A Bradford-trade jó a Vikesnak – elemzés és vélemény

Az elmúlt napokban boldog-boldogtalan a Bradford-trade elemzéseit írja, még a megcsömörlött Lions-drukkerek is. (Őket megértem, legalább találkoznak PO-contender csapattal is egyszer.) Én Vikings-szurkolóként nagyon örültem, mikor kijöttek a hírek a cseréről, remélem okkal. Alább olvashatjátok elemzésszerű véleményem.

Drága volt-e a csere?

A leggyakrabban felmerülő kérdés, melyre legtöbbször a “nagyon” választ szokták adni, ennyire viszont nem egyszerű a helyzet. Aki egy “igen”, vagy egy “nem” választ ad, az nem gondolta át. A Vikings jövő évi első kört, és egy 2018-as negyedik kört ajánlott, utóbbiból harmadik lesz Vikings PO-részvétellel, és második Vikings Super Bowl-győzelemmel. Bradford szerződése nem kicsi (2 évre 35 millió, 25 garantálttal), ebből viszont az Eagles már kifizetett 11 milliót, a Vikes költségvetését idén 7 millióval, jövőre pedig 8-13 millióval terheli meg.

A Vikings szemszögéből attól függ. Ha Bradford lehoz egy 6-10-es szezont, divízió 3. hellyel, akkor drága volt. Ha konferenciadöntőbe, vagy akár Super Bowlba menetelnek (aminek valóban van komoly esélye), akkor vállalható. Látni kell, hogy a franchise QB 10 nappal a szezon előtt lesérült, és jó eséllyel 2017-et is PUP-on kezdi majd, így egy új emberre hárul 22 alapszakaszmeccs, plusz az idei PO esetlegesen. A tétek magasak voltak, Rick Spielman GM is úgy írta le a helyzetet: vér volt a vízben (utalva a cápatámadásokra). A Vikings továbbá nem szűkölködik draftcetlikben, cseréknek köszönhetően a következő években sok középkörös cetlijük van, és a csapatban sincsenek ordító lyukak, amiket csak elsőkörösökkel lehetne feltölteni.

Az Eagles szemszögéből sem egyszerű. Ugyan visszahozták Wentz árának felét, jelenleg egy sérülésből felépülő, pro snapet még nem kapó rookie és egy borzalmas Chase Daniel között választhatnak. Nyilván nem idén szerettek volna PO-ba jutni, de Mariota és Winston példáján látni, hogy sok év lesz még itt a beletanulás. Howie Roseman GM ugyanakkor zseniálisan érzett rá arra a pontra, ahol a legtöbbet kérhette Spielmantől Bradfordért. (Spielmannek is voltak korlátai, nem kívánta eladósítani a klubot a lépésével, mások ennél sokkal komolyabb kompenzációt vártak el.)

Jó lesz-e Bradford?

A Vikes harmadik éve építkezik szorgosan, és arra készülnek, hogy idén vagy jövőre megugorják azt a küszöböt, ami mindig kinn tartja a két-három évente PO-ba jutó csapatot a konferenciadöntőből.

Hatalmas tehetségnek tartom Teddy-t, és úgy érzem, hogy Bradford nem lesz visszalépés hozzá képest, sőt. Sérülékeny, lábon gyenge, nem bírja a kontaktot – egészséges éveiben mégis ledobál 230-270 yardot meccsenként, a Vikingsben pedig ennél több nem is kell. Ligaelit futójátékkal és ígéretes elkapókkal van felszerelve a csapat, Bradford pedig még egy tavalyi Eaglesben is 65%-os pontossággal dobott (szezon 11. legjobbja), igaz csupán 7 yardra átlagosan. Bridgewater viszont hasonló pontossággal dobált csupán két tized yarddal többet átlagban.

Ki lett volna jobb alternatíva? Chase Daniel (PFF rating 58,8), aki hat szezon alatt 55 meccséből kettőn kezdett? Kaepernick (PFF 42,9), aki tavaly teljesen leolvadt, egy mentálisan teljesen megroggyant csapatban edz, és még öt évig élő gigaszerződése van? Sanchez (PFF 74,4), akit egy rookie és egy másodéves játszott ki a kezdőből? McCown (PFF 66,4), aki szakasztott mása annak a Shaun Hillnek (PFF 50,8), akitől saját csapata fél, mint a tűztől?

Bradford nagyon közel áll Teddyhez a mutatókban. Az Eagles-szezonhoz képest csökkenő számok mögött a Vikings futójátékának dominanciája áll, tavaly a snapek 52%-a volt csupán passz, míg az Eaglesnél Bradford 60%-ban kapott ilyen céllal labdát.

A PFF-nél Sam egy hajszálnyit jobb, mint Teddy, akinél az erősebb futás (színkód melletti második oszlop) nem tudja ellensúlyozni a rosszabb passzképességét (színkód melletti első oszlop). Bradford a draftja óta folyamatosan fejlődik, még úgy is, hogy másfél szezont ki kellett hagynia, és se a Rams, se a tavalyi Philly nem az életképes elkapóiról híres, pláne nem Chip Kelly változatos, játékosokra szabott sémájáról.

Apropó séma. Chip Kelly után bármi felüdülés lenne, de Norv Turner biztosan az lesz. Turner sémája az Air Coryell-re épül, ami egy vertical passing módszer. Lényege, hogy széthúzza a védelmet, és a sokszor motion-ből induló (nehéz lökéssel lassítani) WR mély route-okat fut. Ez segít olvasni, hogy a védelem zónázik vagy emberezik-e. Mi kell a Coryell módszerhez? Gyors, tehetséges WR-ek (Diggs és Treadwell, esetleg Johnson), kontaktba belemenő erőfutók (Peterson, McKinnon, Line), biztos kezű középtávú összekötő TE és RB (Rudolph és McKinnon). Meg persze egy erős karú irányító.

Ezek mind adják magukat a Vikingsben. Ott a tehetséges mély elkapó, flexibilis, red zone-erős összekötők, erőfutó, és Bradforddal megkapták a pontos, erős karú irányítót is. (Bradford a karerő-összeállításokban rendre befér a Top 12-be.)

A képen is látni, hogy ugyan Bradford csak 15%-ban dobott 15 yardnál messzebbre eddig, viszont messze ott teljesített legjobban a TD-kkel és interception-nel kiigazított yardmennyiségben, különösen erős képet mutatva középen. Bradford különösen erős képessége az interception elkerülése. Passzainak 2,3%-a válik eladott labdává, amivel karrierszinten a 6. legbiztosabb kezű irányító a liga történetében.

Bradford 21 és 40 yard között lényegesen rosszabbul passzol a ligaátlagnál, ezt viszont ellensúlyozza, hogy mennyire erős 40 yard felett. Jó elkapókkal vissza lehet hozni a középtávú pontatlanságot is remélhetőleg.

Hogy lesz a Vikingsben passzjáték?

Már van. Tavaly Diggs elképesztő elkapásokat mutatott be Teddytől, McKinnon pedig bemutatkozott, mint stabil kezű játékos. Ez pedig csak egyre jobb lehet. Annál az Eaglesnél mindenképp jobb, aminek az elkapói tavaly ligaelsők voltak elejtett passzokban.

Egyértelmű, hogy a tavalyi philadelphiai helyzethez képest a Vikings támadói sokkal életképesebbek. Diggs magasan kiemelkedik a WR mezőnyből, és még a sokat hanyagolt Jarius Wright is jobbra értékelt, mint Matthews. TE-pozícióban természetesen komoly súly az Ertz-Celek páros Rudolphhal és Ellisonnal szemben, azonban Ertz és Rudolph kevésbé különbözik már elkapások terén. A futók szintjén is ordító fölényben van a Vikings, ráadásul alkalmaznak még a tradicionális Fullbackből is valakit, aki adja magát az erőfutásokra.

Ahol a Vikings rosszabb teljesítményt mutat fel, és ez valóban veszélyes Bradford teljesítményére, az az O-fal. Átlag alatt teljesítenek, valamivel rosszabban, mint Phillyben. A liga egyik legtöbb nyomását engedték tavaly és tavalyelőtt is Teddyre, a playek több, mint harmadánál. Ennek ellenére Teddy pontosan passzolt így is (2014: 75,2%), és ügyesen mozgott ki az összeomló zsebekből. Tavaly rosszabb mutatói voltak ilyen téren, de még így is kevésbé romlott le nyomás esetén, mint Rodgers vagy Wilson.

Ennek ellenére ne feledjük el, hogy tavaly Bradford teljesített a legjobban nyomás alatt az egész ligában, 74,6%-os pontossággal, és elképesztő scramble-teljesítményt mutatott még Oklahomában, az egyetemi karriere alatt. Ez persze még a keresztszalag-szakadása előtt volt, de a 74,6%-os ligavezető mutatóba a zsebből való kimozgás is beleszámít.

Bradford egy jó QB, amennyiben a csillagok együttállása is megvalósul. Nem véletlenül írta a PFF a trade másnapján, hogy a Vikings újra PO-esélyes vele. Nem veszélytelen a trade, az Eagles is okos lépést tett meg hosszú távon. Azonban érthető a Vikes lépése, és a fenti elemzéssel remélem rámutattam arra, amit a nagyobb elemzésekből is ki lehetett olvasni például a PFF-en: Bradford hozni fogja Teddy szintjét, de akár meg is ugorhatja azt, ha úgy jön ki a lépés, és teljes mértékben visszasegíti a minnesotai csapatot arra a “veszélyességi szintre”, amin álltak Bridgewater sérülése előtt.