TNF beharangozó, Browns@Bengals

Kevés dolgot vártam jobban, mint az eheti TNF-et, legalábbis beharangozás szempontjából. Persze, mindegyik más-más kihívást rejt számomra is, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy idén még eljutunk oda, hogy olyan Browns meccset harangozhatok be, ahol Johnny Manziel lesz a kezdő irányító. És ez már hivatalos, szóval Pettine nem fog szemen köpni mindenkit majd az éjszaka közepén, hogy mégsem Johnny Football lesz a center mögött. Ígérem, nem lesz ebből mancrush poszt.

Egy új karrier kezdődhet el Manziel számára, amennyiben hatalmas underdogként legyőzi a 7-0-val álló Cincinnati Bengalst idegenben, primetime-ban. Mi kell még? Az egész ország rá fog figyelni, csakúgy, ahogyan történt tavaly is. Jánosunk ugyanis az elmúlt szezonban pont a Bengals ellen volt először kezdő, miután Brian Hoyer nagyon megégett a Buffalo ellen. (A Buffalo ellen már beállt Johnny és futott TD-t is szerzett.) Nem is akármilyen mutatókat hozott össze. Egy évvel ezelőtt kemény 80 passzolt yardot tudott felmutatni, továbbá két interceptiont és 27.3-as passer ratinget (ha szinte nincs egy pontos passzod sem, akkor is 35 körüli passer ratinget érhetsz el). Arról nem is beszélve, hogy a Bengals 30-0-ára lelépte a Brownst.

Most sem tűnik könnyű feladatnak a W behúzása clevelandi oldalról. Daltontól hiába várjuk, hogy összeomoljon és végre a megszokott formáját nyújtsa, csak nem szeretne nekünk kedveskedni és sajnos vagy nem sajnos, de jól játszik. Van viszont valami, ami visszatérő probléma, ha a Red Rifle-ról beszélünk. Ez pedig nem más, mint hogy ritkán tud nyerni, még ritkábban tud jól játszani primetime-ban. Dalton ugyanis a kiemelt időpontokban botrányosan játszik. 3-7-es győzelem-vereség mutatót tudhat magáénak, ezeken a meccseken pedig 11-11 TD/INT mutatóval rendelkezik. Napra pontosan egy éve találkozott ez a két csapat, szintén ebben az időpontban, szintén Cincinnatiben. Akkor 24-3-ra nyert a Browns, Dalton pedig 10/33-as passzmutatóval, 86 yarddal és 3 interceptionnel zárt.

Az elkapói remekül játszanak, A.J. Green mellett mindig feltűnik még valaki az elkapó sorban, leggyakrabban Marvin Jones, de a Bernard-Hill futótandem is kiveszi a részét az előrehaladásból és a győzelmekből. Az biztos, hogy akármelyik running back kerül is a pályára, biztosan nagy napja lesz, ugyanis a liga legrosszabb futás elleni védekezésével nézhetnek farkasszemet. A Browns átlagban majdnem 14 yarddal enged több futott yardot meccsenként, mint a második legrosszabb Detroit Lions (147 és 133.8).

Ami még nagyobb szomorúságra adhat okot, hogy a papíron jó nevekből álló clevelandi secondary is nyeli a yardokat rendesen, valamint 94.3 passer ratinget hoznak az ellenfél irányítói ellenük. Ráadásul a pass rush finoman szólva sem az igazi, mindössze 13 sacket tudnak felmutatni (ez a középmezőny végére elég az idevonatkozó statisztikában). A sackek növelése sem lesz könnyű feladat, ugyanis a Bengals támadófala összesen 9 sacket engedélyezett eddig, ennél pedig csak két csapat engedett kevesebbet.

Johnny leginkább a tight end Gary Barnidge-ban bízhat, aki utolsó 6 meccsén 6 TD-t és 512 yardot hozott a konyhára 36 elkapásból, illetve Travis Benjaminban, akivel a második héten, a Tennessee ellen is könnyen megtalálta a közös hangot Football. A Bengals védelmét talán a futásokkal lehet megfogni, de ezzel sincsenek beljebb a vendégek, ugyanis a liga második legrosszabb futójátéka ábrándítja ki hétről-hétre a Browns szurkolóit. Egyedül az újonc running back, Duke Johnson hoz színt az egységbe, de ő is inkább elkapásaival hívja fel magára a figyelmet, mintsem remek futásaival.

Ugyan a trade deadline-ig nem sikerült szétbarmolnia a támadófalat a Clevelandnek, de a tavalyi top3-as egység idén borzasztóan visszaesett. Összehasonlításképp: tavaly egész szezonban 31 sacket engedélyeztek, idén 8 mérkőzés után 27-et. És ugye már a fentebb említett borzalmas futójáték miatt is elő lehet őket venni és itt is érezhető az éles különbség a 2014-es szezonhoz képest. Tavaly 108.0, idén 84.0 yard/meccs.

Mire lehet számítani? Hatalmas Johnny-hype-ra és még nagyobb Browns verésre. Gyakorlatilag nincs olyan matchup, amiből ne a Bengals jönne ki jobban. Leginkább a futójátékra alapozhatnak majd Marvin Lewisék, így Jeremy Hillnek biztos lesz dolga bőven, de Bernard sem lógathatja majd az orrát a lefújás után. Dalton pedig a lehető legkevesebb kockázatot vállalva szépen elirányítgatja majd a támadóit. A Brownsnál tényleg abban bízhatnak leginkább, hogy kiesik egy-egy nagy passzjáték a zsákból Benjamin vagy Barnidge felé, illetve Manziel scramble-jei okozhatnak fejfájást majd a Bengals védőknek. Illetve a primetime varázsában. (Ez egyébként a Saintsnek bejött a Falcons ellen 3 héttel ezelőtt.)

Szóval örömöm kifejezése után jól leírtam, hogy miért fogják laposra verni a Brownst. A statisztikák és tendenciák alapján teljesen reménytelen Johnnyék helyzete. Szóval mit is tehet az egyszeri Cleveland szurkoló? Azt, amit 1964 óta az elmúlt 51 évben is. Reménykedik és hisz.

A város legutóbb 1964-ben ünnepelhetett major bajnok franchise-t, akkor a Browns nyerte meg a bajnokságot. Azóta az Indians (MLB) játszhatott World Series döntőt, LeBronnal elbuktak egy NBA döntőt, aki aztán jól faképnél is hagyta őket, majd miután visszatért, tavaly ismét eljutottak a diadal kapujába, ahol azonban a Golden State Warriors húzta el a város elől a mézesmadzagot.

Most itt van egy újabb sztár, akinek feltehetően ez az utolsó esélye, hogy igazán bedurrantsa profi karrierjét. Ezzel sanszos, hogy tisztában is van és úgy is fog pályára lépni. Nem lehet elvárás vele szemben az, hogy akkor varázsütésre Super Bowl contenderré váljon általa a Cleveland, de valami elindulhat vele, ehhez viszont alkalmankénti 1-1 meccs nem elég. Szóval ébredj Pettine és hagyd bent a következő hetekre is Johnnyt a meccs eredményétől függetlenül és akkor Believeland lakói és hívei is lelkesebben fogják folytatni amit már 51 éve rendületlenül tesznek.

Primetime+Dalton < Johnny. Ezt mondjuk csak én gondolom így, a többiek gondolkodás nélkül rávágták, hogy nyer a Bengals. Még Leonidasz is, aki amúgy hozzám hasonlóan, szintén reménykedve várja, hogy végre kidurranjon az a Dalton-lufi.