Ndamukong Suh a liga egyik legjobb defensive tackle-je, ám a Miami Dolphins szinte irányító fizetést adott neki. 6 év, 114 millió dollár, amiből 60 millió teljesen garantált. Ennek az lett az eredménye, hogy több mint 28 milliót foglalt idén a sapkából, amit csak Drew Brees és Joe Flacco mondhatott el magáról. A Dolphins ezt a szerződést átstrukturálta. Még nincsenek hivatalos részletek, de szinte biztos, hogy a következő történt:
Fent látható Suh alap szerződésének struktúrája. 25,5 millió dollár aláírási bónuszt kapott, amit 5 évre elosztottak. Ezenkívül a 2015-ös, 2016-os és 2017-es alapfizetése teljesen garantált, tehát legkésőbb 2018-ban tudták volna vállalható keretek között elküldeni.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Dolphins azt csinálta, hogy a kollektív szerződésben foglalt legnagyobb értéket, azaz 22,75 millió dollárt átírt aláírási bónusznak. Mivel Suh szerződése 2016-ben úgy is teljesen garantált volt, így a játékos nem kap kézhez több pénzt, viszont az idei évre 18 millió dollárt felszabadít. Az más kérdés, hogy így a későbbi években megint borzasztóan nehéz lesz Suh miatt kibontakozni. Visszatérve a szerződéshez, a fent írt 22,75 millió dollár aláírási bónuszt a csapat 5 évre leosztotta 4,54 millió dollárjával. Az új szerződés így néz ki:
Piros színnel jelöltem a teljesen garantált részeket. Immár 2020-ra is megjelent egy garantált tétel, valamint 2018 és 2019 között 26 és 28 millió dollárt fog foglalni Suh a sapkából. Tehát az idei problémát eltolták két évvel és bíznak abban, hogy nagyon megnő majd a fizetési sapka. Az utolsó oszlopban vannak a régi szerződés éves bérezései. A zölddel jelölt évben ugye 18 millióval csökkent a cap hit, viszont az előző szerződéshez képest a későbbi években nőtt a védő okozta teher.
Ezenkívül a Dolphins átstrukturálta Koa Misi szerződését, de mivel a játékos alapból 4,8 milliót foglalt a sapkából, legfeljebb 1-2 milliós spórolásról beszélhetünk. Illetve ki lett vágva Greg Jennings, akin további 4,5 millió dollárt spórolt a csapat. Mivel Olivier Vernon miatt mínuszban voltak, a kivágásoknak és szerződésmódosításoknak köszönhetően jelenleg 17 millió dollárnyi tiszta költőpénzük van.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ez a Suh-szerződés annyira… érdekes. :) Szerintem semmilyen körülmények közt nem ér többet évi 14-16 milliónál, ehhez képest 20+ millákkal fogja terhelni a sapkát… Nem tudom, Tannehill szerződése hogy áll (lejárt már a rookie szerződése egyáltalán?), de amíg Suh ott van, addig nem fog Ryan fiú elit szerződést kapni.
Neki már elit van :D Évi nem tudom, 16-18 milla :)
és jövőre mit akarnak majd csinálni? Suh és Tannehill elvisznek majd 40 millió dollárt a sapkából, és a többiek még sehol. értem, hogy a cap space drasztikusan növekszik évről évre, és hogy a Dolphinsnál is ebben bíznak, de ezzel a Suh szerződéssel könnyen a Saints sorsára juthatnak