Alex Mack, a liga egyik legjobb centere két évvel ezelőtt transition taget kapott, majd ő lett a liga legjobban kereső centere. Ugyanakkor transition tag következtében felbonthatta idén a szerződését és minden esélye megvan, hogy megint ő legyen a legjobban fizetett center. Az áldozat természetesen a Cleveland Browns, akit jobb szó híján csúnyán megszívattak.
Mint már olyan sokszor leírtuk, a transition tag annyit jelent, hogy az adott játékos a posztján szereplő 10 legnagyobb fizetés átlagát kapja meg egy évre (vagy előző fizetésének 120%-át, ha az nagyobb). A nem-exkluzív franchise taghez hasonlóan a játékos tárgyalhat más csapatokkal, amit a volt csapata matchelhet/tarthat. Ám, ha a játékos volt csapata nem matcheli az ajánlatot, akkor nemcsak, hogy elveszíti a játékost, de még kompenzációs pickeket sem kapnak cserébe.
Az utolsó részt azért emeltem ki, mert releváns. A nem exkluzív franchise tag esetén, ha valaki elvisz egy játékost, akkor cserébe két első körös draftcetlit kell érte adni kompenzációként. És azért lássuk be, egy Cordy Glenn nyilván, de még akár egy Josh Norman sem ér meg két első körös picket. Erre jó a transition tag, hisz így értelmes keretek között lehet tárgyalni a játékossal és meg lehet vele egyezni.
Két évvel ezelőtt Alex Mack nem akart a Browns játékosa lenni. Ellenben a Cleveland ragaszkodott hozzá és pénzük is volt. Tettek hát rá egy transition taget, Mack pedig megegyezett a Jacksonville Jaguarsszal egy 5 éves, 42 millió dolláros szerződésről. A Browns tartotta az ajánlatot, de ez nem csak azt jelenti, hogy nekik is 5 évig 42 milliót kell fizetni a játékosnak, amit úgy osztanak el, ahogy akarnak. Ha a csapat matchel egy ajánlatot, az azt jelenti, hogy ugyanaz a szerződés lesz érvényben, mint amit a játékos aláírt.
A Jaguars egy végtelenül szemtelen szerződésben állapodott meg Mackkel. Az 5 év 42 millió stimmelt, de volt 18 millió teljesen garantált tartalom az első két évre, illetve Macknek meg volt a lehetősége arra, hogy két év után, ha kedve van hozzá, felbontsa a szerződését:

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
Mack esetében olyan csapat valószínű aki megfizeti vagy realitás lehet egy bajnokesélyes csapat kevesebb pénzért?
A Browns is a képben van, szóval szerintem inkább a pénz fog dominálni.
Bajnokesélyes csapat nem nagyon fog 9 milliót adni egy centernek. 10 játékos van, aki jelenleg 6 milliónál többet keres. Ezekből csak kettő volt rájátszásban. Maurkice Pouncey a Steelersnél és Ryan Kalil a Panthersnél. Én a 6-7 milliót tartom reálisnak, ha annyiért hajlandó játszani, akkor szóba jöhet.
legjobban fizetett center akar lenni, szerintem Raiders/Jaguars lehet a befutó
Szerintem Jags, két okból:
– két éve is oda akart menni, ill. a csapat is akarta, plusz most is elkél egy center upgrade a Jagsnél;
– az Oakland elit centerrel rendelkezik, nekik nem kell Mack.