Drámai végjátékok fémjelezték a vasárnap estét

Összefoglalóink ezen részében egy kora esti, két esti és egy hajnali mérkőzés eseményeit emésztjük meg. Valamennyi összecsapás szoros végeredményt hozott és kettőnél a thriller sem maradt el a végén. Annyi viszont közös mindegyikben, hogy a korábban esélyesebbnek vélt gárda vonulhatott haza büszkén.

New York Jets@Cleveland Browns 31-28

Mi történt?

A szezon során még nyeretlen clevelandi alakulat kisebb reményekkel léphetett pályára a 3-4-gyel álló Jets ellen, hiszen ha valaki ellen összejöhetett volna a győzelem, akkor az a mindig kétarcú zöld-fehér csapat lehetett volna. A mérkőzés előtt számos pletyka lengte be a sajtót, hogy Joe Thomast és Joe Hadent is szívesen elcserélne a csapat megfelelő ellenérték fejében, valamint a Sheldon Richardsonról is felreppentek hasonló jellegű hírek. Továbbá, a szebb napokat látott Revis is tett olyan utalásokat, hogy kezd túl lenni fénykorán. Ez utóbbit igyekezett kihasználni a most Josh McCownnal felálló narancssárga csapat, akik a mérkőzés elején szépen operáltak a passzokkal, Pryor, Barnidge és Hawkins is meg-megvillant, mellyel a vezetést is megszerezték. A folytatás Jets szempontból elég rémálomszerűen alakult, mikor a 3&outok közepette, Fitzpatricket kiütötték, de kicsivel később szerencséjükre Bilal Powell és egy szép futással zárkóztatta csapatát. A félidő előtt még belefért egy Crowell futott TD és két field goal is, így a szünet előtt kezdte szinte mindenki elhinni, hogy a Browns megszerzi idei első győzelmét.

Ahogy ez lenni szokott, a történet azért nem volt ilyen egyszerű, mert jött a Jets, akiknek a fejében alaposan rendet tett az edzői kar, melynek gyümölcse zsinórban 24 pont volt, gyakorlatilag feltörölték a padlót a Clevelanddel a második félidőben. A mészárlásban Fitz, Enunwa, Forté és persze a gatyába rázott védelem vállaltak oroszlánrészt. A negyedik negyed vége felé már hiába próbált zárkózni a Browns, eladott labdákban mutatkozott meg az erőfeszítésük mindaddig, míg az utolsó másodpercekben Hawkins leszedte a második TD elkapását és a jó extra után beállt a 31-28-as végeredmény. A Browns továbbra is Browns maradt, míg a Jets folytatja hullámvasút szezonját.

Mit tanultunk?

Az szinte teljesen világos, hogy a Brownsnak jelenleg akkor van a legnagyobb esélye a győzelemre, ha McCown irányít, hiszen meg tudja nyitni a folyosót a hosszabb passzjátékoknak is, mellyel könnyebben lehet futtatni a labdát és bevonni a non-Pryor elkapókat is a támadásba. Azt jól tudjuk, hogy az offense fal rendben van, Pryor nagyon jó receiverré nőtte ki magát és a futójáték is tud hatékonyan működni (köszönhetően a falnak). Egy valami hiányzik csak, de az örökké: a franchise quarterback. Az is egyértelmű, hogy mind a Thomas, mind pedig a Haden-csere nagyon érzékenyen érintené a csapatot, erre tegnap mindkét játékos rászolgált. A Jets oldaláról pedig kiderült, hogy Revis valóban nem a régi már, a clevelandi 11-es konstans megverte őt, játéka jelenleg arra emlékeztet, mint a Tampaban lehúzott szezonja során. Fitz elfogadható játéka mindenképp kelleni fog a pozitív mérleghez, mert önmagában a Forté-Powell duó nem lesz elég a jövőben, még ha kiemelkedően is játszottak. Enunwa pedig szépen kezd fellépni Decker helyére.

Kik voltak a legjobbak?

A Cleveland részéről mindenképp ki kell emelni a két offensive tackle-t, Pasztort és Thomast, valamint a két fő célpont, Barnidge és Pryor jó teljesítménnyel rukkolt elő. A foghíjas védelemben (főleg az első félidőben) a másodéves Danny Shelton és az újonc Carl Nassib fickándozását figyelhettük meg a falban, de hátul a veterán Jamar Taylor is jó teljesítményt hozott. A New York részéről már kiemeltük a jobb támadókat, Forté és Powell személyében, de a LT Clady is jól mozgott, valamint az OG Brian Wintersre sem lehet panasz, aki csak 1 hurryt engedett a meccsen. A védelemben ezúttal a secondaryt kell kiemelni, ahol a Pryor-Gilchrist-Roberts trió hozta kellemetlen helyzetbe McCownt és elkapóit.

San Diego Chargers@Denver Broncos 19-27

Mi történt?

Nem sok idő telt el a két csapat előző csörtéje óta, a sors(olás) úgy hozta, hogy megint meg kell mérkőzni a regnáló bajnoknak és az idén elég sokat szerencsétlenkedő Chargersnek. Az előző meccset a Chargers nyerte, így a bosszúvágy alaposan fűtötte az Aqib Talib és CJ Anderson nélkül felálló Denvert. Az első pontszerző drive-ot a Broncos zárta le egy mezőnygóllal, melyre a Rivers vezette Bolts támadósor egy impresszív, touchdownnal záródó támadósorozattal válaszolt az álmoskásan kezdő hazai defense-nek. Innentől állt helyre a világ rendje és kezdte el dominálni a mérkőzést a Vadlovak védelme, mely állandó nyomásban, szoros védekezésekben, egy majdnem strick sackben és egy Bradley Roby pick sixben teljesedett ki a második negyed közepe felé. Az akcióhoz hozzá tartozik, hogy egy szerencsétlen ütközés során, az oldalvonalon Wade Phillips mester akkora ütést kapott, hogy – nem kis pánik közepette – hordágyon kellett elszállítani. A félidő krónikájához tartozott még egy Ingram által kiharcolt fumble is, melyet azonban nem tudtak pontokra váltani a vendégek, Lambo kihagyta a mezőnygólt.

A második félidőt egyből egy újabb interceptionnel nyitotta Rivers, mely utána a hatékonyan dolgozó és magából éppen eleget kihozó Broncos offense léphetett pályára igen kedvező pozícióból. A kegyelmet nem ismerő címvédő Booker futása és a sikeres extra jóvoltából hét pontra váltotta a hibát, és ha ez nem lenne elég, rögtön a következő drive elején újból leszedte Rivers passzát. A Chargers D# azonban nem rogyott meg, hiszen a saját gólvonaluk közelében sikerült Booker fumble-jét összekaparni, ezzel reményt adva a csapatnak. Nem is kellett több a San Diegonak, Gordon jó formáját kihasználva lavíroztak előre egészen egy Riverst-to-Benjamin egykezes TD-ig, 4 pontra csökkentve a hátrányukat. A californiai csapat balszerencséjére, a kellően éles Denver offense újfent lecsapott és még az is belefért neki, hogy a negyedik negyed közepén Casey Hayward visszahordja Siemian eladott passzát. Miután McManus még sikeresen berúgott egy field goalt, a rettegett Broncos védelem többször is helytállt negyedik kísérleteknél és bravúros védekezésekkel beállították a 27-19-es végeredményt. Rivers hiába erőlködött, Gordon hiába hozott 111 yardot a földön, a védelem hiába hozott össze labdaszerzéseket, a nagyon hatékonyan dolgozó hazai csapat ezúttal túl nagy falatnak bizonyult.

Mit tanultunk?

A legfontosabb dolog, hogy Anderson nagyon fog hiányozni ennek a csapatnak, ezt jól példázza az 58 futott yardjuk. Ha kell, Siemian oda tudja tenni magát kulcshelyzetekben, de másképp lenne ez Thomas és Sanders nélkül, akik minden meccsen megszépítik az irányító játékát. Az pedig talán már nem is tanulság, hogy a Denver D#-t még kulcsemberek nélkül is komolyan kell venni, mert az olyan cserék, mint Lorenzo Doss is életveszélyt rejtenek magukban, a pass rush-t nem is említve. A Chargersnél még az eladott labdák ellenére is Rivers elég nagy király, aki igyekezett javítani a hibáit, de ezúttal esélye se volt, még a remekelő Gordonnal az oldalán sem. A Bosa-Ingram pass rush duó pedig szintén rengeteg izgalmat és reményt tartogat magában, és ha a 99-es így halad tovább, még az év eleji holdoutja sem fogja megfosztani az év újonc védője címtől.

Kik voltak a legjobbak?

A Denvernél támadó oldalról egyértelműen a 88-as és a 10-es számú játékos vitte a prímet, több bravúrelkapást is hoztak, szépen tartottak életben drive-okat. A futójáték gyengélkedése ellenére is, a fal belseje is szépen dolgozott, jár a dicséret a három kezdő interior linemannek. A védelemből már nehezebb kiemelni egy-egy jó teljesítményt, annyira kiválóan dolgoztak, de említsük meg Robyt, aki elért egy hatpontost, Dosst, aki remekül szállt be harmadik cornerként és az elnyűhetetlen Ware-t, aki állandóan ott lihegett Rivers arcában. Ha a Chargers támadói között nézelődünk, akkor egyértelműen Gordont kell megemlíteni, aki 100+ yardot termelt a földön, melyre 22 mérkőzést kellett várnia a Denver ellenfeleinek. Remekléséhez, azonban Fluker, Slauson és Franklin hatatós közreműködése is kellett. Védelmi oldalról Hayward, Jatavis Brown, és az említett Bosa-Ingram tengely hozta az átlag felettit.

Green Bay Packers@Atlanta Falcons 32-33

Mi történt?

Nem a legjobb körülmények között vágott neki a Green Bay az Atlanta elleni, idegenbeli erőfelmérőnek, hiszen egy kis híján egy konkrét secondary hiányzott a védelemből, és a támadósor is rendesen meg lett tizedelve az előző hetek során. De ki, ha nem Aaron Rodgers tudna ezen felülkerekedni? Hogy ne legyen olyan egyszerű dolga, az Atlantanal szinte mindenki – Tevin Colemant kivéve – rendelkezésre állt, ennek megfelelően, esélyesnek is számítottak a döcögő Sajtfejűek ellen. A mérkőzést mégis az északi alakulat kezdte jobban, mikor Jordy Nelson back-to-back kapott két szép passzt A-Rodtól, a másodikat hat pontra váltva. Érdekesség, hogy az első elkapása 58 yardos volt, mely a szezon eddigi leghosszabb játéka volt a Packerstől. Csak hogy ne legyen hiány a nagy játékokból, Matty Ice egyből válaszolt is egy 47 yardos TD-vel találta meg Taylor Gabrielt Goodson és Clinton-Dix között. Az offense-háború tovább folytatódott, a Packers jött a következő pofonnal, melyet egyből a második negyed elején vitt be az újonc Geronimo Allison elkapásának segítségével. A pofozkodás annyira megtetszett a Sajtfejűeknek, hogy Trevor Davis előbb gyönyörűen hordott vissza, majd Rodgers őt is megkínálta egy TD-passzal, mellyel a félidő vége előtt már 3-nál járt a kiváló QB. Két perc sem volt hátra, mikor besűrűsödtek az események, Freeman szaladt be a célterületre Ryan passzából, a kétpontos azonban kimaradt. A Packersnek pedig pont annyi ideje volt, hogy még rúgjon egy field goalt Nelson parádés elkapása után, és félidőben 5 pontos vendég előnnyel menjenek pihenőre a csapatok.

Ahogy arra számítani lehetett, a tűzijáték a második félidőre sem hagyott alább, a két passzológép nem hagyta az öltözőben a jó formáját, de a Colemant helyettesítő Terron Ward is kért magának egy szeletet a dicsőség tortájából. A Falcons fordító drive-ját mégis a nagyobb nevű Freeman zárta le egy belső futással, mellyel már a hazaiaknál volt az előny. Azonban a találkozón lábon is kiválóan dolgozó és 60 yardot földön összeszorgoskodó Rodgers hosszú támadásokat vezetve, az ellenfelet minimális esélyhez juttatva, a vége előtt 4 perccel kiosztotta negyedik touchdown átadását, ezúttal Janisnek. A ketpontosra ezúttal a Green Bay is ráment, és amennyire jól ment Rodgersnek a futás, ő oldotta meg a feladatot. Az órán azonban túl sok maradt, melyet könyörtelenül ki is használt az időközben Jones sérülésétől látszólag meggyengült Falcons. A friss igazolás Sanu lépett fel és több bravúrt bemutatva, végül az end zone-ban ragadta magához Ryan lézerpasszát. Bryant lába nem remegett meg és elmaradt a klasszikus Rodgers hail mary is, így az Atlanta örülhetett a heroikus fordítás után.

Mit tanultunk?

Matt Ryant jobb lesz komoly MVP-esélyesként számon tartani, ha így folytatja rekordszezont fog zárni a Falcons élén. És bebizonyította, hogy kevés lehetőséggel is lehet jól gazdálkodni, valamint hogy nem csak Jonsszal tud clutch párost alkotni. Az Atlantával pedig most már mindenkinek vigyáznia kell, mert ha nem pakolnak fel ellenük elég pontot, akkor ott garantált a vereség. A fejlődés további kulcsa a védelem, annak is főleg a hátsó alakzatában jelen lévő káosz feloldása lesz, melyet ki kell küszöbölniük, ha a rájátszásban is faktorok akarnak lenni. A Green Bay oldalán Rodgerst pedig soha ne becsüljük le, még a kedvenc fegyverei nélkül is képes 4 TD-t kiosztani. Ez a csapat viszont csak akkor karcolhat igazán, ha a sérültek lassan visszaszivárognak, mert ilyen lyukas secondaryvel nehezen fognak 30 bekapott pont alatt maradni.

Kik voltak a legjobbak?

Egy 65 pontos meccsen természetesen a támadók között kell a legjobbakat keresni, ez ennél a meccsnél sincs másképp. Ryan kiemelkedően jó szezont fut, de dicsérjük meg a pontszerző Sanut és Gabrielt, valamint a felüdülést keltő Austin Hoopert is, aki újonc szezonját futja idén. A 35 passzkísérletből csak 2 sacket engedélyező fal teljesítménye is említésre méltó. A védőknél Deion Jones hihetetlen évet produkál, ezúttal is legjobbja volt csapategységének, de párja, DeVondre Campbell is jól helytállt. A Packersnél is a legnagyobb sztár volt a legkiemelkedőbb, de Jordy sem okozott csalódást. A fal pedig rendre tiszta zsebet hagyott, jár az egész egységnek a piros pont. A védelemből inkább a front7-ben voltak jobb teljesítmények, Daniels és Peppers is hozott sacket, de Jake Ryan is odatette magát a futás ellen. Hátul pedig Gunter volt a legkevésbé feledhető a tűzijáték során.

Philadelphia Eagles@Dallas Cowboys 23-29 (OT)

Mi történt?

Hatalmas várakozás előzte meg az NFC East első és második helyezettjének vasárnap esti rangadóját az AT&T Stadiumban, és ez a várakozás a szerkesztőségünket sem tudta megkerülni. A két újonc irányítót körbevevő hype előzte meg a mérkőzést, gyakorlatilag minden a kettejük szembeállításáról szólt, meg a szintén újonc Zeke Elliott eddigi csúcsteljesítményéről. A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, az Eagles field goaljára egyből jött a válasz egy szép, hosszú drive keretein belül, ahol Bryant is megvillant 53 yardos elkapásával. A TD-t azonban a Romo-utód szerezte egy szépen felrajzolt zone read futásból. Az öröm ekkor még tartott a Tehenészek szurkolóinál, sőt még fokozódott is, mikor 10-3-ra módosult az állás Bailey mezőnygóljával. Ezután lépett fel tökéletesen az Eagles és törte meg a Cowboys lendületét, melynek eredménye Mathews TD futása/sétája lett. A támadásban akadozó és pontatlan Dak vezette offense beleszaladt egy kései interceptionbe, mely után Wentz vezetett sikeres drive-ot, Sturgis lőtte a póznák közé 55 yardról, ezzel lezárva a fordulatokban gazdag első félidőt.

A hazaikat megtörte a labdavesztés és a félidőben sem tudtak rendet rakni az edzők a fejekben, melyet tökéletesen használt ki az amúgy dropokkal küzdő Sas támadóegység. Wentz szépen szórta a labdákat, Sproles mindig résen volt (szó szerint) és végül J-Matt kapta a hatpontost a hosszú támadósorozat végén. Tíz pontos különbségnél némileg megzavarodott a Dallas, vitás play-hívások voltak, de 4&8-nál a punter, Chris Jones ért óriási 1st downt 30(!) yardos futása eredményeként. Ekkor úgy tűnt, hogy sorsfordító lehet ez az akció, de Elliotton kívül senki sem remekelt, így el is halt a támadás a vörös zónán belül, újfent Bailey szerzett 3 pontot, egy labdabirtoklásnyi közelsége hozva csapatát a vendégekhez. Az Eagles az utolsónak hitt negyed elején gyorsan újra 10 pontra növelte az előnyét, ezzel sürgetve a Cowboys támadásait. Ekkor viszont megrekedt valami a Phillynél is, nem tudtak pontszerző akciót vezetni sem, sőt Smallwood az első snapjénél fumble-t vétett, de a némileg impotens Dallas csak három pontra tudta váltani a labdaszerzés, de ez épp elég volt, hogy lövőtávon belül maradjanak Dakék. Teher alatt nő a pálma, szokták mondani, és ez volt igaz a dallasi offense-re is, akik a negyedik felvonás közepén magukra találtak, ültek Prescott passzai, Zeke tovább remekelt és amikor nagyon kellett, jött Dez és elkapta. A drámai végjáték azonban nem állt meg ennyinél, hiszen az Eagles az utolsó percben rúghatott volna egy 53 yardos mezőnygólt, de érthetetlen módon inkább puntoltak, mely után a Tehenészek lefuttatták az órát és jöhetett a hosszabbítás. Az első támadás joga a Cowboysé lett és nem is hagytak sok esélyt az ellenfélnek, 75 yardos drive-ot vezetve, negyedik downos szituációt megoldva, felülkerekedett a hibáin Prescott és Wittent találta meg a célterületen. A győzelemmel a Cowboys 6-1-gyel áll az NFC első helyén, míg az Eagles 4-3-ra esett vissza, de annyira kiszámíthatatlan a csoport, hogy koránt sem dőlt el még semmi.

Mit tanultunk?

Dallasban sincs kolbászból a kerítés, Dak Prescott is képes átlagon jóval aluli, újonc hibákkal teletűzdelt teljesítményt hozni, még 2 hét felkészülési idő ellenére is. Viszont ha kell, akkor számíthat a kedvenc célpontjaira, Beasley-re, Wittenre és a sokszor elégedetlenkedő Bryantre is. Aki pedig el akarja venni az ORoY címet a Dallas rookie futójától, annak sok sikert kívánunk. A Cowboys védelem pedig – a passzsiettetést leszámítva – eléggé egyben van, a sokszor gyengélkedő defensive backeket kellemes felüdülés nézni ebben a szezonban. Az Eagles részéről valahogy megoldást kell találni a dropokra, ennyi elejtett labdával nehéz lesz meccseket nyerni a jövőben. Talán szükségszerű lenne cserélni egy újabb receiverért, melyre nem sok idejük van már. A védelem méltatását sem szabad szó nélkül hagyni, Jim Schwartz elképesztően jó defense-t rakott össze, mely joggal emlegethető a liga legjobb ötje között. Brandon Grahamet pedig már most All-Proként lehet kezelni, és az se lenne meglepő, ha az év védője lenne a szezon végén.

Kik voltak a legjobbak?

A Cowboys támadói részéről a Zeke Elliott egyértelmű, de ahogy a többi running back, úgy ő sem tudna ilyen jól teljesíteni az All-Pro támadófal nélkül. Azt nem lehet állítani, hogy kiemelkedően jók voltak, de Dez és Witten is akkor lépett fel, amikor a legjobban kellett, clutch teljesítményt hozva. A Dallas védelmével már nehezebb dolgunk van, mégis Lee az, akit ki kell emelni, sok kulcsfontosságú szerelést mutatott be, nem egyet a backfielden. Tyrone Crawford is meg-megvillant, valamint a secondaryből a kirobbanó évet hozó Mo Claiborne volt kifejezetten üde színfolt. Nem csak az Eagles, hanem az egész meccs embere volt Sproles, aki meglepő szerepben mutatott kiváló produkciót, Brandon Brooks és Jason Peters jókora támogatásával. Wentz sem volt rossz, de inkább hasonlított egy igazi game manager Alex Smith-re, a labdát viszont kritikus helyzetekben is jól óvta. A Sasok védelme megint hozta azt, amire minden alkalommal lehet számítani tőlük. Graham agyondominálta Free-t, Hicks újfent szedett egy picket Dallasban és dominált futás ellen, Jenkinst kerülni kell a labdával, ahogy McKelvint is, de ne feledkezzünk meg Nigel Bradhamről sem. A vereség ellenére is jól működött a védelem, nem rajtuk ment el ez a mérkőzés.