Hír

Ex-Packers játékos a Lionsnél

Published on

Kaotikus állapotok uralkodnak Detroitban tight end poszton, ezt próbálta egy igazolással orvosolni a Lions Andrew Quarless személyében, semmiféle kockázatot nem vállalva.

 

 

Quarless ugyanis két meccses eltiltást hozott magával, amit még a Packers játékosaként kapott magatartásbeli problémák miatt. 2015. július 4-én olyan keménynek érezte egy csoportnyi nő kritikáját a férfiasságáról, hogy elővette a pisztolyát az igazának megvédése érdekében, amivel a levegőbe is lőtt.

 

Ám nem csak ez az egy rizikó van a játékában, posztján ugyanis nem számít elit játékosnak, még egy Aaron Rodgers sem tudott belőle olyan számokat kihozni, mint idén Richard Rodgersből, ráadásul utolsó szezonjában a sérülések sem segítették a dolgát. Éppen ezért a Lions bebiztosította magát. Quarless szerződésében ugyanis semmi garantált tartalom nincs, gyakorlatilag ezzel egy próbajátékra szerződtették a játékost, aki bármikor veszteségmentesen elbocsáthatnak ha nem felel meg az elvárásoknak.

 

A Lionsnak muszáj volt lépnie valamit, mert nem maradt épkézláb tight end a rosteren Eric Ebron sérülése és Brandon Pettigrew lábadozása miatt.

 

 

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group