Na jó, a címben füllentettünk egy kicsit, mert Pitagorasz valójában nem jósolta meg a Super Bowl győztesét. Ellenben létezik egy képlet, mely nagyon hasonlít a derékszögű háromszögek oldalarányainak leírásához, és több sportágban is a playoff kimenetelét, illetve a következő évi teljesítményt képes elég pontosan belőni.
Ahogy mondtam, a pitagoraszi várakozásnak nincs köze az a²+b²=c² képlethez, ellenben logikailag hasonlít rá. A baseballban évtizedek óta használnak olyan képleteket, melyek a szerzett és kapott pontok alapján mondják meg, hogy egy csapat alul- vagy felülteljesített, és így akár jövőre mi várható.
Az amerikai fociba is bevezetett egy hasonló képletet a Football Outsiders, ami a szerzett pontokat a 2,37-ik hatványra emeli, majd leosztja a szerzett pontok 2,37-ik hatványának és a kapott pontok 2,37-ik hatványának összegével, végül felszorozza 16-tal.
Tehát a 2015-ös Raiders (359, 399) esetén a mutató 7 lett volna, ami igazodik a valóban elért 7 győzelemhez. A Broncos (355, 296) a jósolt 10 győzelem helyett 12-t ért el, jelentősen túlteljesítve a várakozást, majd megnyerte a Super Bowlt. A pitagoraszi várakozás értelmében idén visszaesés vár rájuk, de ennek a jóslatnak a megbízhatósága csupán 65-70% körül van.
Természetesen nem ennyire egyszerű a helyzet, nem csodamódszer, viszont van haszna. Az elmúlt évtizedek Super Bowl-győzteseit sokkal precízebben jósolja meg, mint az alapszakaszban elért győztes mérkőzések száma, és jól rámutat a szezonok közötti fejlődésre. Azok a csapatok, amelyek a pitagoraszi várakozásuknál legalább egy meccsel többet nyernek, a következő évben jó eséllyel visszazuhannak, és fordítva, kiváltképp ha 8-8-nál jobb lett a mérlegük még az alulteljesítés esetén is. A most következő, 51-ik Super Bowl győztesét is meg lehet tippelni ilyen módon, mégpedig az alapszakasz lezárása után.
A teljesség kedvéért álljanak itt a 2014-2015 közötti jóslatok, playoffal együtt, illetve az idénre várt teljesítmény.
2014-15-ös playoff
12 bejutóból nyolcat helyesen tippelt meg, a nyolcból pedig 4 helyet pontosan, a Super Bowl-résztvevőket pedig felcserélve.
2014-2015 közötti teljesítményváltozás (győzelmekben mérve)
68,75% százalékban eltalálta, ki esik vissza és ki fejlődik, a legalább egymeccses különbséget felmutatóknál 75%. A nem eltaláltakból is volt 5 olyan, ahol ugyanannyi győzelmet szereztek mindkét évben, ez nyilván a modell hibája: egy over/under modell nehezen kezeli az ilyen kimeneteleket.
2015-16-os playoff
12 bejutóból 11-et eltalált, négyet pontos hellyel. Carolina győzelmet várt a Super Bowlban a Bengals ellen, és a Denvert a WC-körben kiejtette volna.
2015-2016 közötti teljesítményváltozás
Az idei szezonra egyértelmű visszaesést vár a modell a Carolina, Arizona, Minnesota, Denver, Indianapolis és LA csapatainak. Nekik (ilyen sorrendben) 12-12, 10-10, 6, 4 győzelmet mutat a képlet. Fellendülést vár viszont a Seahawks, Giants, 49ers, Jaguars, Ravens, Chargers és a Cowboys, Titans és Browns csapataitól. Tőlük a tavalyi eredményeikhez képest legalább egy meccsel több győzelmet várhatunk.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
- Hosszabbítás Nashville-ben, meglepetés Pittsburgh-ben, pontzuhatag New Orleansban
- Visszavágott a 49ers és Jordan Love is, a Texans nyerte a hét legfontosabb meccsét
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
Legutóbbi hozzászólások