A 10. hét utolsó mérkőzésén a New York Giants fogadja a Cincinnati Bengals csapatát és az eddigi eredmények alapján mindkét csapatnak kulcsfontosságú lenne a siker. A Giants igyekszik rájátszásba jutni, a Bengals pedig még meg is nyerheti a csoportot.
A két csapat eddig kilencszer találkozott egymással, és eddig mindig a hazai csapat győzött, a statisztika tehát a Giants oldalán van. Ennek ellenére élrdekes lesz a találkozó, hiszen alapvetően pont annyival jobb a Bengals támadósora a Giantsénél, mint amennyivel jobb a Giants védelme az ellenfeléénél. Ennek megfelelően a fogadóirodák is teljesen tanácstalanok, minimális különbséget jósolnak a meccsre. Szerintük egy fokkal esélyesebb az idegenben játszó Bengals és egyet kell velük értenem.
Manning inkonzisztens és agyon fogják verni
Nem ezt vártuk Manningtől és a támadósortól idén. Ha csak a yardokat nézzük, nem rossz, ha az 5-3-as mérleget, az egyenesen remek, de ez a majd 200 millióból megerősített védelem érdeme, amit Eli módszeresen megpróbál szabotálni. Idén 12 TD mellett már 8 INT-je van, ráadásul a legtöbb végtelenül homály és csak a szerencsén (na meg a védelmen) múlott, hogy nem buktak el amiatt a múlt héten az Eagles, azelőtt pedig a Ravens ellen. Manning ráadásul Odell Beckhamet sem nagyon érzi, ha a fiatal elkapónak nem lett volna egy 222 yardos meccse, szinte észre sem vennénk, hogy a pályán van. Szerencséjükre az FA alatt megkurtított Bengals secondary idén pocsékul játszik, náluk talán csak a linebacker sor pocsékabb, hiába jött vissza Vontaze Burfict. Minden adott lenne tehát egy jó kis offense parádéra, csakhogy Justin Pugh nem fog pályára lépni.
Pugh volt a Giants többször borzalmasan játszó támadófalának messze legjobbja, sőt, egyenesen All Pro formában volt a jobboldali guard. Hiánya nagyon fájó pont lehet, hisz az őt pótló Bobby Hart a csere kategóriából is a rosszabb fajta, a Bengals védelemnek pedig egyetlen jó tulajdonsága van, a védőfal. Igaz, Geno Atkins most épp nincs All Pro formában, de még így is top5-ös a posztján, a DE Carlos Dunlap is hozza a formáját, ha valahol, akkor itt nyerheti meg a meccset a Giants.
A yardokat pontokra kell váltani
A Bengals a 6. legtöbb yardot termeli meccsenként (395,4), viszont csak a 22. legtöbb pontot teszik fel a táblára (20.9). Ennyit tesz Hue Jackson hiánya. Viszont most kénytelenek lesznek 120 százalékot hozni, mert bár a Dalton előtti fal kezd vállalható lenni, AJ Green All Pro formában lévő elkapó (akinek csak 104 yard kell az 1000 yardhoz, ezzel Randy Moss mellett ő lenne az egyetlen, akinek az első hat szezonjában minden évben összejött az 1000+ yard), TE Tyler Eifert elit formában tért vissza, de a Giants engedi a 10. legkevesebb pontot a ligában.
A DRC-Jenkins-Adams-Collins secondary valami félelmetes idén, Collins pedig Pro Bowler formában van és nem csak INT-ket, de pick-sixeket szokott mostanában szerezni. Olivier Vernon, bár nem hozza a dolphinsos szintet a sok duplázás miatt, elég jól sietteti az irányítót Jason Pierre-Paullal, Damon Harrison pedig a fal közepén az egyik legkellemesebb csalódás idén. Ha eljut valahogy a red zone-ba a Bengals, muszáj lesz TD-t szerezniük és lehetőleg nem elhagyniuk a labdát, mert jó eséllyel nem gyakran fognak oda kerülni, ki kell majd használniuk.
Ki fog nyerni?
Szerintem, hacsak nem torkollik egy hatalmas turnover csatába a mérkőzés, akkor egy szoros mezőnygólnyi különbséggel a Bengals fogja behúzni a mérkőzést. Manningen nagy lesz a nyomás Pugh nélkül, nem fog jól működni a futás sem, Beckham idei szokása szerint eltűnik és max 20 ponton marad a Giants (kíváncsi vagyok, ebből mennyi fog valójában teljesülni). A Bengalsnál Eifert és a futó Gio Bernard lesznek a nyerő emberek. A Giants védelmének egyetlen nagy hiányossága a linebacker sor gyengesége, utóbbi két játékos pedig remekül fogja tudni támadni a front7 második vonalát.
A győzelem mindkét csapatnak kulcsfontosságú, hisz a Bengals egy W-vel feljönne a csoport második helyére, és egy győzelemre attól a Ravenstől, akik nemcsak, hogy nem mutatnak jó játékot, de évek óta nincs ellenszerük a Bengalsra és még kétszer játszanak egymással. Más út nincs a rájátszáshoz, csak a csoportgyőzelem. A Giants pedig eleve jól áll. A Dallast nem fogják elkapni, viszont 6-3-as mérleggel egy meccs előnyük lenne a gyengélkedő Vikings, és minimum két mérkőzés mindegyik más rájátszás-aspiránshoz képest. Elképesztő jó pozícióba kerülnének egy győzelemmel.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
Kell a Giants W, de nagyon. A csoporton belül jól áll a csapat, egyedüliként verték a Dallas-t a ligában, és az Eagles-t is sikerült két vállra fektetni, isten tudja mióta először. Remélhetőleg ez elég lendületet ad majd ahhoz, hogy behúzzuk ezt a meccset, és a soron következő kettőt a Bears és a Browns ellen. Nekünk volt a legnehezebb a sorsolásunk a AFC East-ben az első meccseken, most jön a papíron könnyebb rész, illene is ezt kihasználni.
Annyiban védeném csak meg Eli-t, hogy az elmúlt meccseken javult a teljesítménye, és a INT-ek nagy része nem is az ő lelkén száradt. Az Eagles ellen is volt egy bravúr az ellenfél CB-től, (kiszedte OBJ kezéből a lasztit) és volt egy felpattanó labda. Ezek egyikét sem érzem nagy homálynak.
Green-t még valahogy csak limitálja a jó sec, de Eifertorony nagy zavart okozhat. A TE védekezés tényleg nem a csapat erőssége, remélem K. Robinson jó meccset zár ellene. Szoros lesz, de ha a védelem folytatja az eddigi remeklést, és a támadósor is a fejlődést, akkor még Cruz és Pugh nélkül is meglehet a győzelem. Kell is, mert ebben a fordulóban minden csoport rivális győzött egy nálánál erősebbnek tűnő ellenféllel szemben, ezt most a Giants-nek is meg kell lépnie.