Minden ami NFL

A tökéletes irányító

Published on

Az nfl.com nyomán elinditott sorozatunk második részében a mindenki által legjobban követett poszt, az irányító kerül sorra. Ahogy az a pass rushereknél volt, itt is a jelenkor sztárjaiból állították össze a tökéletes irányítot, pedig a régmúlt sztárjai közül is bőven lett volna válogatni való. Kommentekben természetesen várjuk a ti véleményeteket is, hiszen itt már talán több véleményes eset is van. Az irányító poszt az amerikai futball legnehezebb feladata. Nyilván vannak posztok, amik fizikálisan jobban igénybe veszik a tested, de kétségtelenül lelkileg egy irányító élete a legnehezebb. Rájuk esik a legnagyobb rivaldafény, ők irányítják a csapatot, így teljesítményük a legnagyobb hatással van egy adott csapat játékára. Nézzük hát milyen lenne az a játékos, aki biztosan sikerre tudna vezetni minden csapatot.

 

 

A tökéletes irányító pontossága Drew Breesé lenne. Talán ez a legnehezebben kikezdhető jellemző, hiszen a ligában mindenki tisztában van azzal, hogy Brees a legkisebb helyre is olyan nyugodtsággal helyezi be a labdát, ahogy kevesen. Egész pályafutása során egy elképesztő 66.4%-os pontosságot tudhat magáénak, de 19 alkalommal 80% felett passzolt egy adott mérkőzésen. Karrierje legjobbja egy 88.6%-os mérkőzés, amit talán senki nem tud utána csinálni. Ami külön elképesztő az esetében, hogy általában nem 20-30 kísérlete van egy mérkőzésen, hanem sokszor eléri az 50 passzkísérletet is, mégis konzisztensen fenntartja a precizitást.

 

Az elképzelt játékosunk minden bizonnyal Ben Roethlisberger keménységét, állóképességét kapná. A Steelers irányítójánál vannak talán nagyobb menekülők és szintén fizikális QB-k, de hogy Big Ben hordja ki a legnagyobb ütéseket is lábon az is biztos. Pályafutása során többször fordult már elő, hogy sérülten is végigjátszott mérkőzést, hihetetlen nehéz földre vinni és legkevésbé sem jön zavarba akkor se, ha ketten lógnak a nyakában. Ezt a gyűrődést egyik másik irányító sem tudja ilyen könnyedén elviselni.

 

Fizikailag nem tartozik a legjobb irányítók közé, de mentálisan vitathatatlan számomra, hogy Tom Brady a legnagyobb irányító, így a tökéletes QB is az ő lelki erejét kapná. A legnehezebb pillanatokban is teljesen higgadt tud maradni, a végsőkig tud összpontosítani hidegvérrel a célokra és nem lehet kizökkenteni profizmusából. Ezt a mentalitást természetes csapattársaira is át tudja ragasztani, ami különösen sokat ér nehéz végjátékok esetében.

 

 

A tavalyi év előtt talán ebbe a kategoriába Russell Wilson került volna, de Newton egy új szintre emelte az atletikusságot az irányítók körében. Már nem elég, ha gyors vagy és úgy menekülsz, hogy a legnehezebb helyzetből is nagy játékot tudsz csinálni, de a tavalyi MVP-nél ez a képesség hihetetlen erővel párosul egy irányitó esetében. Így már nem csak a lábaira tud hagyatkozni, ha védők közel kerülnek hozzá, hanem az erőre is. Könnyedén hosszabít meg playeket egy-egy stiff arm segítségével vagy fut meg egy-egy rá hívott futást (ami nem zone read).

 

A karereje az nfl.com szerint Matthew Staffordé lenne. Szerintem talán Joe Flacco jobb példa lett volna, de természetesen Staffordnak sem kell elbújdokolnia. Az hogy egy irányítók vertikálisan meg tudják nyitni a pályát iszonyatosan fontos, a védelemnek állandóan mélyen hátul kell hagynia egy embert, ha tudják, hogy az adott irányitó képes 40-50 yardos bombákat megereszteni, ráadásul mind ezt úgy, hogy nem esik teljesen szét a dobómozdulat sem.

 

A futási, menekülési képesség egyértelműen Russell Wilsoné lenne. Feljebb említettem hogy Newton atletikusabb, de ha kizárólag futásról van szó, akkor a Seahwaks QB-ja a legjobb. Könnyedén vált irányt, jól látja az érkező védőket, így egészen sok missed tackle-t tud kiharcolni irányitó létére is. 2015-ben kevesebbet futott kísérlete volt, mint 2014-ben, de így is 553 yardig jutott el, ami mutatja, hogy amikor megiramodik, akkor nem 1-2 szerencsés yardot lehet várni tőle, hanem értékes first downokat is.

 

 

A versenyszellemet minden bizonnyal Aaron Rodgerstől kapná a tökéletes QB. Tavaly a teljes támadósor kiesett vagy csődőt mondott mellette, ő mégis majdnem NFC döntőbe vezette csapatát. Szerintem a Lions, Cardinals fanoknak nem kell mondanom, hogy nincs eldőlt mérkőzés, amíg Rodgers oda tud állni a center mögé. Igazából átlagos emberek nélkül tartotta meg az utolsó utáni pillanatokban is az esélyt a győzelemre az idény nagy részében.

 

A vezetői képessége olyan lenne, mint Philip Riversé. Sokan nem szeretik a Chargers irányítóját, mert rengeteget pofázik és nem túl szimpatikus figura. Azonban ezt a rengeteg szövegelést azért csinálja, mert nagyon akar és a csapatának akar jót. Egy személyben vállalja magára a rosszfiú szerepét és áll ki mindig a csapat igazáért a bírokkal, a szurkolókkal és más csapatokkal szemben is.

 

Ugyan az nfl.com listáján nem szerepel én mégis úgy gondolom (igen én szemét homer), hogy egy képességet birtokolnia kell egy tökéletes QB-nak és nem is akárkitől. Manning védelem olvasási képessége nem hiányozhat egy tökéletes játékosból. Senki más nem olvasta úgy a védelmi felállásokat és hozott olyan gyorsan döntést ezeket látva, mint az idén visszavonult QB. Egy play sokkal korábban kezdődik meg annál, mint amit a tv nézők látnak vagy mint a labda mozgásba kerül. A Colts és a Broncos irányítója pedig ebben a képességben mindenkinél jobb volt.

 

 

8 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group