Connect with us

Draft

Az Eagles-Browns trade nyertesei és vesztesei

A csapatok nagyon kitesznek magukért, hogy ne unatkozzunk a holtszezonban. Pár nap alatt hirtelen új 1/1-es és 1/2-est avattunk. A Titans-Rams trade győzteseiről és veszteseiről már írtunk, most nézzük, kik szakították a legnagyobbat és kik bukták a legtöbbet az Eagles-Browns trade-del (a számozás nem sorrend).

 

Nyertesek

 

1. Cleveland Browns

 

A Browns nem szakított akkorát, amit az előzetes tippek jósolták, de azért nem járt rosszul. Szerzett egy rakás picket, még mindig van esélye egy blue chip játékosra, és mivel továbbra is szeretnének kitrade-elni, potenciális célpontja lehet olyan csapatoknak, mint a Titans, vagy a Jets.

 

draft day bro

 

2. Philadelphia Eagles

 

Azt mondom, hogy bevállalósnak kell lenni. Bármilyen jól is hangzik, a statisztikák szerint kifejezetten nehéz találni jó irányítót az első körön kívül. Az Eagles egyik évét sem áldozta be teljesen a trade során, viszonylag olcsón jutottak hozzá az 1/2-höz. Ráadásul kifejezetten jól keverték a lapokat, hisz eredetileg a 13. helyről indultak.

 

3. Robert Griffin III

 

Most már tutinál is tutibb, ha nem sérül meg, RGIII lesz a Browns kezdője. Kapott egy új esélyt és élhet is vele. Ha kihozza a benne lévő potenciált, vagy minimum az újonc évében mutatott formát, már nagy baja nem lehet a jövőben.

 

4. Irányító prospectek

 

Hirtelen megnőtt a harmadik és negyedik számú irányítók értéke. Paxton Lynch akár top10-ben is kimehet, hisz akár a Jets egy feltrade után, akár a 49ers bevállalhatja, vagy épp a Browns. Főleg a Jets lenne neki jó, viszont így is egy valag pénzt fog keresni.

 

5. Miami Dolphins

 

Ezekiel Elliott, a class legjobb futója jó eséllyel így lecsúszik hozzájuk. A Brownsnak nem kell majd 1/8-on, a Titans sem érte fog feltrade-elni, ha úgy van, nagyon kényelmes pozícióban vannak.

 

dolphins fan

 

6. Mindenki a harmadik és hatodik hely között

 

Joey Bosa, Jalen Ramsey, Laremy Tunsil, DeForest Buckner – top prospect fog jutni így a Jaguarsnak, a Cowboysnak, a Chargersnek és a Ravensnek is. Persze papíron is ez lett volna, de bennem él a gyanú, hogy a Browns akkor sem húzott volna irányítót, ha nem sikerül a csere.

 

7. Jared Goff és Carson Wentz

 

Mindketten jobb csapatba kerülnek, mint az átlag 1/1 és 1/2, ráadásul egy rakás pénzt is fognak keresni. Ennél jobban nem is alakulhatott volna a számukra.

 

8. Tennessee Titans

 

Mivel a Browns szeretne letrade-elni, lett egy jó kis partner a feltrade-re. Nyugodtan kiválaszthatják a nekik tetsző támadó falembert (Stanley), ha szeretnék.

 

Vesztesek

 

1. Sam Bradford

 

Bradford állítólag kiakadt, hogy az Eagles felment a második helyre. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy jövőre nem látjuk őt Philadelphiában, bármekkora szerződése is van. Illetve, elég nagy fricska ez az önbizalmának.

 

bradford sad

 

2. Ryan Fitzpatrick

 

Hirtelen az a helyzet, hogy a Jets nyugodtan felmehet 1/8-ra, akár a rendszerbe illő Wilkersonért, akár további juttatásokért cserébe és behúzhassa magának Lynchet. Ezzel Fitzpatrick nagyon kényelmetlen helyzetbe és pocsék alkupozícióba került. Egyre messzebb van az az áhított 12-14 millió dollár.

 

3. Veterán Browns játékosok

 

A Browns építkezik, ami azt jelenti, hogy az olyan veteránok, mint mondjuk Joe Thomas, aligha lesz karrierje során rájátszásban. Nem lepődnék meg, ha kérvényezné a cseréjét.

 

4. Ezekiel Elliott

 

Előbb a Dallasról susmusoltak, majd az Eaglesről, de jelenleg legjobb esetben is a Giants viheti ki, de a Dolphins tűnik a favoritnak. Ami nem feltétlenül rosszabb szakmai szempontból, de a pénztárca megérzi.

 

5. Chip Kelly

 

Szegény, nézheti ahogy az utóda franchise QB-t kap.

 

chip-kelly-2

 

Kérdőjelek:

 

1. San Francisco 49ers

 

Mivel Myles Jack térde időzített bomba, szinte kizárt, hogy a Jaguars őt vigye el. Ez pedig azt eredményezi, hogy a fantasztikus négyesből (Bosa, Buckner, Ramsey, Tunsil) jó eséllyel egyik sem kerül hozzájuk. Viszont van lehetőségük irányítót szerezni, ha akarnak, vagy el is adhatják a pickjüket egy Wilkersonért és 1/20-ért cserébe a Jetsnek. Nem egyértelmű a helyzet.

 

2. New York Jets

 

A Jets eddig sem volt jó helyzetben, de erősen próbálkoztak az 1/1-gyel. Szeretnének felmenni, de most már biztos, hogy nem lesz top2-es QB-juk és igazán top prospectjük sem. Ha felmennek a 49ers/Browns helyére (1/20 + Wilkerson) és behúzzák Lynchet, akkor még nyertesek is lehetnek.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások