Nem lehet jó most Saints vagy Panthers drukkernek lenni, ahogy a Saints vagy Panthers csapat helyében sem lehet kellemes. Mindkét csapat megnyerte múlt héten a mérkőzését, kezükben volt a győzelem, erre az utolsó másodpercekben tökön szúrták magukat és vesztesen hagyták el a pályát. A rájátszás kezd elúszni, aki most veszít, az készülhet a jövő évi draftra.
A fogadóirodáknál messze a hazai pályán játszó Panthers az esélyesebb, és talán joggal. A védelem kezd összeállni, nem elit, de már alakul, az offense pedig a liga egyik legrosszabb védelme ellen készül pályára lépni. Ellenben a Saintsnél hiába van talán a liga legjobb offense-e, ha a speciális egység és a védelem elszúrja. A következőkben megpróbálom számszerűsítve megjósolni a mérkőzés alakulását (így egyértelmű lesz, hogy jár-e a pipa), illetve a győztest:
1. Brees 400+ yardot fog dobni és minimum 3 TD-t.
A Panthersé a liga második legjobb futás elleni védelme, mindössze 3,4 yardot engednek kísérletenként. A Saintsnél elég jó a támadófal, hogy lyukakat nyisson, de a 322 yardot átlagoló Drew Brees a csapat fő erőssége. Nagy probléma ez a Panthersnek, mert az ő secondaryjük az egyik legpocsékabb a ligában.
2. Greg Olsen 100+ yard és TD
A Saints védelme sem hasít, passz ellen még a Panthersnél is rosszabbak, de nem bízok én már a Panthers elkapóiban és támadófalában. Szerintem Benjaminékat ki fogják többnyire venni a játékból, Cameron Jordan pedig agyon fogja terrorizálni Newtont, így csak Olsen fog parádézni a gyengécske linebacker sor ellen.
3. 150+ yard és minimum 2 futott TD a Pantherstől
A Saints védelme a változatosság kedvéért a futás ellen is borzalmas, ha yardokban nem is annyira, TD-kben mindenképp. Szerintem a Panthers főleg futásokkal fognak operálni, már ha nem kerülnek hamar nagy hátrányba. Newtontól is jöhet pár nagyobb megiramodás, nem lepne meg, ha 50 yard fölött zárna.
4. A turnoverek a Saints javára billentik a mérleg nyelvét
Valahogy továbbra sem tudom elhinni, hogy a Panthers idén összeállhat. Breesen közel sem lesz most akkora nyomás, mint a Denver ellen, a támadófala jó, szerintem megoldják turnover nélkül. A másik oldalon pedig legalább kettőre számítok, minimum egy Newtontól.
5. 66+ pont lesz a meccsen
Brees jó, szét fogja passzolni a Pantherst, a Saints védelem pedig partiban fogja tartani Newtonékat. A végére lehet szoros a meccs, de szerintem mindkét fél átlépi a 30 pontos határt.
6. A Saints fog nyerni
Nem ők az esélyesek, de jelenleg őket tartom jobb csapatnak. Számukra még mindig elérhető a csoportgyőzelem, hisz ha nyernek, csak egy győzelemre lesznek a Falconstól és még játszanak is velük egyet. Igaz, egyszer már kikaptak tőlük, de ezt egalizálhatják, utána pedig a kezükben a sorsuk. A Panthersnek viszont már meszeltek, nincs reális esélyük a PO-ra.
Legfrissebb cikkeink
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Üdv! Mikor lesz podcast? Hogy a cikkhez is hozzászóljak, a sok pontos meccs szeribtem ül, de a Saints védelem elszórakozza, így a Panthers nyer.
decembertől remélem sikerül újra rendszeresen összeülni, még egy szakdogát le kéne adjak, aztán tervezem összerántani a társaságot, ha már nélkülem nem akartak/jutott rá idő :)
Klassz :) Van történés bőven, amiről kehet beszélni. Mellesleg akkor most no huddle-lel mentek ? :D
így is mondhatjuk :D
én mindenképp rohanok össze-vissza, többségben előre :D