Legendás edzők legendás csatái II.

Két edző, akik a saját csapatuk történelmének kiradírozhatatlan alakjai. Bill Walsh (jobbra) a San Francisco 49ers csapatát vezette három Super Bowl győzelemre, Sam Wyche (balra) pedig a Cincinnati Bengalst tanította meg újra nyerni, és egészen Marwin Lewis érkezéséig a csapat legtöbb győzelmét ő szállította.

Mindketten a Bengals csapatánál kezdték meg karrierjüket hogy aztán külön utakon, de eljussanak a legendává válásig. Bill Walsh két évet töltött a Raiders csapatánál assistant coach-ként, ám ott nem igazán kapott olyan méretű szerepet, mint amilyet szeretett volna, ezért 1968-ban elment a Bengalshoz, hogy Paul Brown mellett dolgozhasson szintén assistant coach-ként. Walsh feladata az offense fejlesztése volt, és azon belül is elsősorban az irányítókkal foglalkozott. Ennek a feladatkörének köszönhetően találkozott Sam Wyche-al, aki 68-ban újonc irányítóként érkezett a Bengalshoz.

Wyche irányító karrierje nem volt egy sikertörténet. Noha jó kapcsolatot ápolt mind Paul Brownnal, mind Bill Walsh-sal, nem tudott kezdőként megragadni a csapat rosterén. Az alatt a három év alatt, míg Cincinnatiben tartózkodott csak csereirányítóként számoltak vele, és csak akkor léphetett kezdőként pályára, ha az aktuális kezdőirányító éppen nem volt bevethető. Ennek ellenére mégis hasznos tagja volt a Bengalsnak, ugyanis bár pályán nem tudott maradandót alkotni, de a partvonalon túl rendkívül aktív volt. Többször is beleszólt az offense playhívásokba, és saját playeket is gyártott. Már-már edzőként funkcionált. Walsh meg is jegyezte neki: “Ha így folytatod, akkor egy nap még jó edző lehet belőled.”

Cincinnatiben töltött évei után Wyche még megpróbálkozott a Redskins, Lions, és Cardinals színeiben maradandót alkotni, de ez egyik csapatnál sem sikerült, így végül a 76-os szezon után bejelentette visszavonulását. Eddigre már Walsh is elhagyta a Bengalst, ugyanis Paul Brown 1975-ben nyugdíjba vonult, és a helyére kinevezett Bill Johnsonnal Walshnak nem sikerült megtalálna a közös hangot. A Bengals után előbb Chargersnél, majd a Stanford egyetemen folytatta edzői karrierjét, mígnem 1979-ben egy váratlan telefonhívást kapott. A most Hall of Fame-be iktatott Eddie DeBartolo kereste meg őt, és felajánlotta neki a San Francisco 49ers megüresedett vezetőedzői pozícióját.

Walsh azonnal elfogadta az ajánlatot, és hozzálátott a 49ers felvirágoztatásához. Első teendői között volt, hogy felkereste egykori tanítványát Sam Wychet, és felajánlott neki egy olyan feladatkört, mint amilyet ő végzett Paul Brown alatt. Wyche természetesen azonnal elfogadta az ajánlatot, és megkapta feladatául, hogy mentorálja a 79-es draft 3. körében kiválasztott irányítót: Joe Montanát. Wyche mentorálásának hatására Montana gyorsan beletanult a Walsh által meghonosított “West Coast Offense-be” és 1980-ban megkapta a kezdő pozíciót.

80-ban a 49ers még nem sok vizet zavart, ám egy évre rá már mindenkit meglepett, hogy 13-3-as mérleggel  megnyerte a csoportját, sőt az NFC első kiemelését is megszerezte. A leglátványosabb fejlődés a védelem mellett egyértelműen Joe Montana játékában volt tapasztható, aki Walsh, és Wyche közös munkájának köszönhetően magabiztosan vezette győzelemről győzelemre a csapatát.

A playoffban a 49ers otthon legyőzte a Giantset, majd a Cowboyst is, és készülhetett történelmének első Super Bowljára, ahol nem más várta őket, mint a Cincinnati Bengals. Walsh számára többet jelentett az a Super Bowl, mint egy átlagos Super Bowl. Míg a Bengalsnál dolgozott abban reménykedett, hogy ő veheti át Paul Brown örökét, és rendkívül csalódott volt, mikor nem őt kérték fel a vezetőedzői posztra. Emiatt számára mindennél fontosabb volt, hogy megmutassa a Bengalsnak, hatalmas hibát vétettek, mikor nem neki tettek ajánlatot. A nagy hajtás hatására a 49ers már a félidőben elhúzott 20-0-ra, és ugyan a végére kiengedtek, de a Bengals már nem tudta ledolgozni a hátrányát. 26-21-re nyert a 49ers, az MVP pedig a Wyche által mentorált Joe Montana lett.

Kettejük közös munkája még egy évig tartott, ugyanis Wyche a 82-es szezon után elhagyta a csapatot, hogy az Indiana egyetem vezetőedzője lehessen. Ott azonban csak egy évet töltött el, mert 83 decemberében neki is váratlanul megcsörrent a telefonja. Paul Brown kereste meg, aki immár a Bengals tulajdonosaként ajánlott fel neki vezetőedzői posztot a csapatnál. Wyche természetesen elfogadta a felkérést, és hozzálátott ahhoz, hogy újra Super Bowlba vezesse a Bengalst. Még abban az évben találkozott egykori mentorával Bill Walsh-sal, ugyanis a 84-es szezon 10. játékhetén a 49ers a Cincinnati csapatát fogadta. Abban az évben a 49ers megállíthatatlannak tűnt, és bár Wyche el tudta érni, hogy szoros legyen az eredmény, de megnyerni már nem tudta. 23-17-re a San Franciscóiak nyertek. A 49ers még abban az évben újra bajnok lett, de a Bengalsnál sem volt ok a csüggedtségre. 8-8-as mérleggel a csoportjuk 2. helyét csípték el, és kis híján bejutottak a playoffba.

Egy évvel később 85-ben ugyan 7-9-el zárt Wyche, de 86-ban 10 győzelmet sikerült összehoznia. Pechére abban az évben 10 győzelem nem volt elég a playoffhoz. Ezalatt a 49ers mindkétszer bejutott a rájátszásba, de mindkétszer a New York Giants búcsúztatta őket. Majd elérkezett a 87-es szezon, ahol a 2. héten a két edző újra találkozott egymással. Ezúttal a 49ers látogatott Cincinnatibe, és sokáig úgy nézett ki, hogy a Bengals végre le tudja győzni őket. Wyche azonban a nyomás hatására hozott egy olyan döntést, ami kis híján a karrierjébe került. 26-20-as előnynél 6 másodperccel a vége előtt a Bengals puntolni kényszerült. Wyche azonban úgy gondolta, hogy nem puntolnak, hanem behív egy futó playt, amivel lepörög az a 6 másodperc, és megnyerik a meccset. Nagyon elszámolta magát, ugyanis a 49ers védők olyan gyorsan földre vitték a futót, hogy 2 másodperc az órán maradt. Montana tehát megkapta a labdát a Bengals 30 yardosán belül, és köszönte szépen adott egy TD passzt Jerry Rice-nak. A Bengals újra kikapott, és ezért a vereségért egyedül Wyche volt a felelős.

Ugyan érdemes az egész videót megnézni, de az említett esett 7:55-nél kezdődik.

Ez a tudat nagyon megviselte őt, aminek hatására a csapat darabokra hullott, és egy csalódást keltő 4-11-es mérleggel fejezték be a szezont. A 49ers ellenben hatalmas lendületet vett, és a 13-2-es mérleggel az egész NFL legjobb mérlegét tudhatták magukénak. Sokan szinte biztosra vették, hogy ők lesznek újra a bajnokok, de hatalmasat koppantak, mikor a Divisional Roundban a playoffba 8-7-el éppen hogy eljutó Vikings kiverte őket. A vereség mind Walsht, mind a 49erst nagyon megviselte, és ennek a nyomai még 88-ban is meglátszottak. A szezon elején és közepén is nagyon szenvedtek, főként Montana volt az, aki borzasztóan játszott. A mélypont akkor érkezett el, amikor a 10. héten a Cardinals ellen 23-0-ról sikerült kikapniuk 24-23-ra. Végül a szezon végére újra magukra találtak, és 10-6-al sikerült megnyerniük a csoportot, és bejutottak a playoffba. Míg 87-ben egyértelműen őket vártak a döntőbe, addig 88-ban sokan úgy gondolták, hogy megint gyorsan kiesnek. Nem így történt. Először gyorsan bosszút álltak a Vikingson az előző évi vereségért, majd leiskolázván a Bearst bejutottak a Super Bowlba, ahol egy olyan ellenfél várta őket, akik talán még a 49ersnél is nagyobb meglepetést okoztak: Sam Wyche, és a Cincinnati Bengals.

Valamilyen csoda folytán Wyche megtarthatta az állását a 87-es szezon után, és élve az utolsó lehetőséggel, karrierje legjobb évét produkálta. 88-ban a Bengals az AFC éllovasa lett.  12-4-es mérlegükkel övék lett az első kiemelés, ráadásul a csapat irányítója Boomer Esiason lett az alapszakasz MVP-je. A Bengals a playoffban sem remegett meg, mind a Seahawkson, mind a Billsen könnyedén átjutott, és készülhettek történelmük második Super Bowljára.

A Super Bowlba tehát két olyan csapat került be, akiket egyáltalán nem vártak volna. Ettől függetlenül hatalmas volt a várakozás, hiszen két olyan HC csapott össze, akik jól ismerték egymás erősségeit, és gyengéit is. Ráadásul Wyche-nál kevesebben ismerték jobban Joe Montanat. Ez az ismertség meg is látszott, ugyanis a 49ers offense az első félidőben nem bírt a Bengals védelmével. Még azok után sem, hogy a Bengals legjobb védőfalembere Tim Krumrie az első negyedben egy balszerencsés playben eltörte a lábát. A Cincinnati védelem egészen a 4. negyedig képes volt 2 Field Goalon tartani Montanaékat. A probléma azonban ott volt, hogy a saját offenseük sem bírt a 49ers védelmével. Esiason alig-alig tudott bármit is csinálni, és az egyetlen TD-t is egy kickoff returnből szerezték meg. Ennek ellenére az utolsó percekre 13-13-al fordultak, és 3 perc 20 másodperccel a vége előtt a Bengals 3 pontos vezetést szerzett. Ráadásul a kickoff is nagyon jól sikerült. Montananak a saját 8 yardosáról kellett elindítania a támadást. Ő azonban nem ijedt meg, és remekül menedzselve az órát 39 másodperccel a vége előtt el is jutott a Bengals 10 yardosáig. Ott pedig Bill Walsh behívta edzői karrierje utolsó játékát, ami végül egy 10 yardos TD passzal ért végett. A hátralévő fél perc pedig már nem volt elég a Bengalsnak a fordításhoz.

Wyche ismételten nagyon közel került ahhoz, hogy legyőzze egykori mesterét, de ismételten elbukta ezt a lehetőséget. A Super Bowl után pedig már nem kapott több lehetőséget erre, ugyanis Walsh közvetlenül a győzelem után bejelentette a visszavonulását.

Bill Walsh hatalmas örökséget hagyott maga után. 11 év alatt 7-szer jutott be a rájátszásba, négyszer NFC döntőt játszott, és 3 Super Bowl győzelemmel hálálta meg a 49ers belé fektetett bizalmát. Wyche története sajnos távolról sem ért ilyen happy enddel véget. A 88-as szezon volt a karrierje csúcsa, és a Super Bowl vereség után fokozatosan romlott a teljesítménye. Két felejthető év után 91-ben elért a mélypontra, mikor 3-13-al a csoport utolsó helyén végzett a Bengals, Wyche-t pedig menesztették. Ugyan még eltöltött 3 évet a Buccaneers vezetőedzőjeként, de egyszer sem sikerült pozitív mérleget összehoznia, így végül 1995-ben az ő karrierje is dicstelenül, de véget ért.

Wyche közel sem tudott olyan nagy diadalutat megtenni, mint Walsh. Ennek ellenére azonban egyértelműen helye van a legjobb edzők között, hiszen képes volt a Bengalsból újra nyertes csapatot csinálni, és bár a legfontosabb meccset elveszítette, de nagyon közel volt hozzá, hogy összejöjjön neki a győzelem. Illetve végső soron neki köszönhető, hogy Joe Montana az lett aki. Ki tudja, talán ha annak idején nem végezz olyan kitűnő munkát Montanaval, akkor meglett volna neki az áhított gyűrű.

Az újabb remek vendégposztot Jarrednek köszönjük!