Ha ez nem a Clevelend Browns csapatával történik, el se hisszük. 27-27-es állásnál, 3 másodperccel a vége előtt 51 yardos mezőnygólhoz készülődött a Browns. Ha belövik, megnyerik a meccset. Aztán ez történt:
Brent Urban blokkolta, Will Hill felkapta a lasztit és végignyargalt vele, remek blokkokkal segítve, meg sem állt a célterületig, walkoff TD visszahordás, eufória!
Dicsérjük meg a Flacco hiányában kezdőként pályára lépő Matt Schaubot is, aki nagyon okosan előkészítette a blokkolt field goal visszahordást egy interceptionnel. Taktikus. Schaub egyébként nem játszott borzalmasan, de nem bírta ki az elengedhetetlen picksix nélkül, Karlos Dansby hordta vissza hat pontért a passzt. Az irányító egyébként ma dobott először TD-t (Kamar Aikennek) 2013 óta, amikor is megdöntötte a picksix rekordot, egymást követő négy meccsen sikerült az ellenfél játékosának TD-t dobnia.
A mérkőzés egyébként pont olyan volt, mint amit várni lehetett. Olyan rossz, hogy az már jó. Két gyenge csapat egy végtelenül izgalmas és látványos meccset játszott egymással. Josh McCown válla megsérült, így Johnny Manziel Austin Davis is irányíthatott, amit nem is tett rosszul. Jövő héten Pettine-nek döntenie kell, hogy tovább megy Davisszel vagy kiengedi a fogdából Manzielt. Ha tippelnünk kellene, előbbi fog megtörténni, pedig meccs közben még Josh Gordon is Manzielt követelte twitteren, ő pedig csak ért hozzá!
A Browns védelme továbbra is mélységesen pocsék, nem tudnak a futás ellen védekezni, nem tudnak nyomást helyezni az irányítóra, nem jók coverage-ben és még csak a szerelés sem megy nekik. Javorious Allen például úgy szerezte meg élete első TD-jét, hogy kétszer került olyan helyzetbe, hogy egyszerre ketten próbálták szerelni.
Ezzel a vereséggel a Browns jelenleg az 1/2-es cetlit birtokolja, a Ravens pedig kikerült a top5-ből, a 8. helyen draftolnának, ha ma rendeznék a játékosbörzét.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ez azért eléggé hihetetlen :D
“Dicsérjük meg a Flacco hiányában kezdőként pályára lépő Matt Schaubot is, aki nagyon okosan előkészítette a blokkolt field goal visszahordást egy interceptionnel. Taktikus.” Jól indult a nap, köszi! Úgy felhúztam magam a vasárnapi meccseken, hogy ez kellett. :D
Most hol állunk? Pettine mikor kell repüljön?
http://i328.photobucket.com/albums/l341/deedport/BcsMi-bCAAEgCt8_zps2bc303be.png
tavaly
Jò cikk. Tenyleg annyira szarok voltak, de néha jò volt a meccs. Az utolsò 5-6 perc meg egy paròdia volt. Ezzel a játékkal a Ravensnek talán a Miami ellen van esélye, a többi sima bukta
a tegnapiak után tényleg nem akarok bírózni, de nem volt ez offside véletlenül a Ravens részéről? :) szerintetek?
Nem, mert mikor átment a line of scrimmage-en, akkor nem indult el a játék és egyik Browns játékos sem reagált a mozgásra, így vissza tudott lépni a védő, mire elindították a játékot.
látva képet az esetről lehet, hogy mégis az volt, meg lehet ki is lépett Hill a visszahordásnál, szóval megint lehet bírózni, remek… :D
Azt a szabályt ismerem, hogy ha az idő leteltével is játékban van a labda, akkor az utolsó játékot még befejezhetik és akkor alakul ki a végeredmény (ha jól tudom). De ha ez az utolsó játék egy TD volt, akkor már az extra pontra / két pontosra már nincs is lehetőség?
Azért kérdezek ilyen banális dolgot, mert nem láttam a meccset (talán az ismétlést…), a videót meg nem érem el a munkahelyemen :) És nem tudom hogy ezért, vagy egy kimaradt extra pont / két pontos miatt lett 6 pontnyi a különbség a két csapat között és nem 7 / 8.
volt extra pont, de inkább letérdeltek, nehogy valami hasonló hiba történjen
Akkor viszont ebből a válaszból jön a következő kérdés. :)
Miért, a blokkolt extra pontot vissza lehet úgy vinni TD-re, hogy továbbra sem indul el az óra? Ez nagyon meglepne…
igen, vissza lehetne vinni, extra pont alatt nem megy az óra
Akkor teljesen belezavarodtam. És egy ilyen a visszahordó csapatnak 6 pontot érne?
Ezt azért kérdezem, mert pont ezen a blogon egyszer kérdeztem, és azt válaszoltátok, hogy a két pontos kísérletből visszahordott TD a másik csapatnak is csak 2 pontot ér. Én most nem találom, de Ti adminként biztos látjátok.
Bocs, hogy ilyen sokat kérdezek, de ezek abszolút nem hétköznapi esetek, és átlag (<10 oldal) szabályismertetőben nincsenek benne… :)
kettő pontot ér
OK, értem és elfogadom.
De, de akkor a blokkolt az extra pont utáni sem hat pontot ér, nem? Azaz a Baltimore akár nyugodtan rúghatott volna is egyet a térdelés helyett az egyenlítés veszélye nélkül. Igaz, hogy sok értelme a gyakorlatban nem lett volna…
A blokkolt extra pont vagy kétpontos kísérletre visszahordás 2 pontot ér az új szabályok szerint, eddig erre nem volt lehetősége a blokkoló csapatnak.
Valóban nem volt értelme a térdelésnek, de így talán gyorsabban vége lett, berúgni is max Tucker fantasy tulajai miatt lett volna fontos
Én reggel óta kb megfulladok, ha arra a field goalra gondolok, elképesztő. :DDDDDD