Draft

Draft-értékelő – Megkezdte az építkezést a Rams

Published on

A nagy erő nagy felelősséggel jár. Szokták mondani ezt a nagyon igaz mondást. Ugyanez elmondható arról a csapatról, aki a draft első választásának jogát birtokolja. Főleg ha ezt úgy éri el, hogy ehhez rengeteg jelenlegi és jövőbeli picket fel kell áldozni. A Los Angeles Rams új városba költözött és új életet kezdett. Bevállalták, hogy felmozognak az első pozícióba és új irányítóval állnak neki az építkezésnek.

 

Nyílt titok volt, hogy a Rams Jared Goffot fogja kiválasztani és nem is okoztak csalódást. Igazából nem is kell sokat beszélni erről a pickről. Prospect ismertetőnk során rendesen kitárgyaltuk, hogy miért is Goff a class legjobb QB-ja. Magabiztosan mozog a zsebben, jól kezeli a nyomást, kellően pontos is, ráadásul az egyetem alatt egy átlag alatti offensive line mögött is kitűnőre vizsgázott. A Rams pedig sokak szerint pont egy jó irányítóra van/volt attól, hogy playoff esélyes legyen. Most jó esélyt kapott Goff és a csapat is hogy bebizonyítsa, hogy ez igaz-e. Nem lehet hibáztatni őket, hogy Keenumban és Folesban sem bíztak eléggé. Legszívesebben nem osztályoznám ezt a választást, mert nem lehetett nagyon elrontani, de az, hogy végre ki akarnak törni a középszerűségből mindenképpen A.

 

 

A Rams döntéshozói nagyon „jól” oldották meg a cseréket, mert így a nyilvánvaló Goff választás után kivehettek egy szabadnapot, mivel a második és harmadik körben nem volt választásuk, ezzel gondolataikkal rákészülhettek a harmadik napra. A tervük pedig hamarosan nyilvánvalóvá is vált. Minden lehetséges fegyvert megszerezni a franchise új ékkövének. Innentől kezdve ugyanis egy kivételével csak célpontok érkeztek meg Goff számára, minden lehetséges formában. Először is Tyler Higbee érkezett tight end posztra, aki a negyedik körben hatalmas steal lehetett volna a rendőrségi ügye előtt. Játékát és tehetségét tekintve ugyanis egy második kör végét vagy harmadik kör elejét is megérdemlő játékosról beszélünk, de aki képes a draft előtti hetekben letartóztatni magát, annál igencsak kétségbe vonom az értelmi képességeket.

 

 

Higbee egyébként az egyik legjobb elkapó tight end a classban, kiváló mélységi célpontként is szolgálhat Goff számára. Őt egy wide receiver Pharoh Cooper követtett, aki egy jó vertikális célpont lehet, ráadásul slot pozícióból is képes nagy játékokra. A hatodik körben aztán visszatértek a TE posztra, Temarrick Hemingway érkezett, aki Higbee után már nem egy kezdő szintű játékos, de jó special teamer és blokkoló lehet a csapatban. Aztán végre megtörték a sormintát és az egyetlen védő pickjüket is lelőtték, egy inside linebackert húzva. Nem gondolom hogy kezdő potenciál lett volna a választás célja de a poszt itt is jó. Végül pedig az egyik legtetszetősebb választás jött a hatodik körben. A draftot ugyanis a Southern Mississippiről érkező Michael Thomasszal zárták, aki méltatlanul csúszott ilyen sokáig.

 

 

Egy jó possession receiverről van szó személyében, aki jól küzd a 50-50 körüli labdákért  és „hírnevéhez” képest jól futja a route-okat is. Természetesen egy harmadik napos játékoshoz képest. Ez a nap nehezen megítélhető, mert nekem tetszik, hogy Goff számára minden követ megmozgattak elkapó fronton, de nem ártana, ha lenne ideje beleállni is azokba a dobásokba.

 

Összességében Goff várható volt és tökös húzás is a Rams részéről, kérdés mennyire tudják megvédeni. Főleg azért hangsúlyos ez a kérdés, mert a többi pick egyértelműen ezt a választást hivatott felépíteni, így minden Goff kezében van. Személy szerint egy pozitív, támogató jellegű B+-al tudom értékelni ezt a draftot. Nyilván a trade miatt az egész második napról le kellett mondaniuk, de az már nem ennek a draftnak az értékelésébe tartozik.

 

 

2 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group