Az ember olyan ritkán használja, amit az egyetemen tanul, hogy elhatároztam, a tegnapi mérkőzések összefoglalóját a SWOT elemzés módszerével csinálom meg. Azaz, megnézem mik voltak az adott csapatok erősségei, gyengeségei, milyen lehetőségeket mulasztottak el és milyen fenyegetésekkel néznek farkasszemet a szezon hátralevő részében.
Denver Broncos @ Chicago Bears 17 – 15
Erősségek
Denver: Ezt a csapatot még mindig a védelem tartja életben. Hiába esett vissza a formájuk, elsősorban a sérüléseknek köszönhetően és hiába nem harapnak talán már úgy, mint az idény első hét meccsén, ettől még mindig versenyben tudják tartani a harmatos támadósort.
Bears: Szintén a védelem. Amennyire lesajnáltuk ezt az egységet idény előtt és amilyen mélyen voltak az utóbbi években, most nagyon rácáfolnak mindenkire. Nem egy világverő egység, de tudják tartani a gerincét ennek a csapatnak és ami még örömtelibb, hogy tele vannak fiatal tehetséges játékosokkal.
Gyengeségek
Denver: Passzjáték. Hiába volt Osweiler közel hibátlan, hiába menedzselte viszonylag jól a mérkőzést, ez nem egy contender csapat passzjátéka. Tulajdonképpen azt csinálta most a Denver, amit várni lehetett tőlük Kubiak érkezése után, csak Manning extrái nélkül. Sok tight end játék, sok rövid, biztos passz, ami támogatja az ébredező futójátékot. A valódi gyengeség azonban a támadófal. Egyszerűen szörnyű nézni, hogy néha milyen könnyedén ér oda az ellenfél a QB-ra. Ilyen folytatással Osweiler sem lesz sokáig egészséges.
Bears: Sérülések. Egyszerűen hiába Cutler jobb játéka, a védelem remeklése és a beugrók nem reménytelen teljesítése, ez a csapat akkor lehet sikeres, ha a kezdők meg tudják őrizni egészségüket. A két kezdő elkapó és a kezdő futó hiánya rányomja a bélyegét a támadókra. Jeffery nagyon hiányzott Cutlernek a passzjátékhoz és most Langford se tudta feledtetni Forte hiányát.
Lehetőségek
Denver: A futójáték végre újra élt. Amennyiben sikerülne tartósítani ezt a formát, akkor veszélyes lehetne ez a támadósor. Hillman és Anderson együtt 150 yard felé jutott, ez pedig mindenképpen jó előjel a jövőre nézve.
Bears: A sérülteknek köszönhetően Wilson és Bellamy is sok lehetőséget kapott és részben éltek is vele. Nem elit játékosok, de ha be akarnak törni a csapatba akkor jó úton járnak.
Fenyegetések
Denver: A védelemnek egy baja van, de az hatalmas. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a vérükkel. Annyi szabálytalanság fűződik a nevükhöz, hogy azzal meccseket lehet elveszteni. Van itt minden, interference, offside, de ami a legnagyobb gond, az a szükségtelen durvaság. Nem igazán szeretem Wardot, de idén jól teljesít, csakhogy nem tudja levetkőzni a butaságait. Sajnos azonban nem csak ő a ludas. Miller, Talib, de akár Roby is hajlamos ajándékozni az ellenfélnek ingyen yardokat.
Bears: Red Zone offense. Hiába jutnak el az ellenfél térfelére vagy az ellenfél 20 yardosára, sokszor csak mezőnygólokra képesek. Ez pedig egy olyan csapatnál, ahol Bennettek és Zach Millerek vannak, nagy hátrány. Ki kellene használni a nagydarab játékosok képességeit az utolsó yardokon is.
Indianapolis Colts @ Atlanta Falcons 24-21
Erősségek
Colts: Kihasználni a gyenge csoportot és a sorsolást. Bíztam benne, hogy majd Hasselbeck higgadtságáról írok és hogy tud vigyázni a labdára, de nem tud. Ahogy a többiek se nyújtottak jó teljesítményt. Szerencséjük van, hogy a csoportban így is olyan csapatok vannak, akiket el tudnak kapni és hogy ilyen balfék ellenfeleket sodor szembe velük a sors, mint a Falcons.
Falcons: Jó idény- és mérkőzéskezdés. A Falcons év elejét leszámítva egy nagy csalódás. Egy-egy jó drive-juk van azóta, de összességében nagyon összeszedetlenek. Talán akiket dicsérni lehet, azok a védők. Most is több labdaszerzéssel és fontos stoppokkal tartották a mérkőzés végéig életben a csapatot.
Gyengeségek
Colts: Turnoverek. Még mindig nem tudnak vigyázni a labdára. Már Luckot is kivették a csapatból, hogy ez javuljon, de nem megy. Emellett véleményem szerint a playhívás se javult sokat.
Falcons: Egy játékosra épül az egész offense. Julio Jones pedig akármekkora klasszis, egyedül nem képes mérkőzéseket nyerni.
Lehetőségek
Colts: Na ez az első pont, ahol bizonytalan vagyok. Nem tudom mivel lehetne felkelteni őket. Talán most, hogy Bradshawt elkezdték használni, a futójáték javulni fog, de nem tennék erre nagy összegeket.
Falcons: Jól kell híviuk a játékokat. Gondolom sok fantasy tulaj volt csalódott, hogy Patrick DiMarco szerzett két TD-t nem pedig valaki, aki több játékos csapatában is szerepet játszik. Pont ezekkel a meglepő játékokkal lehet sikeres a Falcons.
Fenyegetések
Colts: A hosszú játékok elhalása. Egyre kevesebb nagy játékot látunk a Coltstól, pedig tavaly (és idén egy-két felvillanás erejéig) rengeteg Luck-Hilton hosszú kapcsolat volt vagy Moncriefet húzták elő. Most nem igazán van meg ez a faktor a Coltsban, ami nagyon hiányzik
Falcons: Freeman megsérült és ez hatalmas érvágás lehet a csapatnak. A fiatal futó játéka mondanom se kell, hogy kulcsfontosságú volt eddig is a Sólymoknak. Coleman félig-meddig lehet hogy helyettesíti, de meglepne ha teljes értékűen pótolná.
St. Louis Rams @ Baltimore Ravens 13-16
Erősségek
Rams: Védelem. Folyamatosan 20 pont alatt vagy e körül tartják az ellenfeleket. Ez már egy közepes támadójátékkal is nyerhető meccseket jelentene. Csakhogy…
Ravens: Folyamatosan előlép valaki. Most épp Gillmore jutott 100 yard fölé, de akár Aiken 50+ yardját és TD-jét is említhetnénk. Fontos, hogy legyenek backupok csak félő, hogy ennyi embert nem lehet pótolni.
Gyengeségek
Rams: Támadójáték. Ahogy említettem egy közepes támadójáték is elég lenne az üdvösséghez. Csakogy ez nem hogy nem közepes, de harmatgyenge. Az egy szem Gurley-n kívül nulla. És ő sem tud minden meccset megnyerni, ahogy most ez be is bizonyosodott.
Ravens: Egészség. A Ravens szimpatizánsokat senki sem irigyli már. A legfontosabb hat poszt közül öt helyen sem a kezdő van már a pályán. Az első számú irányító, az első számú futó, az első és második számú elkapó, a kezdő center és a legjobb passz rusher is a sérültek névsorát gyarapítja.
Lehetőségek:
Rams: Folest vissza a kezdőbe és megpróbálni azt a minimalista támadójátékot folytatni, ami eddig ment. Foles nem fogja megváltani a világot, de ennél többet tud. Sok Gurley futás, néhány Austin trükkös játék és bízni a védelemben. Ez maradt a Rams számára.
Ravens: Itt a nagyszerű alkalom és nem erőltetni tovább. Tudom, hogy sosem lehet feladni, de egy jó draftpozíciót még meg lehet fogni és ennyi sérülttel nem sok reményük lehet már.
Fenyegetések:
Rams: Az, hogy Case Keenum még egyszer kezdő lesz. Borzalmasan meghalt a passszjáték az irányítása alatt. Őszintén nem tudom mit gondoltak.
Ravens: Dumervil helyében én most félnék. Ő a következő a sorban akinek a sérülése még jobban odavágna a csapatnak. Már csak ő van az igazán nagy klasszisok közül, aki egészséges. Viccet félretéve, a legnagyobb fenyegetés már csak saját maga a csapatnak. Ahogy fentebb említettem, sok már nincs a szezonban, itt a lehetőség a cseréknek, hogy kicsit bejátsszák magukat, összeszokjanak és bizonyítsanak.
Tampa Bay Buccaneers @ Philadelphia Eagles 45-17
Erősségek:
Eagles: Ezt az inkonzisztenciát, amit a csapat idén mutat meglovagolva megnyerni a következő meccset. Itt és most a Tampa ellen nem volt erőssége a csapatnak. Egy pozitívum lehet talán, hogy Sproles, ahogy megénekeltük kicsit nagyobb szerepet tudott kapni és valamelyest élt is vele, de olyan gyorsan elment a mérkőzés, hogy ez nagyon kevés.
Buccaneers: Ahogy az Eaglesnek semmi, úgy a Bucsnak most minden összejött. Kiváló futójáték Martin vezetésével és megbízható passzjáték Winston öt touchdownjávával. Playoff esélyes lehet a Tampa?
Gyengeségek:
Eagles: A tegnapi napon az Eagles nagyszerű védelme teljes csődöt mondott. Se passz ellen, se futás ellen semmi. Nyomás se volt Winstonon, a cornerek katasztrófák voltak. A szezon egészét nézve, ők voltak magukhoz képest gyengébbek, mert sajnos a támadók eddig se mutattak sokkal többet. Mondjuk Sanchez azért jobban vigyázhatna a labdára, ha már pályára kerül. Kicsit részletesebben, az elkapók nem tudnak gyorsan és hatékonyan elszakadni továbbra se, a támadófal pedig idén nem olyan elit, hogy rengeteg időt biztosítson számukra. Bradfordnál Sancho sem jobb opció, Murray pedig a Dallas támadófalának mítoszát erősíti csak.
Buccaneers: Ezen a mérkőzésen nem volt sok ilyen nekik. Amire jobban figyelhetnének az, hogy a passzjáték ne legyen túl egysíkú. Mike Evans rengeteg targetet kapott eddig is és most is ő vitte haza a nagy részét ezeknek. Vincent Jackson mondjuk visszatért, de a többiek lehetnének jobban játékban.
Lehetőségek:
Eagles: Sproles bizonyította, hogy még tud teljesíteni. Akkor tessék is kicsit többet használni. Ott van három egykor kiváló futó és egyiküjöket se tudják normálisan használni. Azt pedig észre kell venni, hogy passzjátékkal nem fognak nyerni.
Buccaneers: A csoportban a Falcons és a Saints is megmutatta, hogy nem olyan jók. A Panthers nyilván befoghatatlan, de a csoportmásodik helyre oda lehet érni. Ilyen játékkal mindenképp.
Fenyegetések:
Eagles: Nem sikerült akkora előnyt kiharcolni a Cowboys előtt, mint kellett volna, Romo pedig visszatért, így pedig meleg lesz a pite.
Buccaneers: Kwon Alexander az idei év egyik legnagyobb csillaga. Eltiltásával nagy űr keletkezhet a Tampa védelmében, mivel eddig ő tartotta össze az egységet.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Kicsit off
Tippversenyben volt egy olyan kérdés, hogy Osweiler 250 yardnál többet passzol-e. Na, sikerült neki telibe 250 yardot passzolnia. :D Ilyenkor a “Nem” a helyes, ugye? (remélem, mert én arra nyomtam)
szerintem igen
mármint hogy igazad van, a nem a jó válasz, aminek nem örülök, mert igent nyomtam :D majd Cefre eldönti, de szövegértelmezés szerint a Nem a helyes szerintem
Már elnézést, tényleg nem kötekedni akarok, de néha olvassátok át a cikkeket rendesen a közzététel előtt.
Hello!
Fogadjuk a kritikát még ha ilyen jellegű is. Itt most konkrétan ez a mondta nem tetszett vagy még van más is? Találtam még két kisebb elütést, amit javítottam.
Ez a mondat meg tényelg nem néz ki jól ,de inkább pár vessző hiányzik csak belőle, hogy legyen értelme. Fogalmazhatok kicsit kevésbé nyakaterkertem ha úgy tetszik, tehát. “Az inkonziszteniájukból következően most egy győzelem következik vagy valami.”
Én se kötekedni akartam akartam, csak építő jelleggel gondoltam, hogy szólok:)
Van pár fura mondat, ami számomra érdekesen hangzik, és én biztos másképp fogalmaztam volna meg.