Egy Defense mind felett

Sokak meglepetésére a Denver Broncos a Super Bowlt is megnyerte, azok után, hogy átlépett a Patriots és a Steelers csapatán. Tette mindezt úgy, hogy a csapat támadójátéka a nullához konvergált. A védelem viszont elképesztő volt. Tudtuk már tavaly is, hogy ez egy rendkívül tehetséges és jó egység, de mégsem közelítették meg az idei játékukat. A kulcs hozzájuk Wade Phillips volt. A blitzelés nagymestere már év közben is megmutatta milyen széles a repertoárja, ha az irányítók zavarba hozásáról van szó, de igazán csak a playoffban csúcsosodott ki zsenialitása. Természetesen az ő ötletei nem hoztak volna magukban ilyen eredményt. Ehhez a játékosok maximális teljesítménye is kellett. Talán mindenki a legerősebb mérkőzéseit hozta le (igen, még Talib is a játékát tekintve) az idényben. A Patriots és a Panthers ellen azonban kétségtelenül kellett az öreg védő-koordinátor zsenialitása. Nézzük is mit eszelt ki ezen a két találkozón.

AFC Championship Game

A Patriots ellen Wade Phillipsnek arról kellett lemondania, amit a legjobban szeret, a blitzelésről. Hiába működött egész évben, hiába kitűnő az emberanyag hozzá, tudta hogy a ligában Brady az az ember, aki ezt a legkegyetlenebbül kihasználná és több kárral járna, mint előnnyel. Ki kellett találnia tehát, hogy mikét helyezzen nyomást Bradyre anélkül, hogy extra embereket küldene rá, mert nyomás nélkül láttuk, hogy miként szedte ketté a Chiefs védelmét a kiváló QB. Ehhez látszólag két megoldás kínálkozott. Az egyik, hogy a coverage annyi ideig fogja az elkapókat, amíg csak tudja, a másik hogy a pass rusherek szokatlan módokon próbálnak odaérni az irányítóhoz. Az hogy nem szabad blitzelni, csak elenyésző százalékban nem új keletű Brady ellen. Szerintem mindenki emlékszik a Giants 2007-es sikerére. Az Óriások akkor csak a játékok 10%-ban blitzeltek, általában 4 emberrel támadták a Patriots QB-ját. A Denver közel ezt ismételte meg. A szezon legalacsonyabb értékét produkálva, mindössze a játékok 17%-ban blitzeltek, mégis működött. A játékok 22%-ban pedig nem hogy blitz nem ment Brady-re, de egyenesen csak három ember. Mindenki más coverage feladatokat látott el, mégis a játékok 33%-ban nyomás volt Bradyn. Ez pedig még a történelem egyik legjobb irányítójának is kellemetlen. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani, természetesen a Patriots is kellett.

Ha nincs futás ne várd, hogy figyeljenek rá

A Patriots futásínsége még azoknak is feltűnik, akik csak felületesen ismerik a csapatot. Egyszerűen nevetséges, hogy 10-nél kevesebb futáskísérlettel próbálkozzon a playoffban egy csapat mérkőzésenként, de a Patriotsnak ez mégis bevált formula. Phillips azonban felismerte, hogy egyrészt a játékok nagy részében akkor sem hív futást a Patriots, amikor mindenki arra számít, másrészt ha hívnak, annyira nem életképes a futójáték, hogy ennek megállításához nem kell túl sok ember. Ennek megfelelően általában 5 embert állított a boxba több, mint 30 alkalommal is, a szezonbeli átlagos 10 játék helyett. A számításai bejöttek. A Patriots nem próbálkozott futással túl sokat és amikor mégis, azt se sok eredménnyel tette. Így a pass rusherek mehettek siettetésre, a többiek pedig coverage feladatukra.

Variáld, amid van

A másik taktika, amihez Phillips előszeretettel nyúlt, az a defensive line-jának variálása. Miller és Ware sokszor helyet cserélt már a snapek előtt, de a snapek után is kitalálhatatlan volt, ki honnan támad. Rengetegszer álltak fel a tackle-ök külső vállához, mégis befele támadtak vagy akár egyenesen a guardok belső válla felé helyezték a nyomást. Wolfe és Jackson középen pedig eltérő taktikát alkalmazott. Egyikük mindig berobbantotta lyukat, amihez felállt, a másikuk pedig ugyanazt a lyukat támadta, amelyiket az első ember már összeomlasztott. A Denver játákosai azt is variálták, hogy ki éppen honnan érkezik. Jackson sokszor kifelé tört Ware helyére, míg Ware befele dolgozott Jackson helyére. A fal teljesen elvesztette a fonalat.

Persze még egy fontos dolog közrejátszott abban, hogy a siettetés három-négy emberrel is sikeres volt. A hazai pályán játszó Denvert a szurkolói is segítették. A Patriots így főleg kézjelek segítségével indította el snapjeit, ezt pedig Millerék gyorsan felismerték. Miller nyilatkozta a mérkőzés után, hogy pontosan tudták mikor indul a játék. Ez pedig igaz is volt.

Ismerd ellenfeled kedvenc játékait

A Patriots egész szezonban előszeretettel támadta a pálya közepét, akár Edelman, akár Gronkowski, akár Amendola volt a célpont, sokszor támadták ezt a területet. Phillips ezért safetyjeit közelebb hozta a line of scrimmage-hez, sokszor egyvonalba az egyik hátrébb álló linebackerhez. Ezzel próbálta lezárni a legkedveltebb passzsávokat Brady elől. Phillips nyilatkozata szerint az elsődleges feladat a shallow crossing route-ok elzárása volt, mivel ezek könnyű előrehaladást jelenthettek volna. Gronkowskit természetesen amikor csak lehetett duplázták és amíg legalább az egyik kezdő safety egészséges volt, addig ez többnyire sikerült is.

Ezzel a játékkal Wade arra ösztönözte volna Bradyt, hogy hosszú, lehetőleg nem a pálya közepére irányuló passzokkal próbálja verni a defense-ét, ami a cornerek képességei miatt koránt sem lett volna könnyű. Nem is próbálkozott sok hosszú passzal a Patriots, egyszer mikor Brady mégis elhajította, a nyomás miatt azonnal interceptiont szedett Stewart. Végül Belichickék elkeseredettségükben elkezdték a futóknak löbbölt labdák hívását, de White nem Lewis képességű elkapó futó, így Marshallék könnyebben semlegesítették. Persze ehhez a nyomás miatt pontatlanabb labdák is kellettek Bradytől.

A Broncos tehát a futójátékot teljesen engedte, mivel tudta, hogy sok kár onnan nem következhet. A felszabaduló coverage emberek pedig elsősorban középső területeket igyekeztek elzárni és hosszú, kockázatosabb játékokra kényszeríteni az ellenfelet. A defensive line pedig sokoldalúságával, gyorsaságával és kiváló időzítésével rombolta a támadófalat.

Super Bowl

Azt már az előzetes elemzések alkalmával is lehetett tudni, ha a Panthersnek van X faktora, ami a Broncost is megfoghatja, az csakis Newton lehet. Az elkapók bár bizonyítottak sok kétkedőnek, de egy Talib, Harris, Roby sorral így sem vehették fel a versenyt. Olsen bár kiváló tight end, de ha Gronkowskit meg tudták fogni három negyeden át, akkor őt is megfogják. A futás pedig egész évben senkinek nem ment a Denver ellen. Phillips így könnyű helyzetben volt, mert az alap man-to-man coverage sémán a secondaryben nem kellett változtatnia, így már csak arra kellett megoldást találnia, mi legyen Newtonnal és hogyan zavarja meg őt a védelem.

Két kérdésre egy válasz

Végül erre a legegyszerűbb, de legnagyszerűbb választ találta ki. Annak tudatában küldte a pályára csapatát, hogy a secondary megoldja egyedül is a dolgát, így a két belső linebackernek nem kell sok coverage feladatot ellátnia, tehát felszabadult két védője is. Nyilatkozata a Super Bowl után sokat elmond a dologról.

„Videóztam, elemeztem a Panthers játékát és rengetegszer láttam, hogy az ellenfél két embere (általában a két belső linebacker) csak áll középen és látszólag nem csinál semmit. Azt gondoltam magamban micsoda pazarlás, ez velünk biztos nem fordulhat elő.”

Az hogy egy külön védő extra figyelmet szenteljen Newtonnak, nem túl új keletű dolog. Rengeteg felvezetés jött úgy ki, hogy egy úgynevezett spy-t kell kinevezni, aki csak Newtonra figyel és ha megindul, akkor az az ő hatásköre lesz. Legtöbb oldalon erre Wardot szemelték ki, aki safety szerepkörből egy Cover 1 Robber formációból veheti fel az irányítót. Phillips ötlete azonban teljesen más volt. Ő nem csak őriztetni akarta Newtont ha megindul, hanem teljesen összezavarni és támadni is. A két szabad belső linebacker pedig kapóra jött. Az úgynevezett Green-Dog blitzing taktikát választotta, ami a következő. A játék lényege, hogy a két belső linebacker feladata a running back és a tight end őrzése. Amennyiben ők kijönnek a zsebből és passzt várnak, akkor a linebackerek elosztva felveszik őket és szerelik. Azonban, ha ők nem jönnek ki a zsebből, hanem bent maradnak extra blokkolónak, akkor rögtön támadják az irányítót egy kicsit késleltetett blitz segítségével.

A denveri pass rush már magában romboló, de ha még egy vagy két plusz ember érkezik, ráadásul a felkészületlen őrzőkre, akkor teljesen megsemmisít. Legtöbbször ugyan Ware vagy Miller ért oda Newtonra, de ez nem jöhetett volna létre a két belső linebacker nélkül. Olsen vagy Tolbert rengetegszer maradt bent, hogy duplázzák az egyik vagy mindkét OLB-t, ekkor a két ILB felismerve a lehetőséget rögtön megindult az üresen hagyott lyukakon.

Olsen vagy Tolbert talán még időben kapcsolt legtöbbször és felvette az emberét, de így a besegítésre váró tackle-ők segítség nélkül maradtak. Ráadásul nem ritkán pont az zavarta össze őket, hogy a segítség miatt túl belül helyezkedtek el, így Millerék könnyedén kerültek mögéjük. A green-dog blitzing tehát elérte a célját. Newton folyamatosan nyomás alatt maradt, szinte fel sem tudott nézni passzolni. A secondary levette az elkapókat, a linebackerek ha kellett coverage-ben maradtak, de ha nem, kegyetlenül elindultak. A séma egyáltalán nem kivédekezhetetlen. A Panthers számára végig ott volt a lehetőség, hogy megtévesszék Marshallékat és Tolbert, netán Olsen először úgy csinál, mintha blokkolna, aztán ha megindulnak feléjük, akkor kilépnek egy passzra. Ez azonban egyszer sem következett be. Marshall és Ward nyilatkozata szintén sokat mondó.

„Végig az történt, amit vártunk tőlük, az volt a legmeglepőbb, hogy semmi meglepőt nem húztak”  – mondta Marshall.

„Nyitott könyv voltak számunkra” – tette hozzá Ward.

A green-dog blitzing tehát ült, a Carolina pedig semmit nem tett ellene. Egyszerre semlegesítették Olsen és Tolbert játékát, valamint hozták zavarba Newtont.

Miért érdemes videózni?

A másik zseniális dolog szintén a videózások alkalmával tűnt fel Phillipsnek. Mégpedig az, hogy amikor a Panthers három elkapóval áll fel (sokszor egy oldalon) és a védelem nem hagy 6 embernél többet a boxban, akkor szinte kivétel nélkül futnak. Phillips erre is kitalált valamit. Mégpedig azt, ha látta, hogy az ellenfél három elkapót küld pályára, akkor az egyik safetyjét kicsrélte egy extra defensive linemanre. A cornereiben maximálisan megbízott, tudta hogy legtöbbször a Panthers elkapók nem fogják zavarba hozni őket egy az egyben sem. A leggyengébb pont furcsa mód a legtapasztaltabb Talib volt, de ő is meglehetősen jól limitálta az emberét. A futás pedig a 4 falember és a futás ellen eleve elit védelem ellen nem is ment úgy, ahogy szokott. Newton persze párszor így is megiramodott, egy menekülés és egy előre tervezett futás segítségével is, de magához képest ő sem volt meccsben.

A Broncos ezzel a két dologgal a Panthers két legerősebb fegyverét vette el, így pedig már csak félfogú Párducok maradtak. A cornereket hatalmas dicséret illeti, mert ahogy bíztak bennük, meg is oldották egy az egyben a feladataikat, a pass rush és a D-line szokásosan zseniális volt. A legnagyobb dicséret azonban talán a belső linebackereket, a safetyket és magát Wade Phillipset illeti. Amit kitaláltak, kielemeztek azt tökéletesen végre is hajtották. A Broncos defense egész évben magas fokon izzott, de a playoffban képesek voltak még egy fokozattal feljebb kapcsolni. Ez pedig nem csak az idei év elit védelmei közé helyezi őket, hanem olyan elismerést érdemelnek, amelyet utoljára a bajnok Seattle kapott meg.