Connect with us

Minden ami NFL

Ez a legvonzóbb főedzői állás az NFL-ben

 

Hat nyitott főedzői állás van jelenleg az NFL-ben, illetve ezen kívül egy general manageri pozíció is betöltésre vár. Kimondott és bizonyított franchise irányító csak egy helyen van, mégsem ez a legvonzóbb üresedés. Nem egyszerű sorba állítani az üresedéseket, ráadásul mindegyik különböző értékek miatt csábító, illetve taszító.

 

vonzohcjobszeles

 

1. Denver Broncos

 

Ez nagyon egyszerű, teljesen egyértelműen a Broncos főedzői állása a legvonzóbb, ilyen lehetőségek rendkívül ritkán adódnak. Egy éve még Super Bowlt nyertek, a védelemmel kvázi nem kell foglalkozni, főleg ha Wade Phillipset is meg tudja tartani a jelölt (tehát támadó szellemű edző érkezik), csak a támadóoldalon kell javítgatni. A general manager John Elway érti a dolgát és a munkabiztonság miatt sem kell igazán aggódni.

 

Negatívum, hogy az irányítóhelyzet nincs igazán megoldva és ugyan Siemian mutatott szép jeleket, a jövőt nem merném rábízni egyáltalán és Lynch-ről is csak találgatni lehet, főleg azzal kapcsolatban, hogy mennyire fejlődőképes. A támadófallal is mindenképp kezdeni kell valamit. A csoport is nehéz, viszont így is közel volt a csapat a rájátszáshoz és ugyan épp emiatt az elvárások is magasak lesznek, nem látom, hogy jövőre miért ne harcolhatnának ismét a playoffért. Elway mellesleg negatív is, hiszen mellette kisebb szava lehet a HC-nak az igazolások kapcsán, így alkalmazkodni kell az ő elképzelésihez is. Ezen felül egy új HC nehezen tudná saját képére formálni a csapatot, ugyanis a nagy szerződések miatt nem állnak kifejezetten jól fizetési sapka-ügyileg és nem is szabadítható fel sok erőforrás ilyen téren.

 

2. San Diego Chargers

 

Egyedül itt van bizonyított franchise irányító, akivel szívesen dolgoznék együtt, így nálam a Chargers a második. A keret is rendkívül tehetséges a labda mindkét oldalán, csak kéne egy jó erőnléti edző, aki épen tartja legalább a csapat felét. Van egy kiváló futó, egy kiváló elkapó, két kiváló tight end, a védőoldalon ott van Joey Bosa, Melvin Ingram, Casey Heyward, Jason Verrett, szóval tele van tehetségekkel a csapat, egyszerűen eddig nem tudták kihozni belőlük a maximumot. Szabadügynökük idén alig lesz, csupán a sokat játszó játékosaik 4,5%-ának jár le a szerződése (legjobb arány a ligában a Seahawksszal egyetemben).

 

A kereten kívül sok pozitívumot viszont nem találunk.  A csoport bivalyerős, ez egyértelmű. A csapat lehet, hogy költözik idén (január 15-ig kell dönteni). Ha maradnak SD-ben, akkor szörnyű a stadion és sokszor több a vendégszurkoló, mint hazai. Ha LA-be mennek, akkor legalább egy évig egy nagyon pici stadionban kell játszaniuk és az edzőközpont sem lesz épp ideális, a költözés pedig mindig macerás dolog. A szurkolók pedig feltehetőleg nem nagyon fognak tömegesen melléjük állni az elején, mivel a Rams egy évvel előbb visszaköltözött, így inkább oda húz talán a lakosok szíve. Ugyan sok szabadügynökük nem lesz, pénzük sem igazán a költekezésre és a liga közepén tanyáznak saját nevelésű játékosokban, átlagéletkorban és felszabadítható pénzforrásokban is.

 

3. Jacksonville Jaguars

 

A Jaguarsnak rendkívül fiatal és tehetséges kerete van és újra a top5-ben választhatnak a drafton. A legtöbb jó játékosuk még újonc szerződését tapossa, a legalább 45%-ot pályán lévő játékosaik 65%-a saját nevelésű. Elég flexibilisek a fizetési sapkával kapcsolatban ($50 milliót akár fel is szabadíthatnak), sok pénzük van költeni ($64 millió), azonban vigyázni kell, hogy maradjon 1-2-3 év múlva is pénz a fiatalokra. A tulajdonos türelmes, tehát nem kell félni a gyors kirúgástól. A csoport is gyenge, nem kell túlzottan extra teljesítmény ahhoz, hogy rájátszásba lehessen jutni.

 

https://twitter.com/gipsysafety/status/791726658684235776

 

A probléma itt Blake Bortles. A csapat (főleg a GM, Caldwell) ragaszkodik hozzá és vele képzeli el a csapatot, viszont nem lennék az az edző, aki ezt a dobásmechanizmust át próbálja alakítani, mert borzasztóan nehéz dolga lesz. A legtöbb jelölt nem szívesen dolgozna vele együtt, főleg nem hosszútávon, viszont ezeket a terveket a GM megfúrhatja, ami semmiképp sem vet jó fényt erre az álláslehetőségre. Caldwell egyébként nem költ valami okosan a szabadügynökpiacon, ugyanis a Jaguars költötte a legtöbbet azokra a játékosokra, akik kevesebb, mint a snapek 45%-át a pályán töltik és a negyedik legtöbbet játékosonként.

 

4. Los Angeles Rams

 

Erről külön is írtam cikket, mikor Jeff Fishert menesztették, így könnyebb összeszedni a listát. Aaron Donald, Todd Gurley, türelmes tulajdonos és Los Angeles városa a pozitívum, illetve hogy van egy 1/1-es, potenciális franchise irányító. Fisher pótlása nem lehet hatalmas kihívás és az elvárások talán nem is olyan magasak. A keret egyébként nagyon fiatal, a legtöbbet pályán lévő játékosaik 85%-a saját nevelésű, csak a Packers és a Cowboys jobb ebben a mutatóban. Az épülő új stadion is menő lesz, bár ez csak hab a tortán.

 

Az egyik legnagyobb negatívum viszont épp Goff lehet, mivel igazítva a korszakhoz, rosszabb újonc éve volt, mint Ryan Leafnek, a valaha volt egyik legnagyobb bust irányítónak. Persze ez nem jelenti, hogy a későbbiekben is rossz lesz, de mindenképp aggasztó volt az idei játéka. Aminek persze része a rossz támadófal és a rossz séma, de Goff nem mutatott kvázi semmi pozitívat első (fél) szezonjában. Ezen kívül a támadószekció emberanyagilag is pocsék, ráadásul draftcetlikből is hiány van a Goff-csere miatt, a szerződéseikből nehezen tudnak kiszállni és ugyan nem állnak különösen rosszul a fizetési sapkát illetően, főleg a szabadügynökeik megtartására fog elmenni az a pénz.

 

5. San Francisco 49ers

 

Borzalmasan gyenge a keret, a leggyengébb a ligában (igen, szerintem a Brownsnál is tehetségtelenebb), teljes újjáépítés szükséges. Három éven belül három főedzőt rúgtak ki, nincs munkabiztonság. Jed York egy rendkívül sokat kritizált tulajdonos és egyelőre, a GM személye nélkül nehéz bármit is mondani, ugyanis a HC-nak vele szorosan együtt kellene majd működnie, ez pedig nyilván csak akkor lehetséges, ha megtalálják a közös hangot. Mégsem az utolsók? Hogy lehet ez?

 

tfs_jed_york

 

A csapaté a második pick a drafton, habár nincs olyan irányító, akit szívesen választanék és rábíznám a franchise-om, a keretben pedig Kaepernick és Gabbert van, nyilván ők sem jó megoldások. Szép új stadionban játszanak, habár ez jelenleg jó esetben félházas szokott lenni a meccseken. Pénzügyileg viszont aranybánya San Francisco. Rendkívül sok elkölthető pénzük lesz a holtszezonban, de erről kicsit később, a general manageri résznél…

 

6. Buffalo Bills

 

Meglepő lehet és én is megleptem magam előzetes elképzeléseimhez képest, ugyanis kevesebb dolog miatt tudok a Billsnél izgatott lenni, mint a 49ersnél… A front office teljes káosz, a GM nem szólhat bele és nem tud róla, hogy a főedzőt kirúgják. Ez milyen dolog már? Aztán az új, ideiglenes főedző meg nem szólhat bele, hogy ki legyen az irányítója? Abszurd. Azt sem tudjuk jelenleg, ki lesz a QB jövőre. Tyrod Taylor helyzete a levegőben lóg, EJ Manuelnek lejár a szerződése (nem kár), úgyhogy maradt Cardale Jones… Azért van néhány játékos (McCoy, Watkins, Dareus, Darby), akik köré lehet építeni, a keret egyértelműen jobb a 49ersénél.

 

Viszont a front office teljes káosza mellett ha a fizetési sapkára és a szerződésekre pillantunk, a liga alsó harmadába tartoznak mind szabad-, mind felszabadítható pénzforrásban, mind pedig a legtöbbet játszó játékosok átlagéletkorában , ráadásul utolsó előttiek saját nevelésű játékosokban. Az utóbbi időben rosszul draftoltak és a szabadügynök-piacon sem tevékenykedtek jól, nagyon nem vonzó ez az állás lehetőség, ráadásul Buffalóban még hideg is van.

 

+1 San Francisco 49ers GM

 

A listában nem helyeztem el, mert nehéz összehasonlítani főedzői állásokkal, viszont az álláspontom leírom ezzel kapcsolatban is. A 49ers GM pozíciója szerintem egy vonzó állás jelenleg. Jed York persze itt is negatívum, viszont teljesen üres lappal lehet nyitni, a nulláról lehet felépíteni egy keretet. Rengeteg szabad pénzforrásuk van a fizetési sapkát illetően, a jelenlegi játékosok szerződései sem rosszak olyan szempontból, hogy nem kell szinte senkihez sem ragaszkodni hosszútávú, rengeteg garantált fizetést tartalmazó szerződések miatt. A teljes újjáépítés koncepciója nagyon vonzó lehet egy ilyen állásra jelentkező szakembernek.

 

19 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
19 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
szp
szp
2017-01-09 20:45

A Denvernek épp lesz egy csomó pénze és tíz draftcetlija. A három legmagasabb kompenzációs pick is az övék.

katonadani
Reply to  szp
2017-01-09 22:15

azért messze nem a 3 legmagasabb komp pick lesz az övek [kép]. Jelenleg a 10. legöregebb a keret és elég nagy szerződéseket írtak alá többen is, hogy ne legyen flexibilis a sapka kezelése. Egyébként átlag alatt vannak elkölthető pénzmennyiségben is

comment image

Rpi
Rpi
Reply to  katonadani
2017-01-09 22:37

Ez a keret átlag életkora elég csalóka szerintem, mert ha jól emlékszem, a Falcons kerete a legidősebb, de a védelem nagy része első vagy másodéves, az aktív O-ban is Matty a legidősebb 31-el (igen, Chesterről mindig megfeledkezem, ő 33). Meg van a három öreg, Schaub, Freeney és Bryant.

katonadani
Reply to  Rpi
2017-01-10 09:46

ez biztos nem sima átlagéletkoros adat volt most így utánanézve, mert év elején a Broncos az 5. legfiatalabb volt az 53-as keret alapján.

“They are tied for 10th oldest with their returning average age next year at 28” ez volt az adat, a cikkben több olyan volt, hogy a 45% felett játszók átlagéletkora, de itt nem kötötték ki.

Viszont megnéztem közben FO-n, hogy tavaly snap-weighted age az elég magas volt a Broncosnál (7. legmagasabb, Falconsszal holtversenyben mellesleg)

Rpi
Rpi
Reply to  katonadani
2017-01-10 12:55

Hát ez az, nem értem, hogy hogyan lehet ez. A többi csapatban mindenki 22-23? :D Vagy nagyon kicsi lehet a különbség az első és az utolsó között.

katonadani
Reply to  Rpi
2017-01-10 13:08

kicsik a különbségek persze. A PhillyVoice szedte össze év elején az 53-as rosterre vonatkozóan:

http://www.phillyvoice.com/ranking-nfl-teams-age-after-53-man-cutdowns-2016-edition/

Rpi
Rpi
Reply to  katonadani
2017-01-10 13:26

Köszi. De mondom, csalóka az, hogy Bryant 41, Schaub 35, Freeney 36, Babineaux 35, Chester 33, akik azért jól megdobják a csapat életkorát. De mindegy is ez az egész. :)

AwesomeOne
AwesomeOne
Reply to  katonadani
2017-01-10 15:00

Ez alapján maximálisan kijelenthető, hogy a Rams azért gyenge, mert hiányzik a tapasztalat a csapatból… meg a jó edző XD

szp
szp
Reply to  katonadani
2017-01-10 00:29

A kompenzációs cetlikben tévedtem, de a legmagasabb még az övék, és két harmadik kör azért figyelemre méltó. De köszönöm a pontosítást. Millióban mennyi az elkölthető, megkérdezhetem? Von szerződése előtt 60 milliónyi összegről tudtam. Nincs nagy pénzért QB, most jár le Ware szerződése is, és arra emlékszem, hogy tavaly a sapka fogsága miatt szinte egyáltalán nem játszottak az FA-n, de idénre ebből kiszabadultak.

katonadani
Reply to  szp
2017-01-10 09:42

168 milliós cappel számolva az OTC számításai alapján 38,5 millió, ez a 15. legtöbb a ligában.

Andras Daroczy
Andras Daroczy
Reply to  katonadani
2017-01-10 07:28

A táblázat nem minden része fedi a valót.
Alex Mack traded to Ne, szerintem Atlanta Falconsba ment.
Jamie Collins ment Clevlendbe a Patriotstól azért kapta a 3. Kört.

katonadani
Reply to  Andras Daroczy
2017-01-10 09:34

Nem Macket cserélték, hanem azt a kompenzacios picket, amit a Browns kapott Mackert.

Ez a legnagyobb fizetesi sapkaval foglalkozo oldalrol van, teljesen megbizhato mindenben :)

3technique
3technique
2017-01-10 14:42

Wade Phillips FA lesz és hozták is már szóba más csapatokkal. Ettől persze a védelem emberanyagban nagyobb erős.
A sorrend amúgy szerintem is ez. A 3. helyen a Jagst meg már ki is lehet húzni. (Tudom hogy van cikk :)).

katonadani
Reply to  3technique
2017-01-10 14:57

túl van misztifikálva ez a “Wade Phillips FA lesz” dolog. Szeretne maradni és ha olyan HC lesz akkor marad is. Ha Vance Joseph, akkor nyilván nem.

3technique
3technique
Reply to  katonadani
2017-01-10 15:00

Nem misztifikáltam túl semmit se. Ez csak egy tény leírása volt.
WP egy remek szakember, de van még egy pár ilyen is a ligában. Denver DCnek meg lenne jó pár edző aki szívesen elmenne.

katonadani
Reply to  3technique
2017-01-10 15:02

nem rád értettem, hanem ez mióta írtunk róla cikket elhangzott vagy 30x :D

AwesomeOne
AwesomeOne
2017-01-10 15:12

“Buffalóban még hideg is van” – áhá, szóval ezért nem a 9ers az utolsó XD

Egyébként a Bills szerintem előrébb van a sorban. A legjobb csapat a listából ha azt nézzük, hogy a labda mind2 felén relatíve jók, bőven van kire építeni, és a vezetőségi béklyó is érthető, én sem adnám oda a gyeplőt Rex Ryan-nek, mert még felrobban a franchise. Viszont lehet az új HC-val más lesz a helyzet, főleg látva az idei “sikerességet.”

realface
realface
2017-01-10 20:26

Jelen állás szerint, ha a magasan legesélyesebb Louis Riddick lesz az új GM a “ninersnél” (ami igen valószínű) akkor Josh McDanielst kérné fel HC-nak. A benfentesek szerint, McDanielsnek kimondottan tetszene a Riddickel való közös munka, különösen, hogy számára amugy is San Francisco élvez első számú prioritást a többi csapattal szemben.
http://www.ninersnation.com/2017/1/8/14204648/louis-riddick-49ers-general-manager-josh-mcdaniels-head-coach-connection

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

19
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x