Bármennyire is hihetetlen, három játékhéttel az alapszakasz vége előtt az AFC-ben még 5 hely kiadó, de a sorrend teljesen nyílt. Összességében azért kezd tisztulni a kép.
Buffalo Bills @ Philadelphia Eagles 20-23
Az Eagles rendesen hazavágta LeSean McCoy visszaétérését Phialedlphiába. Nem is volt túlságosan jó napja, 20 futásból 74 yardot sikerült előrehaladnia, továbbá 4 elkapást szerzett 35 yardért cserébe. A Buffalo erősen futásalapú támadósor, McCoy szenvedésével pedig a Bills irányítójának, Tyrod Taylornak kellett valamit előhúznia a kalapból, a szokásosnál egy kicsit több scramble-t mutatott be (8 futás, 53 yard).
Az Eagles összességében nem játszott rosszul, de a támadóoldal még mindig hagy kívánnivalót maga után, de még ez a produkció is elég lehet ahhoz, hogy ők legyenek a kiválasztottak, akiket januárban jól kiporol a Seattle. A futójáték Ryan Matthews-zal sem tűnik eredményesebbnek, mint tette azt Murrayvel – egy meccsből azért nem általánosítok – és Sproles kiegészítő-szerepe sem egy sikertörténet eddig – annak ellenére, hogy ő mondjuk jegyezhetett TD-t. A védelem Fletcher Cox-szal az élen ott folytatta, ahol egy hete a Patriots ellen abbahagyta. Nem sok esélyt adott az ellenfél futójátékának kibontakozására, a passzjátékot pedig hellyel-közzel, de sikerült korlátozni.
A passzjáték mindkét oldalon közepesen működött, a Billsnél Taylor Woods (5 elkapás, 106 yard) és Watkins (5 elkapás, 81 yard, TD) közti kapcsolata volt igen gyümölcsöző. Az Eaglesnél kiemelendő Zach Ertz, aki az est során Bradford kedvenc célpontja volt, illetve az idei első körös választott, Nelson Agholor. A tight end idei legjobb meccsét zárta, 98 elkapott yarddal. Agholor szintén eddigi legjobb teljesítményét rántotta elő a kalapból, 62 yardja mellett megszerezte karrierje első TD-elkapását is.
A mérkőzés egyik kulcsa (a domináns hazai védelem mellett) az Eagles 3rd down efficiency-je volt: 18-ból 9 alkalommal értek el harmadik kísérlet után ismét first downt, míg a Bills 16 alkalomból, mindössze hatszor tudta életben tartani a támadássorozatát.
WATCH: LeSean McCoy throws helmet after loss to @Eagles https://t.co/IiD0aSeZEYhttps://t.co/m7bV9NXj8N
— NBC10 Philadelphia (@NBCPhiladelphia) December 14, 2015
A vereséggel a Bills – habár matematikailag még van esély – lemondhat a rájátszásról, hiszen a Kansas City, a New York Jets és a Pittsburgh Steelers is 8-5-ös mérleggel áll, míg a Bills 6-7-tel szerénykedik. Az Eagles pedig továbbra is hatalmas versenyt fut a Redskinsszel és a Giantsszel a csoportelsőségért.
San Francisco 49ers @ Cleveland Browns
Az ohioi pokolban ismét megégett valaki. Ez persze szoros összefüggésben állt azzal, hogy nem akárki kezdett a Brownsban, hanem Johnny. Ezzel a győzelemmel az idei legtöbb W-t szállító clevelandi irányító a másodéves bulikirály lett – nesze neked Pettine.
Johnny persze nem egyedül nyert meccset, habár egész jól játszott. 270 passzolt yardja és egy passzolt TD-je mellé felkerült ugyan egy eladott labda (amit egy varázslatos menekülés után hajított el ész nélkül), de összességében lehozta a meccset. Nem is volt arra szükség, hogy igazán nagyot virítson Manziel, ugyanis valami varázslatos módon működött a futójáték a hazai oldalon. Nem is akárhogy, Isiah Crowell a hét legeredményesebb futója eddig 145 futott yardjával és 2 TD-jével. De Crowell mellett még Duke Johnson is fickándozhatott, ő 13 futásból 78 yardot futott.
A 49ersnél semmi sem működött, Gabbert 200 yard alatt passzolt, a liga egyik legminősíthetetlenebb futás elleni védekezésével szemben mindössze 71 yardot sikerült összehozni és a liga legrosszabb futóalakulata 200 yard fölött futott ellenük.
A Browns jövője Johnny Football.
Detroit Lions @ St. Louis Rams 14-21
Ahhoz, hogy Jeff Fischernek reális esélye maradjon arra, hogy ismét 7-9-es alapszakaszt zárjon, ahhoz mindenképpen be kellett húzni ezt a meccset. A legendás mérleg elérésének komoly tétjét a játékosok is ennek megfelelően kezelték és a labda mindkét oldalán nagy játékokat mutattak be.
Kezdődött minden Trumaine Johnson picksixével, majd jött a szokásos Tavon Austin-játék és a Gurley-show. Támadóoldalon csak miattuk érdemes nézni Rams meccset az utóbbi években. A védelem nem csak a picksix-szel vette ki a részét a győzelemből, hanem a line of scrimmage-et is dominálta. Staffordot egyedül Aaron Donald háromszor vitte földre, összesen pedig 4-szer takaríthatta ki a Lions irányítója a műfűgranulátumot a sisakjából.
A Lions playhívása eléggé felborult, Stafford 46 passzkísérlettel zárt és ugyan 30-szor célba is ért labdája, mégis mindössze 245 yardot tudtak haladni ezekből. A mélységi passzjáték egy az egyben megszűnt, Megatront észre sem lehetett venni, egyedül Golden Tate tudott kiemelkedni az elkapók gyenge estéjén 9 elkapásával és 2 elkapott TD-jével. Azt már nem írom ide, hogy a 9 elkapásból ő is csak 60 yardot tudott összekaparni.
Case Keenum kezdése igazából senkit sem érdekel, de leírom, hogy ne tűnjön olyan kevésnek ez a blokk.
New Orleans Saints @ Tampa Bay Buccaneers 24-17
A nem létező Saints defense odacsapott rendesen, az est végére Winstonnak volt kereken 182 passzolt yardja egy TD-vel. A Tampánál a futójáték még viszonylag működött, bár Martin sem jutott 100 yardig (csak 81-ig), de ezt 10 futásból érte el, az egyik során pedig még az endzone-ba is beért. A történet teljességéhez hozzátartozik, ha a Bucs többet nyújt passzjáték terén, akkor sem biztos, hogy sikerül megfogni ezt a Saintset.
Breesék ugyanis szétszedték a hazai secondaryt, Snead 122 yardig, Watson 70 yardig, Colston pedig 2 TD-ig jutott. Mark Ingram sérülése után a kezdő futó szerepét megkapó Tim Hightower is jól sáfárkodott a lehetőséggel, 85 yarddal és touchdownnal térhetett a nap végén nyugovóra.
Nem is nagyon sikerült megakasztani a vendégeket, mindössze kétszer sackelték Breest – ezt a védőfalat tekintve nem is olyan rossz szám a Saintsre nézve – a harmadik kísérleteik során pedig 17-ből 12 alkalommal tudták folytatni a támadást.
Eddig sem volt sok esélye a Tampának bekerülni a rájátszásba, – bár legutóbbi podcastünkben Leonidasszal megadtuk nekik a valóságtól kicsit elrugaszkodott 4/4-es mutatót a hátralévő fordulókra – de ezzel a vereséggel nagy valószínűség szerint lemaradnak a januári menetről.
Pittsburgh Steelers @ Cincinnati Bengals 33-20
A Steelers gond nélkül megugrott 13-0-ra a mérkőzés elején, azonban ezzel még nem lett volna akkora gond. Még azzal sem lett volna túlságosan nagy gond, hogy a szünetre 16-7-tel vonulnak a csapatok szünetre. Azzal már sokkal inkább, hogy egy elég random 4 és goal szituációnál Dalton dobott egy interceptiont, majd a labdáját lehúzó Tuittot szerelvén, eltörte jobb hüvelykujját.
A helyére beálló McCarron a szünetig jól játszott, kiosztott egy 66 yardos TD-passzt A.J. Greennek és nem nézett ki olyan rosszul a helyzet. A szünetet követő első drive során viszont rögtön dobott egy interceptiont, amit William Gay vissza is hordott az endzone-ig és gyakorlatilag ezzel el is dőlt a találkozó.
A hazaiaknál egyébként hullottak a kulcsjátékosok, mint a legyek. Vontaze Burfict is csak szakaszokat játszott a meccsből, Tyler Eifert pedig agyrázkódás gyanújával kényszerült idő előtt befejezni a mérkőzést.
A Steelers nyerőembere támadóoldalról a két hatpontost szerző DeAngelo Williams volt, de az elkapó brigádot sem érheti rossz szó. Brown, Miller, Wheaton és Bryant is egyaránt be voltak vonva a támadásokba, kb. ugyanolyan szinten.
McCarronnak lesz ideje megmutatni, hogy mit is tud valójában, ugyanis idén feltehetőleg már nem tér vissza Dalton, így ha rájátszásba jut a Bengals – amire azért van sansz – akkor a tavalyi 5. körös irányító viszi csatába a csapatot. Lehet még így is több esélyük van meccset nyerni a rájátszásban, mint Andyvel.
New England Patriots @ Houston Texans 27-6
A frissen visszatérő Rob Gronkowski ugyan limitálva volt a találkozón, mégis csapata legjobb elkapója volt 87 elkapott yardjával és egy touchdownjával. A labda mindkét oldalán sikerült dominálnia a Patriotsnak. A pass rush eléggé működött ez alkalommal is, hatszor sackelték Hoyert és a secondary teljesítményére sem lehet panasz.
Logan Ryan – Devin McCourty segítségével – jól kapcsolta ki a Houston sztárelkapóját, DeAndre Hopkinst, csak 52 yardig jutott. Malcolm Butler pedig Nate Washingtonon védekezett, egy nagy játékot leszámítva teljesen kikapcsolta emberét a Patriots cornerbackje.
A special team most is hozta a formáját, most éppen az ex-houstoni Keshawn Martin ejtette el a labdát egy punt során, amit végül a Pats D-nek köszönhetően nem sikerült pontokra váltania a Texansnak.
Mivel a támadósorból már gyakrolatilag mindenki kiesett – most már az első számú running back, LeGarrette Blount is – ezért a védelem oldaláról is elkezdtek hullani az emberek. Dominique Easley a változatosság kedvéért idén sem tud két meccsnél több ideig egyfolytában egészséges maradni, valamint Devin McCourty sem tudott végig a pályán lenni.
A Houston védelme jól tartotta magát annak ellenére, hogy J.J. Watt nem volt teljesen egészséges. Végig nyomás alatt tartották Bradyt, háromszor is sackelték, kétszer a tavalyi 1/1-es Clowney vitte földre a liga legjobb irányítóját.
A Patriots ezzel a győzelemmel visszaszerezte az AFC első helyét és a sorsulásukat nézve, innen már csak magukat okolhatják, hogyha nem lesz meg a pihenőhétvége a rájátszásban. A Texansnál sem dől össze ettől a vereségtől a világ, jövőhéten ugyanis az Indianapolis Colts ellen meccselik le, hogy ki nyerje az AFC Southt és kerüljön 4. kiemeltként a playoffba.
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Lions veresége annyira nem volt meglepő, egyszerűen látni lehetett rajtuk, hogy a múltheti zakó mennyire elkedvtelenítette a bandát. Caldwellnek innentől kezdve nincs maradása (nem mintha eddig olyan komoly esélyei lettek volna), viszont azt még remélem, hogy az offense azért csak megtalálja a saját ritmusát (meg egy kibekurt támadófalat, mert Staffordot csak akkor nem ütötték, ha az oldalvonal mellett volt) és jövőre az AFC South és NFC East nyujtutotta viszonylag könnyű sorsolást ki tudja használni a csapat :D
Mondjuk a Rams ellen “nem szégyen” sok sacket benyelni.
OFF
Nem tudom mi lesz a heti podcastetek témája, de valamikor be tudnátok szúrni egy hosszabb blokkot a PFF rankingokról? Vagy én vagyok fogyatékos, vagy tényleg nem találok semmilyen adatot ezekről. Lehet ez csak fizetős tartalom, mindenesetre érdekelne, hogy a PFF szerint kik a legjobbak posztonként, vagy adott szituációban (mondjuk egy QB nyomás alatt, és hasonlók).
Az meg egészen elképesztő, hogy a Pats mennyi mindent él túl, megint lesérült 4 emberük a meccsen a már meglévő emberek mellé, mégsem volt kérdés, hogy nyernek-e. Erre elég irigy vagyok Packers-ösként, akik Nelson kiesésével szenved, míg Brady-t hiába verték agyon, így is nyert, holott a Packers kerete szerintem jobb nevekből áll. Viszont a Pats egy tök ismeretlen játékosból is tud MVP-t csinálni gyakorlatilag, amire a Packers nem képes.
a tegnapi meccs után én amondó vagyok, hogy sokkal nagyobb baj volt a béna playhívás. Tegnap sima volt az egész, és oké, érződik Nelson hiánya, meg egy gyenge csapat ellen játszottunk (nézzük meg majd a Cards ellen), de ez azért teljesen más volt, mint az utóbbi jópár meccsen.