Hír

Rövidhírek

Published on

Jabaal Sheard, a Patriots defensive endje egy massachusettsi étteremben teljesített egy jótékonysági kihívást, mely során egy ültő helyében, 1 óra alatt kellett elfogyasztania egy 2 fontos (hozzávetőlegesen 1 kg-os) steaket. A kihívás teljesítéséért cserébe az étterem tulajdonosa 4000 dollárt ajánlott fel jótékonysági célra, e mellett pedig az ott étkező vendégek is összedobtak 1200 dollárt ugyanilyen célra, így Sheard összesen 5200 dollárral segített rászorulókon és még jól is lakott.

 

 

A Chargers edzésén kocsival kellett levinni Stevie Johnsont, a hírek szerint műtét vár rá. Amennyiben kénytelen meccseket kihagyni, Dontrelle Inman léphet a helyére. Ezért a csapathoz látogat meghallgatásra a korábbi Packers és a Raiders elkapó, James Jones.

 

Nem egyszerű az újoncok élete.

 

 

Nemsokára érkezik a Calvin “Megatron” Johnson portré. Addig is, itt egy videó, hogy lehet megállítani őt a Madden 16-ban. Sehogy…

 

 

Travis Kelce, a Kansas City tight endje nem csak mutatóiban igyekszik felvenni a versenyt Gronkkal, hanem úgy néz ki, csajozásban is pályatársa nyomdokaira szeretne lépni. A minap fejezték be a “Catching Kelce” című reality forgatását az USA-ban, melyben 50 (államonként egy) bátor jelentkező próbálta elhódítani főhősünk szívét. A tight end annyit elárult, hogy az 50 versenyzőből 4 olyan is volt, akivel hosszútávon is el tudta képzelni a jövőjét, az egyikükkel pedig jelenleg is randizik.

 

 

Doug Pederson, az Eagles újdonsült vezetőedzője épp a philadelphiai reptérről vezetett hazafelé – fényszórók nélkül, így félre is állította egy járőr. Elkérték a jogosítványát hogy felírják az adatait, majd pár perccel később a rendőr visszaadta a papírjait az alábbi megjegyzéssel: “26 éve vagyok bérletes, nagy dolgokat várok magától!”.

 

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group