Draft

Draft-értékelő – gazdálkodj félokosant játszott a Titans

Published on

Ha egy csapat a szezon után „kiérdemli” az 1/1-es választás jogát, akkor azért ott bőven akad olyan hiányosság, amit azonnali kezdőkkel kell pótolni. A Titans ugyan elcserélte a legértékesebb picket, de cserébe egy halom választást kapott, amivel tudtak (volna) megfelelően gazdálkodni. Leginkább a hiányposztokra érkeztek emberek, de egyelőre azt nem lehet kijelenteni, hogy gyökeresen megoldották volna a gondokat. Bár, ha a hosszabb távú jövőt nézzük, akkor van ok a bizakodásra.

 

1/8 Jack Conklin, OT, Michigan State

Miután a Rams felcserélt az első cetliért, a Titans remek ellenértéket kapott, és tovább tudott üzletelni, hogy újra a top10-ben húzhassanak. Ennek ugyan meglett az ára, hiszen nem volt olcsó az 1/8 sem, de itt legalább olyan embert húzhattak, akit tényleg a fal jobb szélére tudnak tenni. Conklin All-American támadófal tagja volt a Spartansban, és ugyan a baloldalon szerepelt, de az egykori első körös Lewan miatt biztosan a fal másik szélén kap majd munkát. Ilyen szempontból ez egy jó húzás, hiszen luxus lett volna Laremy Tunsilt nem a vak oldalon szerepeltetni (hello, Dolphins!), azonban Conklin inkább erősebb futásnál, mint passznál, így aztán elég megosztó lehet ez a választás. Mindenesetre, jó posztra húztak minőségi embert, én egyáltalán nem tartom ezt rossz választásnak.

 

 

2/33 Kevin Dodd, OLB, Clemson

Dodd személyében a kevesebb hype-ot kapó clemsoni edge rusher is elkelt, rögtön a második kör legelején. A Titansnek nagyon hiányzik egy hatékony passzsiettető a szélről, korábban innen nem sok nyomást tudtak gyakorolni az ellenfél falára. Dodd ilyen szempontból kiváló húzás, hiszen született pass rusher, kérdés, hogy a 3-4 OLB pozícióhoz megvan-e minden kvalitása. Jó választásnak gondolom, de az első évében nem hiszem, hogy nagyot robbantana, kell neki 2-3, hogy beleszokjon a neki kitalált szerepkörbe.

 

 

2/43 Austin Johnson, NT, Penn State

A Penn State védőfala egészen remek volt a 2015-ös szezon során, és ennek az egységnek volt a legértékesebb embere Johnson. Egy valódi nose tackle, aki a maga óriási termetével könnyen tudja mozgatni a támadófal belső részét, támadni a lyukakat, és megfogni a futást. Kifejezetten robbanékony védő, aki jól használja a kezeit, és már a kontaktok elején a maga javára tudja billenteni a párharcot. Nem gondolnám, hogy egyből a kezdőben találja majd magát, hiszen Al Woods valószínűleg meg fogja kapni újra a bizalmat, de Angelo Blackson társaságában biztos tagját fogja alkotni a rotációnak, és akár év végére könnyen övé lehet az első hely a depth charton.

 

2/45 Derrick Henry, RB, Alabama

Kis kitérő után folytatódik a 2016-os egyetemi rájátszásban szereplő játékosok kiválasztása a Heisman-trófea győztes, és friss bajnok Henry érkezésével. Kicsit érthetetlen ez a húzás, hiszen ezelőtt se volt olyan nagy szükségük futóra, mivel jött Murray, és Andrews tavaly megkapta a bizalmat, valamint ott van még a 2015-ben draftolt David Cobb is. Elég old school foci kezd épülgetni Tennessee-ben, hiszen előbb egy run blocker OT, majd egy igazi north-south futó jött a csapatba. Azt gondolom, hogy önmagában nem megoldás Henry erre a posztra, sőt még csak nem is jó kiegészítője/párja Murryanek, de Mariota tehermentesítésére – és arra, hogy összeálljon a Heisman backfield – mindenképpen jó lehet, már csak az a kérdés, hogy a 45. választás megér-e ennyit, vagy inkább más posztot kellett volna előtérbe helyezni.

 

 

3/64 Kevin Byard, S, Middle Tennessee State

Nem teljesen értem ezt a választást, hiszen Byard messze nem egy jó safety, sokkal inkább egy labdavadász defensive back, aki zónázni és nagyokat ütközni ugyan tud, de az emberfogással igencsak hadilábon áll. Még érdekesebb választás ez annak fényében, hogy ott ült meg Darian Thompson, Justin Simmons vagy éppen Miles Killebrew is, akik sokkal inkább rendelkeznek kezdő potenciállal a profik között. Kecsegtető lehetett vezéregyénisége és magas football IQ-ja, de számomra ő egy inkább bust, mint boom húzás, egyelőre nem látom, hogy fogja megállni a helyét az NFL-ben.

 

5/140 Tajae Sharp, WR, Massachusetts

Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a Titans offense nagyon pass-heavy lenne, de kellenek az opciók Mariota köré, ennek jegyében érkezett Sharp a csapathoz. Sokan vannak előtte a depth charton, de egyikőjük sem egy bombabiztos opció. Sharp egy tipikusan olyan WR, aki vonzza a disznóbőrt, rengeteg elkapást tud produkálni, és elég kompetitív, ha meg kell küzdeni a nyakán lévő védőkkel. Testalkata azonban nem a legmegfelelőbb, túl vékonydongájú, így a fizikálisabb cornerek ellen komoly bajban van, ráadásul a hosszú távú sebessége sem a legkiemelkedőbb. Az ötödik körben rendben van az értéke, de hosszú út áll előtte, ha pályára akar kerülni a játékok nagyobb részében.

 

6/157 LeShaun Sims, CB, Southern Utah

Hiányposzt volt a CB is, amit ezzel a pickkel ugyan kilőttek, de kétlem, hogy Sims beleszólhatna a „nagyok” dolgába. Bár, lehet keresnivalója, hiszen ott van Antwaan Blake is, akinél nehéz gyatrábbul focizni, de nem hinném, hogy ez lenne a perspektíva délen. A felépítése egész jó, nagyobb cornernek számít még a profik között is, de nem egy túl ügyes, tehetséges játékos, ráadásul nem nagyon nézett farkasszemet jobb elkapókkal. Valószínűleg megragad a rosteren, de ne várjunk tőle sok snapet.

 

6/193 Sebastian Tretola, G, Arkansas

Az Arkansas fala nem tartozott a gyengébb egységek közé FBS szinten, így egy újabb jó játékost sikerült a falba húznia John Robinson csapatának. Tretola is igazán illik a draftot meghatározó filozófiába, hiszen futásnál nagyon jól tud dolgozni, és nem egy elit tehetség ellen kellett helyt állnia a SEC-en belül. Gyengeségként kell felhozni mellette, hogy viszonylag nyers, nem elég atletikus és kiforratlan játékos, és egyáltalán nem biztos, hogy ezek a hiányosságai fejleszthetők. Mindenesetre kell a mélyítés a falba, hiszen középen sem állnak túl fényesen. Plusz egy érdekesség, hogy volt egy passzolt TD-je is a UAB ellen.

 

 

7/222 Aaron Wallace, OLB, UCLA

A zavarosban halászás egyik célpontja lett a LB-gyár egyetem védője, Wallace is. Egy évet volt kezdő, és bár voltak jó megmozdulásai, azért nem beszélhetünk egy elit tehetségről. 3-4-ben rush man lehet a szélen, amihez megvannak a fizikai adottságai, azonban kevés tapasztalat van a háta mögött, illetve fejlődnie kell a játék gyorsaságához. 7. körben jó értéken jött, és nincs is előtte sok ember a rosteren, így lehet esély rá, hogy nem csak a special teamben jut szóhoz, bár jó eséllyel szinte csak ott láthatjuk majd szerepelni (persze, ha sikerül a csapatban megragadnia).

 

7/253 Kalan Reed, CB, Southern Mississippi

Végül nem a Broncos játékosa lett a 2016. évi Mr. Irrevelant, hiszen egy korábbi csere után a Denver felmozgott, így kötött ki az utolsó választás a Tennessee csapatánál. Egy újabb defensive back jött, ezúttal Reed, aki elég nagy playmaker, nagyon érzi a labdát, de nem egy kifejezetten jó játékos. Talán visszahordóként lehet keresnivalója, de rendesen meg kell majd küzdenie, ha az 53-as keretben akar tovább dolgozni a szezon során.

 

Lényeg, hogy passzol a mez a sisakhoz.

 

A Titans produkálhatott volna egészen kiváló draftot is, de végül nem sikerült úgy gazdálkodniuk a felhalmozott cetlikkel, hogy az A+ értékelést érjen. Az első öt választásuk a top65-ben jött, ahol azért minden játékosnak megvan az esélye, hogy day 1 starter legyen. Az ötből talán csak Conklin fogja egyből megkapni a kezdő szerepet, a többieknek azért van még bőven dolguk, hogy kiérdemeljék ezt. Ez vethet egészen negatív fényt is a ténykedésükre, de ha azt nézzük, hogy Tennessee-ben a jövő csapata épül, akkor már egy fokkal jobb véleményen kell lennünk. Azonban ez sem jelenti azt, hogy a legjobbak között voltak idén, de semmiképpen sem szerepeltek rosszul.

 

Értékelés: B+

 

3 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group