Drew Brees és a New Orleans Saints már három hónapja nem beszéltek egymással az irányító új szerződéséről. Így Brees továbbra is 30 milliót foglal el a fizetési sapkából, igaz, ez most már a szezonkezdet előtt annyira nem fontos, mint a szabadügynökpiac kezdetén lett volna. Az már inkább, hogy az irányító kijelentette, csak az első hétig hajlandó tárgyalni a hosszabbításról, ugyanis nem szeretné, hogy bármi elvonja a figyelmét szezon közben a játékról.
“Nem tudom, miért nem haladnak a dolgok. A Saints tett egy ajánlatot márciusban, majd mi is tettünk egy ajánlatot röviddel ezután. Ám azt leszámítva, hogy Sean Payton mester megkért, hogy mondjak le a fizetésem egy részéről, hogy le tudja igazolni Josh Normant, nem sokat beszéltünk a szerződésemről.”
A 37 éves Brees a franchise arca és messze a Saints legértékesebb és legjobb játékosa még mindig. Ha esetleg nem sikerülne vele hosszabbítani most (a 30 milliós idei fizetése miatt egy franchise tag alsó hangon 36 millióba fájna), akkor jövőre bárki ajánlatot tehet érte. Jelenleg persze nincs annyi irányítóhiányos csapat a ligában, mint azt az utóbbi időben megszokhattuk (Bridgewater, Carr, Bortles, Mariota és Winston is úgy néz ki, beválik), de a 49ers, Browns, Jets trió biztos érdeklődne sőt, akár a Bills, Redskins duó is tehetne ajánlatot, hisz Tyrod Taylor és Kirk Cousins is csak egyéves élő szerződéssel rendelkezik.
Brees nyilván nem a hosszútávú jövő, de a Bills vagy a Jets védelmével maga mögött még két-három évig bőven Super Bowlért küzdhetne. Ami lássuk be, annyira nem rossz dolog. Az utóbbi hat évben 4500 yard (háromszor 5000 yard) és 30 TD fölött passzolt, még mindig elit és a liga öt legjobb irányítója között van. A Saints helyében jobban meg lehetne becsülni, főleg úgy, hogy nincs potens kezdőjelölt mögötte.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Saintsnél most mi lehet a koncepció? Védelem nincs, Ingram nem teljesít úgy, mint kéne, elkapók sem villognak nagyon, és ezt a Brees-hosszabbítást sem erőltetik már régóta. Most akkor mi a terv? Rámennek valamelyik elsőkörös QB-ra, és mehet a mélyvízbe?
Az a Vicc, hogy az a védelem egy jó védelmi koordinátorral simán lehetne top15-ös, de akár a top10-be is beférhetne.
A Bro, Lewis, Vaccaro, Byrd secondary tehetség alapján lehetne top5-ös is a ligában, a védőfalban ott van Jordan és Fairley, az újonc Rankins is első körös tehetség. A Linebacker sor nem az igazi, de az Anthony-Laurinaitis-Ellerby hármas még mindig egy jó közepes. Elvileg jó is lehetne az egység és maga a csapat is.