A Steelers vasárnap este, a Baltimore Ravens ellen megszerezte zsinórban a 3. győzelmét. Ez alatt a három mérkőzés alatt az offense 124 pontot tett fel, Big Ben és Antonio Brown ihletett formában játszanak, illetve a védelemre sem lehet különösebb panasz. Pedig a 6. héten még megalázó vereséget szenvedtek Clevelandben, 3-3-mal álltak, egyre messzebb kerültek a playofftól. De valaki mindent megváltoztatott.
Ez a változás, vagy mondjuk úgy – különbség, a Ravens elleni mérkőzésen kristályozódott ki igazán. Ugyanis Terrell Suggs, bár jó védő, de egy állat. Ezen nincs mit szépíteni, soha nem lesz a fair play mintaképe. Hiába mondták sokan, hogy majd Ray Lewis után ő veszi át a védelem vezetését, ő lesz a gerince az egységnek, halvaszületett elképzelés volt. Pedig kell, mindig kell egy vezér.
A Steelers tavaly is és az idény elején is enervált, olyan semmilyen volt. Védő és támadó oldalon egyaránt. A kiöregedő, egykor rettegett és istenített sztárok (különösen a védelemben) megkoptak, nem csak játékban, de mentálisan sem tudták a megszokott, elvárt szintet hozni. A csapatnak pedig nem ment. Aztán visszahozták az egyszer már visszavonuló, az utóbbi években szinte semmit nem mutató, 36 éves James Harrisont, és ha nem is rögtön, de gyökeres fordulat állt be Pittsburghben.
Harrison 2002-ben került a Steelershez draftolatlan újoncként. Két évet töltött a tartalékok között. Csapatára, a klasszis középső linebacker, James Farrior szerint ebben az időszakban Harrison végtelenül amatőr módon viselkedett. Ha nem ment neki egy play, ahelyett, hogy szólt volna az edzőinek, inkább feladta. Nem is csoda, hogy 2002 és 2003 között háromszor is kivágták, 2004-ben pedig a Ravens tett ugyanígy. Azt, hogy végül nem állatorvosként vagy kamionsofőrként kellett megélnie, Clark Haggans sérülésének köszönhette.
Bill Cowher adott neki egy utolsó esélyt, és bár nem volt alapember, csak nyert egy Super Bowlt a csapattal. 2007-ben aztán érkezett Mike Tomlin és beindult a szekér. Ez évben Harrison Pro Bowl és All Pro választott lett. Egy november 5.-ei, Ravens elleni MNF mérkőzésen 9 tackle-t, 3,5 sacket, 3 forced fumble-t, 1 fumble recovery-t, és 1 interceptiont szerzett. 2008-ban többek között 16 sack-kel (franchise rekord) ő lett az év védője, valamint 2007-után másodszor választották meg a csapata legértékesebb játékosává. 2009-ben pedig bemutatta ezt:
Ezek után nem meglepő módon egy 6 éves, 51.75 millió dolláros szerződést kötött a csapattal. Még három évig állt a Steelers rendelkezésére, míg a csapat 2013-ban pénzügyi okok miatt el nem küldte (negyedszer karrierje során). Volt még egy felejthető éve a Bengalsban, majd idén a Kohászok pár napra visszaigazolták, hogy Steelerként vonulhasson vissza. Ám mit hoz az élet?
A szeptember 5.-i visszavonulása után – ismét sérüléseknek köszönhetően – Mike Tomlin még egy évre visszahívta az egykor talán a liga legjobb OLB-jeként játszó Harrisont. A Bucs ellen még nem játszott, a Jaguars ellen is csak nagyon limitálva, majd jött a már említett Browns elleni csúfos vereség. A mérkőzés után, hasonlóan a Patriotshoz, a csapatban megtört valami. A 36 éves nagy öreg pedig összekapta a mélyponton lévő csapatot, és életet lehelt a társaságba.
Az eddig inkonzisztens, enervált, mondhatni punnyadt Steelers hirtelen az egyik legdominánsabb csapat lett az AFC-ben. Van szív a játékukban. Szerintem, ha csak a keretek erősségeit nézzük, a Ravens és a Bengals is jobb, mint a Browns vagy a Steelers. Aztán mégis: a lelkesen dobáló Hoyer vezette Browns és a szintén lelkesen brusztoló Steelers simán vezeti a csoportot. Ennyit számít a mentalitás, ennyit számít egy vezér. Ennyit ér James Harrison.
