Védelmek dominanciája

Ezentúl várhatóan három csomagban fogunk az összefoglalókkal érkezni a hétfői napokon. Most először azokat a találkozókat vesszük górcső alá, ahol a védelmek domináltak, az offense-ek pedig ennek megfelelően szenvedtek.

Baltimore Ravens @ Denver Broncos 13-19

A semleges szurkolók és a támadófoci szerelmesei számára ez egy rendkívül nehezen befogadható meccs volt. Rengeteg three and out, támadógépezetek szenvedése és a védelmek dominanciája (Gary Kubiak a Denver újdonsült főedzője szerint talán ez volt a legjobb védelmi csata aminek részese volt). Ezt hozta az első félidő. Majd az egész meccs. Eleinte még vártuk, hogy majd felkel a Manning vezette támadósor a második félidőben, esetleg Flaccoék villantanak valamit, de ez nem következett be. A Broncos oldalán nem tudom mi volt elkeserítőbb: az, hogy a futójáték abszolút nem működött, az hogy Manning ugyanolyan rozsdás, megfáradt és pontatlan öregember benyomását keltette, mint a tavalyi szezon végén vagy az, hogy a játékhívásokban nem volt semmi fantázia. Tudom, hogy első meccs és azt is, hogy a Ravens piszok kemény, kellemetlen ellenfél lesz mindenki számára, de ez abszolút nem elegendő magyarázat. A túloldalról ugyanezt lehet elmondani pepitában. Flacco pontatlan volt, a bivalyerős támadófala nem tudta olyan hatékonyan megvédeni, mint szokta és a futójáték itt se működött.

A védelmekről ennek megfelelően már szebbeket lehet mondani. A mérkőzés elején még csak gyors defense stopokkal jelentkeztek, ezzel közel nulla ponton tartva az ellen támadósorát, aztán mikor látták, hogy a támadóiknak nem megy, mindkét D gyorsan felrakott pontokat a táblára is. Először Jimmy Smith halászta le Manning passzát és vitte vissza a célterületig, majd nem sokkal később Talib tette mindezt Flaccoéval.

Mivel a támadók továbbra se tudtak hozzátenni semmi érdemlegeset, így az döntött, hogy McManus – tavalyi formájától eltérően – bevágott két iszonyú hosszú (52 és 57 yardos) mezőnygólt, plusz a kötelezőeket, amíg kollegájának Tuckernek kevesebb lehetőség jutott (ő is hozta a kötelezőt természetesen). Manning egy bivalyerős 175 yardal, 0 touchdownnal és egy interceptionnel nyitott, igaz Flacco 117 yardja még ennyire se veretes, de tőle nem szoktuk meg. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Baltimore elvesztette egész szezonra kiváló pass rusherét, Terrell Suggsot.

Cleveland Browns @ New York Jets 10-31

Nem hiszem, hogy sok pártatlan néző választotta előzetesen ezt az összecsapást, de azok, akik így tettek, a mérkőzés feléig elég színvonalas párharcot láthattak. Aztán az előzetesen is esélyesebbnek tartott és egyelőre összeszedettebb csapatnak tűnő Jets bedarálta a szegény kicsi Cleveland Brownst. A Barnák a mérkőzés elején többször is szépen haladtak előre, mindaddig amíg Josh McCown úgy nem gondolta, hogy ő bizony van olyan kemény, hogy négy Jets védő közé bevetődve is meg tudja szerezni a TD-t. Hát nem volt. Egy labdavesztés és egy sérülés lett a jutalma vakmerőségének. Így jöhetett a várva-várt pillanat és pályára lépett Johnny Manziel. Szeretett Manzielünk pedig nem is kezdte rosszul a mérkőzést, beállása után pár pillanattal, egy 54 yardos TD passzt adott Travis Benjaminnak.

Nem mellesleg őt nem más, mint Antonio Cromartie fogta (Cromartie később kénytelen volt elhagyni sérülés miatt a pályát és szezonja is veszélybe került). Alighogy feleszméltünk kezdeti sokkunkból, amikor jött a mérkőzés egyik legemlékezetesebb pillanata. Ryan Fitzpatrick ugyanis dobott egy csúnya interception, de a visszafele igyekvő védőjátékos kezéből Brandon Marshall kiverte a labdát és utána össze is szedte azt.

Ebből a támadásból később Ivory gyalogolt be a célterületre. Manziel aztán – hogy csillapítsa a kedélyeket – előbb túldobta célterületen üresen álló elkapóját, majd dobott egy interceptiont is. Ekkor pedig beindult a Fitzmagic-Marshall kapcsolat és előbb egy szép oldalvonal melletti elkapással majd a célterületen belül is megtalálta elkapóját a frissen elsőszámú QB. A Brownsnak innen már nem volt visszaút, a Jets egyre magabiztosabb lett, Manziel pedig továbbra se tud vigyázni a labdára.

Miami Dolphins @ Washington Redskins 17-10

Első nekifutásra ez az egyik legsimább találkozónak tűnt. A Dolphins felfelé ívelőben van, a Washington pedig nem egy kész csapat benyomását kelti. A találkozó ezek ellenére nem egészen így indult. A Miami offense szenvedett, a Redskins pedig ha nem is jól játszott, de egy field goalig és egy touchdownig csak eljutott. Mikor már azt gondoltuk volna, hogy így mennek pihenni a csapatok, Tannehill (aki számomra nem volt annyira meggyőző) és brigádja végül egy gyors two minute drive-val 3 pontosra csökkentette a különbséget. A második félidőben, aztán a Redskins offense teljesen reménytelen volt (ilyen játékok ellen ki ne lenne az:

Igaz, a védelmük nagyjából tartotta a lépést, így a meccset a special team döntötte el, Jarvis Landry egy visszahordott TD-vel nyerte meg a meccset a Dolphinsnak. A Redskins oldaláról az egyetlen igazán értékelhető teljesítményt Alfred Morris produkálta, aki átlépte a 100 yardos határt, de ilyen QB szituáció mellett nem is meglepő, hogy sokat futtatják a fiatal futót. Megemlítendő, hogy a Redskins a mérkőzés folyamán elvesztette DeSean Jacksont, aki bizonytalan időre dőlt ki.

Cincinnati Bengals @ Oakland Raiders  33-13

Erről a meccsről nehéz bármit is mondani. A szezon előtt az Oaklanddal kapcsolatban sokan bizakodóak voltak. Most ezt az optimizmust Carrék egy meccs alatt leépítették. A másodéves irányító által vezetett offense elég kilátástalan volt. Nem ment a futójáték, de cserébe a passzjáték is reménytelennek látszott. Ezt a tényezőt tovább súlyosbította, hogy Carr egy stiff arm során megsérült és már nem is tért vissza a pályára. A csapat hosszú ideig pontokat se tudott feltenni a táblára, mindössze mikor már teljesen eldőlt a találkozó, akkor vezettek két hosszabb drive-ot. A védelem talán még rosszabb volt. Összességében nem, de a várakozásnak megfelelően igen. A Mack által vezetett pass rush, Aldon Smith és Justin Tuck segítségével mindössze 0 sackre, 1 QB hitre és 2 tackle for lossra volt képes. Siralmas.  A Bengalsnál ezzel szemben, egyelőre ismét minden virágzó. A futójáték Hill és Bernard vezetésével továbbra is él és virul. Előbbi például egy 4 és 1-et oldott meg az Oakland célterületénél, elsőre nehéz helyzetben. A passzjátékba pedig bekapcsolódott a tavaly végig sérüléssel bajlódó Eifert is, aki így sok terhet vehet le Green és Dalton válláról is. A védelem tette a dolgát, de ahogy említetten nem is nehezítették meg a dolgukat.

A mérkőzés legizgalmasabb és legparázsabb pillanatait a bunyók jelentették, amibe külön kiemelendő Pacman Jones, aki rendkívül „szimpatikus” húzásokkal mérgesítette az ellenfeleit. Tükörsima Bengals siker, nem is érdemel több szót ez a meccs.

Kansas City Chiefs @ Houston Texans 27-20

A Texans és a Kansas City összecsapása volt az, amelyet Vegasban előzetesen a legszorosabb összecsapásnak könyveltek el. A mérkőzés, azonban már jóformán az első félidőben véget ért. Az első negyed elején Brian Hoyer az első passzával rögtön megtalálta az újonc Marcus Peterst egy eladott labdával a saját Red Zone-jában, majd az innen induló Chiefnél Alex Smith bombázta a célterületre berepülő Travis Kelce kezébe a labdát. Aztán a következő vendég labdabirtoklásban ismét megtalálta kedvenc tight endjét, ezúttal egy közel 50 yardos játék során, ahol Kelce a zone coverage-ba belezavarodó Texans védőktől egyáltalán nem zavartatva gyalogolhatott be az end zone-ba. Ezzel már rögtön több, mint 10 pontos volt a különbség. A Houston aztán kicsit összekapta magát és Hoyer DeAndre Hopkinsnak adott passzával 7-re csökkentette a volna a különbséget, ha Randy Bulluck nem hagyja ki az extra pontot. Ez az első élesben kihagyott pluszpont, melyet a szabályváltoztatás óta hibáztak el. A második félidőben aztán gyorsan jelezte a Chiefs, hogy helyes volt a két Kelce touchdown utáni feltételezés, miszerint a Texansnak nincs itt semmi keresnivalója. Előbb a defense állította meg Hoyerékat, aztán Jamal Charles kapott el egy touchdownt Alex Smithtől. Apropó Smith. A Chiefs irányítója megint adott három TD passzt, de ismét nem repült egy sem wide receiver kezébe. A mérkőzés védőcsillagai közül többen is jól mozogtak. Watt igazából most is tarthatatlan volt, kár a Texans szempontjából, hogy úgy látszik ez továbbra is kevés lesz. 9 tegnap csinált tacklejéből 6-ot is a line of scrimmage vonala mögött ért el.

A Chiefs oldalán pedig Justin Houston és úgy az egész védelem elég pofásan nézett ki. Meg lehet még említetni, hogy O’Brien – ahogy a Hard Knocksban említette – nem lesz szívbajos azonnal cserélni Hoyert, ha nem úgy mozog, ahogy kéne és a mérkőzés végén így már Mallett irányított. Az, hogy ez mennyire tesz jót egy irányító önbizalmának, mindenki döntse el maga.

Az első heti összefoglalónk másik két harmadát ITT és ITT találjátok.