Indianapolisban 2015-ben Andrew Luck pótlása körül ment a legnagyobb huzavona, de azt azért be kell látni, hogy nem az ő kiesése okozta a legnagyobb fejtörést a szezon alatt. Sokkal nagyobb problémát jelentett a támadófal gyengélkedése és a pass rush hiánya, melyekről mindenki azt gondolta, hogy a Colts első számú célpontjai lesznek. Minden hiányosságot most sem sikerült pótolni, de legalább az irányítójuk szebb év elé nézhet 2016-ban.
1/16 Ryan Kelly, C, Alabama
Az összes, nála értékesebbnek vélt falember kiment a Colts előtt, de a csapat így is szükségét érezte, hogy legalább a támadófal közepe némileg megerősödjön. Kelly abszolút első napos kezdő, a legjobb center volt szinte egész utolsó évében, nagyon komoly játékerőt képvisel ebben a pozícióban. Sokan gondolják, hogy erre a posztra nem kellene ilyen magasan húzni, de egy kiváló center pótolhatatlan. Futásnál és passznál is nagyon jól megállja a helyét, játékában nem sok hibát lehet fellelni, így még inkább csak értékes választás ő. Azt gondolom, hogy a tavalyi első körös választással ellentétben idén nagyon jól tevékenykedett Grigson és csapata, Kelly a legjobb húzás az Indianapolis részéről ezen a drafton.
2/57 T.J. Green, S, Clemson
Érdekes – vagy inkább vitatott – húzás ez annak fényében, hogy a második kör közepén jöhetett volna kezdő kaliberű OLB és OT is, de a Colts inkább egy hátramozgás mellett döntött, és így kötött ki náluk a jobbik Tigers safety (egyesek szerint inkább cornerback), Green. Kifejezetten nagy defensive backről beszélünk, aki a kiváló Clemson védelem egyik legértékesebb tagja volt, és nagyban segített csapatát, hogy bajnoki döntőbe juthassanak. Posztja (FS) ellenére, sokat szenved a passz elleni védekezésnél, és ez nem túl jó előjel a profi karrierjére nézve. Lesz vele bőven dolga a stábnak, ha kezdő védővé akarják fejleszteni, de egyelőre még van ideje tanulni Mike Adams mögött.
3/82 La’Raven Clark, OT, Texas Tech
A front office véglegesen a fejébe vette, hogy nem mehet tovább Luck agyonveretése, így került egy újabb ember az indianapolisi támadófalba. Clark elvileg Anthony Castonzo mögött kezdi meg a szezont, mint csere bal oldali tackle, de az sem elképzelhetetlen, hogy guardként vagy jobb oldali tackleként fogják őt bedobni a mélyvízbe. Futás megfelelően tud dolgozni, viszont passz ellen a gyorsabb, atletikusabb rusherek könnyen zavarba tudják hozni. Egyelőre projekt játékos, akinek van helye a Colts falában, csak még meg kell találni azt.
4/116 Hassan Ridgeway, DE, Texas
Texas államból jött a negyedik választás is, csak éppen az ellenkező falba. Elvileg 4-3-as defensive tackle-ről beszélünk, de a jelenlegi rendszerben kizárt, hogy nose pozícióban szerepeljen, sokkal inkább illik a DE posztra. A 4. körben nagyon jó értéket képvisel, hiszen viszonylag sokoldalú játékos, aki fürgén támadja a lyukakat, így mind passz, mind pedig futás ellen jól használható. Nincs előtte nagyon kiemelkedő játékos a rosteren, így könnyen a rotáció tagja lehet, és a tavalyi harmadik körös Henry Andersonnal jó kis párost alkothat. Kelly után ezt gondolnám a második legjobb választásnak a csapattól.
4/125 Antonio Morrison, ILB, Florida
Freeman kiválásával, egyértelműen a belső linebacker posztra is ráfért az erősítés, de nem gondolom, hogy ezt a választási jogot éppen Morrisonra kellett volna ellőni, hiszen őt későbbi körökben is könnyen megszerezhették volna, köszönhetően a balhés természetének. Mindezek ellenére egy nagyon agresszív, kemény, hard hitter játékost szereztek meg, aki már az elején hangadó lehet a védelemben és tüzelhet a csapattársakat. Eleinte inkább special teamben lehet hasznos, de nem zárnám ki, hogy év végére több snapet fog kapni a védelemben.
5/155 Joe Haeg, OT, North Dakota State
Még egy falember érkezett, ezúttal a Bisonban négy évig kezdő Haeg. Nem feltétlenül szerencsés egy másodosztályú csapatból tackle-t hozni, de ez a kijelentés ebben az esetben nem biztos, hogy megállja a helyét, hiszen nagyon sikeres programban nevelkedett és játszott korábban magas szinten. Futás ellen nem a legjobb, és csak zone blocking rendszerben tud játszani, viszont passznál kiválóan megállja a helyét, nehéz zavarba hozni. Habár nem egy kezdő kaliber, de többen rebesgetik, hogy a Colts az év végére akár három újonc falemberrel fog felállni, és ez végképp érdekes lenne.
7/239 Trevor Bates, OLB, Maine
Azért az nagyon furcsa, hogy a nem túl kiemelkedő tehetségeket felsorakoztató OLB posztra csak a hetedik körben választottak ki játékost. Még furcsább, hogy Bates inkább illene az ILB pozícióba, hiszen némileg alulméretezett, hogy edge rusher legyen. Erényei közé tartozik, hogy kifejezettem gyors, robbanékony, erős játékos, de kérdés, hogy a gyakorló csapatnál többre lesz-e hivatott.
7/248 Austin Blythe, C/G, Iowa
A Colts a választásainak a felét egyetlen egységre lőtte el, így többszörösen is sikerült kipipálni ezt a feladatot, azonban kérdés, hogy a minőség mennyire ment a mennyiség rovására. Blythe stabil kezdő volt center és guard poszton is a Hawkeyesban, de elég alulméretezett falembernek számít, így könnyen lehet megverni őt erőből. Ennek köszönhette azt is, hogy sok holding utáni zászlót dobtak rá. Mélyítésnek mindenképp jó lehet, viszont nem gondolnám, hogy a kezdő közelébe kerülhetne, még akkor sem, ha többen lesérülnek előtte.
Nem gondolnám, hogy kifejezetten jó munkát sikerült a Ryan Grigson vezette Colts front office-nak végeznie, több posztot hagytak figyelmen kívül, viszont a legnagyobb hiányosságukat nem egy emberrel erősítették meg. Kelly nagyon jó választás, nem zárnám ki, hogy egyből Pro Bowler lesz, de rajta kívül nem sok minőségi erősítést sikerült eszközölni, így az osztályzatuk sem lehet sokkal jobb egy közepesnél.
Értékelés: C+
ITT pedig egyik olvasónk értékeli a Colts draftját.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”