Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Arthur Jones, a Colts védőfalembere tiltott szerek használata miatt négy meccses eltiltást kapott a ligától. A hírek hallatán ki is fakadt rendesen a vizsgálatokra, szerinte ugyanis manapság már rengeteg olyan termék létezik, amiről nem is tudni, hogy valójában tiltott szereket tartalmazhat.
“Ennyi erővel, ha túl sok köhögéscsillapító szirupot veszek be, arra is rámondja az NFL, hogy tiltott szerek használata ellen vétkeztem” – mondta. Hozzátette, hogy az NFL tiltólistáján rengeteg olyan dolog szerepel – jelen esetben a pszeudoefedrin, amit sok megfázás elleni gyógyszer tartalmaz, így akaratlanul is képes valaki véteni a szabályok ellen. Azt viszont elfelejtette, hogy az NFL engedi az ilyen gyógyszerek használatát, ha az a csapatorvos által jóvá lett hagyva, például egy nátha miatt. Végül annyiban hagyta az ügyet, és nem kívánt részletesen belemenni, így elfogadta a büntetését.
Jones pozitív eredményeit azonban nem hozta – és valószínűleg nem is fogja – nyilvánosságra hozni az NFL, ami megint egy érthetetlen gondolat a részükről. Szerintük, ha tényleg ártatlan, és nem tudott arról, hogy tiltott szert juttat a szervezetébe, akkor bizonyítsa be, és mutassa meg, miért kerülhetett ez az anyag a szervezetébe.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások