A Texans az offseason során már megmutatta, hogy nem fél bevállalós dolgokat csinálni, hogy elmozduljanak a rájátszás peremén táncoló, de a Super Bowl közelébe nem kerülő gárdából. Osweiler túlfizetése megszerzése – akármennyire is tiltakozik ellene a szervezetem – legtöbb szempontból jó döntés volt, még ilyen áron is. A drafton aztán tettek érte, hogy a projektjük minél tovább életben maradhasson és ennek megfelelően a támadóoldal kapott minden figyelmet. Nézzük jól tették-e.
Az első körben rögtön egy elég szokatlan és furcsa dologgal nyitottak. Ugyanis egy helyet felcserélve (hatodik kört beáldozva) a Redskins elé jöttek fel. Ez elsőre is igen furcsán hangzik és miután kiderült a választásuk csak még furább lett. Az első pickjük ugyanis Will Fullerre esett. Nem tudom elképzelni, hogy bárki annyira akarta volna Fullert vagy a Redskinstől kellett volna tartani. Tovább gondolva az esetet, azt sem gondolom hogy nagy tragédia lett volna ha mégis valaki elviszi előlük. Azt már korábban lehetett hallani, hogy a Texansnak nagyon tetszik Fuller, ezért nem teljesen váratlan húzás, de nem teljesen indokolt.
Fuller az egész class egyik leggyorsabb játékosa, 4.32-es 40 yardot futott, ami egy valid vertikális veszéllyé predesztinálja. Azzal is nehéz vitatkozni, hogy Hopkins másik oldalára egy ilyen típusú elkapó kellett aki helyet tud nyitni a csapat legnagyobb sztárjának. Azonban a magas drop százalék az utóbbi két évben több, mint figyelmeztető, ráadásul a route tree rövidebb útvonalai sem olyan ismerősek számára. A draft későbbi pontjain is keríthettek volna talán ilyen típusú elkapót, de lelkük rajta. A poszt rendben van, a játékos nem feltétlenül nálam, főleg egy felesleges felmozgással (még ha nem is került sokba), így egy B- a legjobb amit erre adni tudok.
A következő nap aztán érkezett egy ember Osweiler elé is. Szó szerint elé, ugyanis Nick Martin a center poszton tátongó lyukat hivatott betölteni. Egy jó zone-blocker centerről van szó, aki futáshoz kitűnőn dolgozik és a pass protectionben mutatott teljesítménye is kiemelendő. Akár az első naptól kezdve kezdő lehet, ha az edzőtáborok alatt okod ad erre. A nap második választása egy igen sexy pick, de nem feltétlenül a legjobb. Az irányítóból elkapóvá „változó” Braxton Miller egy kivételesen tehetséges playmaker, aki sebességével, labdaérzékével nagyszerű fegyver a Texans offense-be, de Millernek még van mit tanulnia, mint elkapó.
Az útvonalakat nem ismeri eléggé, a jammelés ellen szenved és az igazi WR ösztönök is hiányoznak a játékából. Nem gondolom, hogy egy szörnyű játékos, de én nem ruháztam volna itt be rá, főleg az első körös elkapó pick után. A második nap így összességében szintén egy B-.
Az utolsó nap aztán már csak három választása volt a csapatnak. Először egy jó kezű, igazi change-of-pace back érkezett a csapatba, ami annak fényében, hogy tavaly bebizonyosodott, hogy Fosterrel nem igazán tud/nem is igazán akar már számítani a vezetés, nem egy rossz döntés. Ráadásul Tyler Ervin egy kitűnő special team játékos is, nagy hasznára lehet a csapatnak. Más kérdés, hogy hátsó körös futókból az elmúlt szezonokban feltankolt már a gárda, nem biztos, hogy ezzel most előrébb vannak. Az ötödik kör első pickjével aztán K.J. Dillon érkezett, aki a safety poszt mélyítéséért lesz hivatott. Azaz csak lenne, ugyanis itt elég vékony a Texans.
Szerintem egy defensive back pick, főleg safety posztra sokkal korábban indokolt lett volna. Dillon ugyan egy tehetséges játékos, jó ösztönökkel, aki a boxba is képes fellépni és covarage-ben is megállja a helyét, de első évében aligha számíthat kezdő szerepre. A sort pedig D.J. Reader zárta, aki már a Vince Wilfork utáni nose tackle pozíciót foglalhatja majd el. Az utolsó napon nem mondom, hogy rossz játékosok érkeztek a csapathoz, de jelenleg egyikükben sincs kezdő potenciál, a special teamben küzdhetnek a keretbe kerülésért. A posztok itt rendben vannak, bár safety későn érkezett, de így B.
Összességében én nem vagyok elájulva ettől a draft tevékenységtől. Értem én hogy Osweiler futtatása prioritás, ezért ennek a szellemében tevékenykedtek. Ezt azonban talán nem a legokosabb módon csinálták. A safety poszt hanyagolását is hibának érzem, mivel jelenleg nem túl erős a kezdő páros sem. Az offseason sok helyen úgy hozta, hogy minden más megítélése a QB projekt sikerességétől fog függeni. Ez alól a Texans se kivétel, akik a draftra egy B- osztályzatot kapnak tőlem.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem szeretek olyat monDani, bukjon meg valaki de brock(kisbötűvel) megérdemli. Eladta magát pár misiért mert primadonnát játszik.. Ha van egy PM18 a rosteren és nem tolom kiemelkedően akkor nem lepődnék meg ha lecserélnek. Van egy gyűrűje amit majd “eccer” büszkén mutogat a kandalló mellett, s anekdotázik az ‘onokáknak’ “I played with PM18”.
Spierdalaj broki..
“valid vertikális veszéllyé predesztinálja.” szép kifejezés :D
Tehát minden pickbe bele lehet kötni, miért szar, akár a pozíció, akár a játékos, mégis B értékeléseket látunk. Csak nem megaszar zsűri is vagy egyben?
Mire gondolsz? Mindenhol leirtam higy miert nem tokeletes a valasztas (szerintem), de mégis védhető a gindolkodásmod. Ha valahol a pozicio es az ember is rl van rontva az mar biztos nem B es csak azon mulik hogy Cnél roszabbe higy mennyire rontottak el, addig ha egy csapat egy jó játékost húz ráadasul hianyposztra az vszinu A.
Nyilvan nehez egy draftot nagyon elrontani mivel minden csapat tisztaban van a gyengesegeivel es elég idejuk is van felterkepezni a jatekosokat. Ha megnezed a nagy amerikai futballal foglalkozó oldalak osztalyozasai akkor lathatod hogy a 32 csapat 80%-a A- és B-közötti értékeket kap. Már a C is ritka, D-t meg igazan keveset latni. De ahogy irtam os meglepo lenne ha nagyon el tudnák rontani. (Utolag persze majd lehet okosnak lenni, de rogton draft utan furcsa lenne) Szóval mire gondolsz?