Connect with us

Draft

Melyik csapat irányítója lesz Paxton Lynch?

Mint ahogy azt már mind tudjátok, az 1/1 után az 1/2-es draftcetli is gazdát cserélt, tehát a 2015-ös játékosbörze után 2016-ban is két irányító nevének bemondásával fog kezdődni a chicagoi esemény. Innentől válik érdekessé a buli, ugyanis Paxton Lynch személyében van egy harmadik, első kört érő irányító a classban, aki akár a két trade-biznisz nyertese is lehet, a GM-eknek viszont a fenti trade-ek miatt fel kell érte menni az élmezőnybe. Vagy mégsem? Ennek jártam utána, azaz melyik csapat irányítója lesz Paxton Lynch?

 

Kezdésnek elevenítsük fel a már korábban megírt ismertetőjére alapozva, amit tudunk. Valószínűleg kell neki egy év padozás, amíg felkészítik az egyetemi és a profi foci közötti különbségekre, ennyi idő alatt megtanulja a playbookot, összeszokhat a támadókkal, és fizikailag is felkészíthetik az NFL szintre. Azzal, hogy a Browns kitrade-elt a második helyről, megnyitja a kérdést, hogy vajon a 8. helyen elviszik majd? És a 49ers 7. helyen? Mi lesz így a hátrébb helyezkedő, QB hiányos csapatokkal? Vagy jön egy meglepő húzás, és valaki a semmiből berántja magának mint a jövő franchise irányítóját? Draftsorrendben haladva vizsgálom meg a csapatokat, és érvelek ellenük vagy mellettük.

 

Lynch3

 

San Francisco 49ers

Nem túlzás azt mondani, hogy velük kell kezdeni, a Cowboys nem fogja a 4. pickjét rááldozni egy irányítóra. Én megmondom őszintén, hogy a 49erst sem tartom favoritnak, sokkal több lyuk van abban a csapatban,  mint az irányítókérdés, nem kell azonnal franchise QB-t villantaniuk. Az idei évet felhasználhatják a keret megerősítésére, amúgy is kinéz nekik egy top5-ös pick jövőre, akkor nagyobb eséllyel húzhatják ki a class legjobb irányítóját.

 

Cleveland Browns

A moneyball elvnek ellentmondana ez a pick, valószínű, hogy a 8. helyről is hátrébb mennek több cetli begyűjtésének érdekében. Lynch akár ott is elérhető lehet, csakhogy az egy szem Pryornak Barnidge-nak lenne kénytelen dobálni, egy gyenge támadófal mögött, amiből ráadásul az egyetlen értelmes játékost is el akarják cserélni. Hasonló szempontokból mint a 49ers-nél, itt is kizárnám a Lynch picket.

 

Chicago Bears

Indulhat a fantáziagyár! Cutlernek ugyan még jó pár évre szerződése van Chicagoban, és egykönnyen nem is lehet tőle megszabadulni, de már elég sokszor hangsúlyozták, hogy nincsenek vele megelégedve. Lynch annyiból ideális lehetne, hogy nem kéne érte felmenni, így pickveszteség nélkül is elhozható lehet, Cutler mögött tanulhatna 1, maximum 2 évig, amikor már minimális veszteséggel megszabadulhatnak Jaysustól (bocs), és annyi idő alatt egy ütős keretet hozhatnak össze a Szeles városban.

 

 

New Orleans Saints

Számomra sokáig ők voltak a „sleeperek” mint akik a 12. helyen kihúzzák Lynch-et, de egyre inkább kezdem elvetni az ötletet. Pedig ha jobban megnézzük, lenne benne ráció. Brees szerződése jövőre lejár, és bár nagyon nagy esély van a hosszabbításra (valószínűleg Paytonnal együtt teszik le a lantot), egyelőre ez még nem történt meg. Ahogy azt se felejtsük el, hogy Brees hiába van ott rendre a top irányítók között, már 38 éves, és fiatalabb ő sem lesz. A másik negatívum, hogy baromi sokat keres, 30 millió dollárt foglal el az idei fizetési keretből, ebből igen sokat el kéne engednie a folytatás reményében. Ennek apropóján jöhetne a képbe Lynch, aki egy évig a liga egyik legjobb irányítójától tanulhatná a szakmát, és venné át a helyét akár már jövőre.

 

Buffalo Bills

Talán az összes csapat közül náluk van erre a legkisebb esély, de érdemes kicsit elgondolkozni a miérten. Tyrod Taylor nem bizonyult baklövésnek, egy átlagos irányító szintjét bőven hozta a minimálnál is minimálisabb pénzért, azonban ez nem lesz mindig így. Legkésőbb jövőre meg kell az ő szolgálatait is fizetni, márpedig a piszkos anyagiakban nem áll túl jól a Bills szénája. Ennek kiküszöbölése lehetne Lynch, akinek a fizetése nem vágná földhöz a franchise-t, viszont fel kéne érte mozogni a boardon, és erre mindjárt ki is térek.

 

New York Jets

Ugyanis mögöttük van egy másik, ráadásul csoportrivális csapat, akinek az eddigi együttesek közül a legnagyobb szüksége lenne egy irányítóra, így velük bővebben foglalkozok. Fitzpatrickkal még mindig nem jutottak dűlőre a felek, így egyelőre Geno Smith a kezdőirányító New York zöldebbik felén, és ezen az a tény sem enyhít, hogy Hoyer érkezett próbajátékra. Tavaly láthattuk, hogy hajszálon múlt a rájátszás egy öreg, viszont élete szezonját letudó Fitzmagic-kel, így én az Eagles szituációjához tudnám hasonlítani a helyzetüket. Vagyis, a keret jó, az edző jó, egyedül egy franchise irányító hiányzik, és erre a szerepre Lynch tökéletes lehetne.

 

Dec 7, 2013; East Hartford, CT, USA; Memphis Tigers quarterback Paxton Lynch (12) warms up before the start of the game against the Connecticut Huskies at Rentschler Field. Mandatory Credit: David Butler II-USA TODAY Sports

 

Ami miatt még előnyt élveznek, hogy Wilkerson személyében egy tökéletes trade-alap lapul a zsebükben, viszont az üzlet nem ilyen egyszerű. Wilkerson jelenleg tagelve van, vagyis ~15 millió dollárt foglalna el jövőbeli csapata fizetési keretéből a 2016-os szezonra, sőt, ha sikerül vele hosszú távon megállapodni, ez a szám csak nőhet (a szerződés struktúrájától függően). 3-4-es DE lévén egy újabb szűrőn kell átmennie a csapatoknak, és nyilván felfelé, és nem hátrafelé mennének a boardon, így a lehetséges jelöltek a következők lehetnek: Chargers, Ravens, 49ers, Browns, Bears, Titans. A Titans és a Ravens kizárható, előbbinél kicsi lenne a felmozgás, utóbbinál meg nincs pénz Wilkersonra. Marad a Chargers, a 49ers, a Browns és a Bears.

 

Mivel csak sejtés, hogy a 49ersnek és a Brownsnak nem kell Lynch, ha nem akarnak rizikózni, akkor a Chargerst kéne meggyőzniük, hogy mondjanak le az első választásuk jogáról. A Töltők sincsenek eleresztve anyagilag, így Wilkerson odaküldése necces, viszont nem lehetetlen, bár ehhez még rá kéne fizetnie a Jetsnek egy hátsó pickkel érzésem szerint. A 49ers meggyőzése lehet a legvalószínűbb forgatókönyv, hiszen pénz van, egy pickcsere is kinéz, és még lehet kapnának is egy hátsó körös cetlit, a 49ersnek meg lenne egy elit védője és egy 20. pickje az első körben, win-win. A Browns a moneyball miatt belőhetetlen számomra, így őket én nem tartom opciónak. Így maradt még a Bears, akiknél egyrészt benne van, hogy Lynch-et draftolják, másrészt viszont érdeklődést mutattak Wilkerson felé, és mit ad isten, pont egy 3-4-es DE lenne a fő kiszemeltjük a draft első körében. Ha tényleg annyira akarja Lynch-et a Jets, és biztosra akar menni, akkor minimum a 49ers magasságába kell felmenniük érte, legrosszabb esetben pedig a Chargersig, utóbbi forgatókönyv esetén az első három pick irányítóra menne el, a sokak által egyik leggyengébb QB classban.

 

Washington Redskins

Kicsit zárójeles csapatnak tűnnek ők is, de említést azért megérdemelnek. Cousinsszal nem mentek flottul a dolgok, így megfordulhatott a washingtoni kobakokban, hogy talán érdemes lenne majd’ tizedannyiba kerülő Lynch-et megszerezni. Ha bent lenne a 21. helyen, azt mondom talán, de más különben nem látom a lelki szemeim előtt, hogy a Redskins felmenne érte, Griffin esetéből talán tanultak.

 

Kansas City Chiefs

Sok kinti insider megemlíti a Főnökök nevét is mint potenciális jelölt, bár nem igazán értem miért. Alex Smith nem egy elit játékos, de ebbe a Chiefsbe tökéletesen passzol, igaz, rájátszásmeccset még nem nyertek vele. 31 éves, szóval a korával sincs gond, nem látok erre a szcenárióra sok esélyt.

Lynch6

 

Arizona Cardinals

Arizonában most win now üzemmódban dolgozik a stáb, aminek eredménye egy SB esélyes csapat lett, minimális hiányposztokkal, amit a 29. helyen is orvosolhatnak akár. Viszont mind emlékszünk arra, amikor a 2014-es szezonban kidőlt a két irányítójuk, és az a nagyszerű csapat összedőlt mint a kártyavár. Carson Palmer 36 éves, sérülékeny, és még két évre szól a szerződése, így ha valami csoda folytán Lynch bent lenne a 29. helyen, nem lepődnék meg, ha az ő nevét olvasná fel Goodell a papírjáról. Egy bombaerős csapatban pallérozódhatna, és folytathatná ott a Cardinals ahol abbahagyta.

 

Denver Broncos

Vicces, hogy a címvédő irányítóproblémákkal küzd, pedig ez a helyzet. Egyelőre Mark Sanchez a kezdő, érkezett még Hoyer is próbajátékra, és ha nem sikerül megegyeznie a Jetsszel, valószínűleg Fitzpatrick is érkezni fog egy vizitre. Pénz nincs, van viszont egy bivalyerős csapat, amit Manning járókerettel is felvitt a csúcsra, és Osweiler is képes volt vele meccseket nyerni. Innen fogva nem lenne ostobaság Lynch kiválasztása 1/31-en, de erre a forgatókönyvre tényleg minimális esélyt látok csak, feltrade-elni érte meg nyilván nem fognak.

 

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kiss Marci
Kiss Marci
2016-04-21 19:01

Alex Smith:
“igaz, rájátszásmeccset még nem nyertek vele”
??? 15-16 Wild Card kör a Houston ellen ???

Sandman91
Sandman91
2016-04-21 20:11

Nagyon jó kis cikk lett Chester, gratula hozzá! :) Egyébként már a mock draft-os írásod alatt is akartam róla beszélni, hogy az FK-adminoknak még nem jutott eszükbe, hogy te is szerkesztő lehess?! Most nem azért mondom, de nagyon jókat írsz, a mock draft-os írással meg az egyik kedvencem lettél amiatt, hogy milyen jó forgatókönyvet írtál a 49ers draftjáról :) (bár úgy menne a draft, de Baaltke az Baaltke marad valszeg :P ), plusz az olvasói mock drafton kb a 15. picktől fogalmam nem volt, hogy most egyes csapatoknak mi a “need-jük” , de mivel te vetted a fáradtságot és szinte minden pickhez írtál valamit , így nem éreztem magam teljesen hülyének mikor szavaztam. :D Szerintem simán járna neked az, hogy szerkesztő lehess itt, és csak így tovább ! :)

wolandrule
wolandrule
Reply to  Sandman91
2016-04-23 22:05

Egyetértek.

ClayMatthews52
2016-04-22 13:16

Én nem értem ezt a Cutler-utálatot. Sztem a Bears a két kezét összeteheti, hogy egy ilyen jó irányítója van.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x