Peyton Manning a Z világháborúban

Peyton Manning az NFL történetének egyik, ha nem a legjobb irányítója. Ezen persze lehet vitatkozni, de az kétségtelen, hogy egy normális, értelmes, közvetlen, szellemes, szimpatikus figura, aki 1-2 éven belül a legproduktívabb NFL QB lesz, megelőzve Favre-t a vonatkozó ranglistákon. Ugyanakkor a 7 All Pro és 5 MVP cím mellé csak 1 gyűrű társul. Miért csak egy bajnoki cím? Mi az oka az alapszakaszban mutatott zsenialitásnak és a rájátszásban való bukdácsolásnak? Ezt próbálom most megfejteni!

A fizikán belül van egy megállapítás, mely szerint munkavégzés esetében vagy a befektetett erőt, vagy pedig a munkavégzés során megtett távot tudjuk redukálni. A kettőt egyszerre nem. Ehhez hasonló törvényszerűségek gyakorlatilag mindenre igazak: egy 130 kilós védő falember nem tud egyszerre nyomást generálni és olyan cikk-cakkban rohangálni, mint egy 60 kilós returner. Egyszerűen minél inkább megpróbálunk maximalizálni egy adott képességet, ugyanolyan mértékben ellehetetlenítünk egy másikat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Peyton azért nem tud úgy futni, mint Newton, mert jó helyre dobja a labdát. Csupán arra akarok rávilágítani, hogy az erősségeink bizony magukban hordozzák a gyenge pontjainkat is. És szerintem Manningre a fenti megállapítás hatványozottan igaz, de inkább mentális, mintsem fizikai értelemben.

A Z világháború egy 2013-as, véleményem szerint remek film Brad Pitt főszereplésével. A cselekmény egy, az emberiséget fenyegető, látszólag legyőzhetetlen vírus elleni küzdelemről szól. Ebben a filmben hangzik el az engem megihlető kulcsmondat:

„Néha, amiről azt hitted, hogy a legbrutálisabb aspektusa a vírusnak, arról derül ki, hogy az a rés a pajzson”.

Az, hogy Manning nem jutott Ryan Leaf, és rengeteg tehetséges kollégája sorsára, annak köszönhető, hogy mentálisan nagyon rendben van. Szerintem Peyton legnagyobb erőssége a jéghideg profizmus. Védelmek olvasása ide, pontos passzok oda, az, aki nem tudja kezelni a meccs közbeni nyomást, a média hype-ot, nem elég higgadt, nem elég koncentrált, az semmire nem jó az NFL-ben. Manning pedig ennek talán a legnagyobb mestere. Képes egy szinte tökéletes szintet hozni gyakorlatilag bármikor, legyen szó akár egy strandgatyás edzőmeccsről, akár egy mindent eldöntő csoportrangadóról. Épp ezért van az, hogy a szezon első snapjétől kezdve gyakorlatilag megállíthatatlanok a Manning vezette offense-szek. Néha persze nem úgy jön ki a lépés, de a nagy számok törvénye alapján nincs ebben semmi meglepő. Ám, a rájátszás már egy teljesen más szint. Nem fizikálisan, hanem mentálisan. És itt üt vissza Manning érzelemmentessége.

Az offense olyan, mint a legjobb játékosa. Egy Manning vezette támadósor felveszi Peyton játékstílusát, mentalitását. Precíz, gyors, profi. Mint egy gép. Ám ez a hozzáállás nagyon ritkán ér gyűrűt. A Super Bowlt ugyanis legtöbbször az nyeri, aki mentálisan csúcsra van pörgetve. Erről tudna beszélni a 4. kiemeltként, éppen hogy rájátszásba jutó és mindenkit végigverő Giants vagy Ravens, vagy a 6. kiemeltként diadalmaskodó Packers. De a tavalyi győztes Seahawks is azért nyert, mert képes volt már az első fordulótól rájátszás szintre „spanolniuk” egymást, és a hév egészen a Super Bowlig kitartott. Az utóbbi négy év győztesei.

Manning egy tanár, nem pedig vezér. Naggyá tudja tenni a társait, de jobbá nem. Elmagyarázza a playeket, megtanítja, hogyan kell őket tökéletesen kivitelezni és segít is az elkapóinak. De a vesztes Super Bowl rá a legszembetűnőbb bizonyíték, hogy az egész offense annyira jó csak, mint Manning aktuális teljesítménye. Sem a két Thomas, sem Moreno, sem senki nem tudott hozzátenni a meccshez saját zseniből. Egyedül Welker volt képes játékokra, miközben a faltól kezdve az elkapókon át mindenki elfelejtette azt, amit egész évben tanultak.

Szerintem Peyton legnagyobb hibája a végtelen profizmusa. Passzol, kocog egyet, majd passzol megint. Ha sikerül jó, ha nem, akkor megvonja a vállát és lejön. Ha nem ő hibázott, akkor leül megbeszélni az esetet. De gyakran nem elég csak magyarázni. Ordítani, toporzékolni, hergelni és motiválni kell. Néha ki kell osztani egy-egy verbális pofont. Épp emiatt tartom, ha nem is rossz edzőnek, de Manning mellé alkalmatlannak Foxt, ugyanis Manningnél jobb irányító aligha szükséges a végső győzelemhez. Kell egy olyan edző, vagy olyan játékosok (leginkább a védelembe), mint volt mondjuk az „elfaxolt” Dumervill, akik felpofozzák a társaságot, ha kell. Mert Manning önmagában ehhez kevés.