Viharos gyorsasággal szedi a 2016-os sérüléshullám az áldozatait az NFL-ben. Olyan sebességgel, hogy az alapszakasz negyedéhez érve, már egy konkrét All-Star csapatot ki lehet hozni az IR listára tett játékosokból. Hogy mennyire erős a belőlük felállított csapat, arról MVP-k, Super Bowl győztesek és első körös választottak gondoskodnak.
Offense
QB – Teddy Bridgewater, térd
Nem nagyon férhet kétség ahhoz, hogy ki legyen a sérült listán landolók álomcsapatának kezdő irányítója. Teddy B messze jobb, mint RG3 valaha volt, és még Bradford jó beszállása ellenére is azt gondolom, hogy nagyon érzékeny veszteség a Vikingsnak.
RB – Adrian Peterson, térd
Peterson is “no brainer” itt, még ha nem is ő volt a legjobb skill player Minnesotaban. Nincs is mit nagyon magyarázni a helyén.
WR – Sammy Watkins, láb
Watkinst is simán lehetne elit szinten emlegetni, ha nem jönne közbe mindig egy kisebb-nagyobb sérülés. Tyroddal elég jó kis párost alkotnak, kár, hogy idén már csak ebben a sérült csapatban “szerepelhet”.
WR – Stevie Johnson, térd
Gonban voltam a harmadik számú elkapó kiválasztásával, ezért Johnson ilyen kényszermegoldás leginkább. A San Diegot megint szörnyű sérüléshullám gyötri, és nem ő lesz az utolsó Charger a csapatban.
WR – Keenan Allen, térd
Szerencsétlen Allen és szerencsétlen San Diego. Ha lenne végre egy egészséges szezonja a napos parton, akkor simán esélye lenne vezetni a ligát elkapásokban vagy akár elkapott yardokan is. Viszont ilyen sok sérüléssel erre aligha lesz erre esélye.
TE – Ben Watson, Achilles
Watson csillaga is szinte végleg leáldozott, elég valószínű, hogy nem látjuk már pályára lépni a korábbi első körös tight endet. Baltimore-ban úgy tűnik, nem nagyon “szeretnek” a TE-ek egészségesek maradni.
LT – Matt Kalil, csípő
Még ha nem is nyújt kiemelkedő teljesítményt Khalil, akkor is neki kell itt szerepelnie. Kezdő LT-ről van szó, itt is kezdőnek kell lennie, főleg azért, mert – szerencsére – nem is nagyon találunk nála jobb tackle-t a sérült listán.
LG – Chance Warmack – ujj
Wamack sem egy All-Pro guard, de kiesése semmiképp sem segíti a Tennessee 1/1-től való távolodását. Ugyan többet várt mindenki tőle, de annyira azért jó játékos, hogy ebbe a válogatottba bekerüljön.
C – Kory Lichtensteiger, vádli
Lichtensteiger gyakorlatilag oszlopos tagja lehetne ennek a 11-nek, hiszen tavaly is IR-en landolt és idén is kénytelen kiülnie az egész szezont. Így nehéz bizonyítania, hogy jó center, de ebben a válogatásban biztos a helye.
RG – Hugh Thornton, boka
Nem elég, hogy a Colts támadófala nem nevezhető túl erősnek, még az egyik elég potenciállal bíró játékosuk is kidől egy évre. Thornton, aki épp az újonc szerződésének utolsó évébe lépett, pont ez nem hiányzott, hiszen így kétséges, hogy a csapat egyáltalán tart-e rá még szükséget.
RT – La’el Collins, lábfej
Collins ugye baloldali guard poszton szerepelt a Cowboysban, de eredetileg tackle-ként volt számontartva mielőtt a ligába érkezett volna. Mivel kevés tehetségesebb falember van IR-en, ezért ő került a fal jobb szélére.
Defense
OLB – Lamarr Houston, térd
Houston a Bears talán legjobb pass rushere, ezért mindenképp óriási csalódás, hogy ki kell hagynia az idei szezont. Az amúgy is instabil lábakon álló védelem egyik legmeghatározóbb eleme volt,
DE/DT – JJ Watt, hát
Azt gondolom, ezen nincs mit ragozni. Az összes NFL rajongó szomorú lehet.
DT – Sheldon Rankins, láb
Rankins egy snapet sem töltött még profiként a focipályán, viszont én megelőlegezem neki az egyik DT pozíciót ebben a csapatban. Mindenképpen kezdő szintű játékos, aki nagy impacttal lehetett volna idén a Saints védelmére, de eddig sajnos még nem lett. Sérülése ugyan nem season ending, de így, hogy IR-en landolt, bérelt helye van Watt mellett.
DE – Mario Edwards Jr., csípő
Érzékeny veszteség Edwards kidőlése is, hiszen látjuk, hogy a Raiders D# soha nem látott mélyponton van. Egy jó pass rusher ezen tudna segíteni, de egyelőre nélkülözniük kell a tavaly korrekt kis újonc szezont futó védőfalembert.
LB – NaVorro Bowman, Achilles
Négy hétig bírta Bowman a megpróbáltatásokat, mire egy újabb angyon súlyos sérülés érte a Cowboys ellen. JJ Watt után ő a második legértékesebb védő a csapatban. Nagy kár, hogy idén már nem fogjuk a pályán látni.
LB – Manti Te’o, Achilles
Még egy Charger, szerencsétlen Te’o szezonja is idejekorán véget ért egy csúnya sérüléssel. Már épp a védelem hangadója és vezére lehetett volna, mire jött a sérülés és az IR listára kerülés.
SCB – Brandon Boykin, mellizom
Boykinnak volt elég baja a mellizom-szakadása előtt is, ez a sérüléssel viszont lehet, hogy nem fog tudni visszatérni a gyepre. Jó kis játékos lenne, ideális slot corner, ezért is került be a csapatba tükörsimán.
RCB – Kyle Arrington, agyrázkódás
Arrington a Patsben kezdőnek számított hosszú évekig és a Ravens is annak reményében igazolta le, hogy erősítse a secondaryt. Sajnos, ezt idén nem fogja megtenni a Hollóknál, így bekerült válogatottunkba.
LCB – Kyle Fuller, térd
Fuller elég ígéretes, fiatal játékos, semmiképp sem jó jel, hogy pont egy térdsérülés vet véget a ’16-os szezonjának. Ahogy a Bears védelem az ő elvesztésével csak még gyengébb lett, úgy ez az All-Star csapat csak erősödött a jelenlétével.
SS – Matt Elam, térd
A safety poszt okozta a legnagyobb fejtörést, hiszen kevés sztár vagy éppen minőségi játékos sérült le végleges, persze ez nem is baj. Elam szintén nem tudott felnőni az elvárásoknak, így nehezen tettem be a csapatba, de sokkal jobb játékost nem találtam nála.
FS – Shiloh Keo,
Az Elamnél említett indok Keora is érvényes. Gyenge jelenleg a safety felhozatal az IR-en, de tényleg nem akarom eljinxelni senki szezonját.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
( nem van = nincs )