Hír

Palmer és Fitzgerald is hosszabbított

Published on

Az Arizona Cardinals egyéves szerződéshosszabbítást kötött két legjobb támadójával, Carson Palmerrel és Larry Fitzgeralddal. Előbbit 2018-as, utóbbit 2017-es szezon végégi láncolta így magához a csapat. Fitz szerződéséről sok infó nincs, Palmeré viszont nagyon érdekesre sikerült, azon túl, hogy 24 millió dollár pluszt kapott azért az egy évért.

 

 

Palmer szerződése már alapból fura volt. A fenti képen látszik, hogy úgy terhelte 2018-ban a Cardinals sapkáját 4,375 millióval (aláírási pénz + átalakítási bónusz), hogy arra az évre már nem is volt érvényes szerződése. Az átalakítási bónusz egyébként onnan jött, hogy 2015-ben 9,5 millió dollárt átalakított a csapat aláírási pénzzé és azt elosztotta három évre. Ami a táblázatban zölddel van jelölve, az nem garantált tartalom. Az új szerződés viszont így néz ki:

 

 

Sárgával jelöltem azokat a tételeket, amik alapból garantáltak voltak, pirossal pedig az új garantáltakat. Láthatjuk, hogy a 2017-es szezonra Palmer alapfizetése 15,5 millió dollár lett: ez úgy jött ki, hogy az eredeti szerződés (amit fentebb zölddel jelöltem) alapfizetését és roster bónuszát összevonták. E mellé az irányító kapott még egy 2 millió dolláros roster bónuszt, ami szintén teljesen garantált.

 

Palmer az aláírás pillanatában kézhez kapott 6,75 millió dollár aláírási pénzt, amit vélhetően három évre leosztottak. Ezen felül a 2018-as évben, amennyiben a csapat tagja, 12,5 millió dollár alapfizetésre és 1,5 milliós roster bónuszra jogosult. Ezek természetesen nem garantáltak, ami azt jelenti, hogy ha a csapat a 2017-es szezon után kivágná, akkor 14 milliót spórolna.

 

Ami viszont érdekes, hogy az új pénz az nincs 24 millió, ahogy a források mondják. A 6,75 milliós aláírási pénz, a 2 és 1,5 milliós roster bónusz és a 12,5 milliós (2018) alapfizetés összesen csak 22,75 milliót jelent. Vagy ennyi a hosszabbítás valós értéke, vagy van még 1,5 millió környéki teljesítményfokozó, vagy csak simán elfelejtettek pár részletet nyilvánosságra hozni az új szerződésről. Akárhogy is, a Cardinals rajongó örülhetnek. Egyrészt Palmer tavaly közel MVP formában játszott, 4671 paszolt yardja, 35 TD-je karriercsúcs, ahogy 104,6-os QB ratingje is kiváló, miközben három év alatt 29-9-es mérleget ért el a csapat vele. Másrészt pedig Fitzgerald tavaly 109 elkapásból 1215 yardot és 9 TD-t szerzett, miközben a liga talán legjobb slot elkapója volt (nem mintha a szélen nem menne neki).

 

 

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group