Frank Reich + Andrew Luck, Indianapolis Colts
Dirk Koetter + Jameis Winston, Tampa Bay Buccaneers
Jon Gruden + Derek Carr, Oakland Raiders
Adam Gase + Ryan Tannehill, Miami Dolphins
Jason Garrett + Dak Prescott, Dallas Cowboys
Kíváncsi vagyok, hogy a Ramsnél McVay mögött másodhegedűs LeFleur mit tud kihozni Mariotából. Lucknál nagyon félek, hogy sosem lesz a régi és nem fog tudni már rendesen dobálózni, pedig Reichhel nagy dolgokra lehetnének képesek. A Bucsnál szerintem jelenleg az edző és az irányító körül is vannak kérdőjelek, de ugyanez mondható el a Raidersre, a Dolphinsra és a Cowboysra is.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Teljesen korrekt lista, még a sorrend is tetszik, egyedül Gruden kapcsán tamáskodnék kicsit. Sokan nagy bukást jósolnak neki, én még nem vennék mérget erre, Carrban is látok potenciált, persze az is lehet, hogy ez az idei idény végére gyorsan elmúlik. Tannehillel viszont meg egy párnacsatát se kezdenék, nemhogy új franchise-t.
Grudenék pont ezért kerültek a “kérdőjelek” csoportba. Nem tudom mi fog kisülni belőle
A Green Bay-i páros – gondolom – nem Rodgers miatt maradt ki a listáról… :D
:(
Mondjuk sajnos az is kérdéses, hogy Rodgers tol-e még 5 évet.
igazából őt már a “túl öreg” kategóriába soroltam. Ryan a 33 évével is határeset volt
A megadott szempontok alapján a lista első három duója telitalálat szerintem is. A negyedikben is nagy potenciál van és persze hatalmas kérdőjel, de ok. ? Tulajdonképpen az ötödik is, mert helyükbe hiába tenné az ember inkább Watsont, ez egyedül nem megy, s a párosuk sajnos O’Brian miatt nagy lutri. Ugyanígy az ezért a helyért még szintén versenyt futó Carr, Gruden páros, ott is az utóbbi miatt.
Egész év végén és holtszezonban az ment eddig, hogy JG mennyire túlhypeolt. Kíváncsi vagyok, ha tényleg bejön, és bejutunk a PO ba, mit fognak mondani a kétkedők. Én megvettem dynastyban is? . Mondjuk nálam kuzin előrébb van mint mariota
én hájpoltam JG-t :D
Szerintem semmit nem fognak mondani a kètkedők, sokan boldogok lesznek ha a 49erst beviszi JG a playoffba, pl. Én is.
De az a kérdés Te mit fogsz mondani,ha ne adj Isten becsúszik egy fos vagy közepes szezon? :)
Várj kitalálom,hosszú még az út sok még a tennivaló bőven van még idő építkezni :) <– amúgy szerintem még mindig ez a reális elvárás most, egy közepesnél kicsivel jobb szezon.
Hát ezt a cikket szépen haza írtad. :D Így kötött párosokkal nem is kérdés, hogy az Eagles párosa messze kiemelkedik, és azzal kell(ene) nekivágni egy franchise építésének. :)
Luck-nak mennyi sansza van akár egy jövőbeli közepes formára?
Egyáltalán volt olyan QB a ligában ,aki 2(?) szezon kihagyás után értékelhető játékot tudott mutatni?
nagyon nehéz bármit is mondani Luck kapcsán, szerintem nem nagyon lehet senkihez hasonlítani a helyzetét. Lehet, hogy top formában tér vissza, de az is, hogy sosem lesz még csak közepes sem. Én nagyon félek, hogy nem láthatjuk őt már régi fényében.
Szerintem a csapat mindenesetre nagyon úgy számol vele, hogy a régi Luck-ot kapják vissza szeptembertől. Különben érthetetlen, hogy az első körben miért nem igazoltak QB-t, mikor most volt választék elég szépen, és övék volt eredetileg a 2. választási lehetőség is.
igazából ha Luck nem lesz idén sem formában, akkor jövőre is nagyon magasan húznak majd, szóval szerintem érthető volt hogy bíznak benne, meg hát pénzügyileg is problémás ő most
Csakis a Jeff Fischer-Johnny Manziel párossal, lehetőleg Ryan Leaffel csereként :D
Manci ha tényleg játszani akarna, még fisher seggét is képes lenne megmenteni.
Az első hárommal én is egyetértek, de nálam a sorrend JG+Shanahan (szerintem Shanahan a következő Bill B.), Wentz+Pederson, Goff+McVay. Negyedik a Nagy-Trubisky páros, ötödik Mariota+LaFleur és csak hatodik a Reid-Mahomes páros (Nagy nélkül meg lesz lőve az öreg rozmár). Texans drukkerként vérzik a szívem Watsonért de adom hogy a “támadóguru” O’Brien miatt nem rúg labdába. Titkos favorit: Pat Shurmur+bárki aki Eli Manning után átveszi a stafétabotot New York kékebb felében??
Nem tudom miért kell annyira utálni O’Brian-t? Az első meccsen igaz, hogy nem Watson kezdett, de beállt és játszott, passzolt vagy 100 yardot 1 TD-t, meg 1 INT-et is! Aztán Ő volt a kezdő. Ezt Én nem tartom hibának! Goff sem kezdett az újonc évében csak a 7. meccsen. A Watson-O’Brian párosnak ott a helye az ötben. A Mahomes-Reid még semmit sem bizonyított páros helyén.