Futás vagy passz? Majd a snap után kitaláljuk! – Az RPO-k

Mindenki emlékezhet még a wildcat formációkra, amivel a Dolphins aratott sikereket, habár csupán rövid ideig. Aztán jöttek a zone-read játékok, amikkel RGIII, Colin Kaepernick vagy Cam Newton kergette őrületbe a defensive endeket. A legújabb trend az amerikai foci világában pedig az RPO, azaz a Run-Pass-Option. Erről lesz szó playbook rovatunk mai részében. 

Mi is ez pontosan?

Az RPO a zone-read mondhatni továbbfejlesztett, átalakított változata, ahol a futó-opció mellé egy passz-opció társul. Az irányító a snap után (vagy akár már a snap előtt) eldönti, hogy a védelem mozgása (snap előtt a felállása) alapján milyen játék fog következni. Erről kvázi csak ő tud, legalábbis a döntéstől függetlenül minden egyes támadó azt csinálja a pályán, ami előre meg volt beszélve. A falemberek futáshoz blokkolnak, az elkapók pedig útvonalat futnak, bármilyen döntést is hoz a QB.

Miért alakult ki?

Kezdjük kicsit távolról, az alapoktól, de ígérem, rövid leszek. A támadófalban vagy azon kívül megnyíló réseket lyukaknak, “gap”-eknek nevezzük, ebből minimum 6 darabot találunk a pályán, de ha tight endek vagy extra támadófalemberek is a formáció részei, akkor akár 8 is lehet belőlük. Erről volt már szó a 3-4 vs 4-3 védelmek cikkünkben is, de érdemes lehet feleleveníteni az alábbi ábrával.

Ezen kívül 8 darab zónát is megkülönböztetünk a védőoldalon, hármat a hátsó régióban, 5-öt pedig a line of scrimmage-hez közelebb. Erről pedig a Cover ABC cikkünkben beszéltünk, de itt is megmutatnám az egyszerűség kedvéért.

Ezekből látható tehát, hogy lyukakból és zónákból összesen minimum 14, de akár 16 is lehet, ezt pedig 11 védőnek képtelenség egyszerre fedeznie. Tehát lesznek olyan védők, akik vagy két zónáért felelősek, vagy egy lyukért és egy zónáért. Ha más oldalról szeretnénk megfogni a dolgot, akkor felállás alapján vannak olyan védők, akik “box” játékosok, tehát a futás megállításáért felelősek, vannak kifejezett passz elleni védők és vannak a “dual” védők, akik lyukért és zónáért is felelősök.

Az RPO pedig őket, a “dual” playereket támadja, akiknek egyszerre feladatuk egy gap és egy zóna őrzése. Ezeket a védőket szokás “conflict defendernek” is nevezni.

Honnan ismerjük fel az RPO-t?

Ugyanis elsőre sima futásnak vagy sima passzjátéknak tűnhetnek. Azonban a labda átadásától vagy elpasszolásától függetlenül két biztos jele van egy RPO-nak:

– A fal futáshoz blokkol

Előre felé nyomulnak és nem hátrafelé lépnek pass protectionbe. Ez azért nagyon fontos és érdekes, mivel ennek következtében az irányítónak nagyon hamar szabadulnia kell a labdától, hiszen ha túl sokáig tartja, akkor jönnek a sárga zászlók “ineligible man downfield” szabálytalanság miatt, ugyanis 1 yardon túl nem blokkolhatnak passzjáték esetén a falemberek.

– Az elkapók útvonalat futnak

A támadófalemberek mozgásából következtethető futójátékkal ellentétben nem blokkolni igyekeznek, hanem valamilyen útvonalat futnak meg. A leggyakrabban bubble screen, slant vagy seam útvonalak jellemzők az RPO játék passzainak célpontjai esetén.

+1 – Általában shotgun formációból indul

Az előző kettővel ellentétben ez nem mindig igaz, hiszen under centerből, play fake nélkül is kivitelezhető a játék, erre volt példa Julio Jones TD-je a Seahawks elleni divisional mérkőzésen, amit szintén kielemeztünk.

Viszont legtöbb esetben shotgun formációból indul a játék, hiszen az irányító így látja át legjobban a védelmet és a figyelendő védőjátékost. Ezen felül ebből a pozícióból működik a play action és az ezt követő gyors szabadulás a labdától, míg under center felállásból a futónak való “hamis átnyújtás” után nehézkesebb hirtelen passzolni, ráadásul a megfordulás következtében a védőt is szem elől téveszti a QB.

A snap előtti olvasás

Ahogy az elején említettem, az RPO-t lehet snap előtti és snap utáni olvasással is kivitelezni. Kezdjük a talán kevésbé izgalmas, viszont könnyebben megmutatható snap előttivel. Ennek is két alfaja van, a “box count read” és a “ratio read”.

Előbbi, tehát a box count read egyszerűen arról szól, hogy az irányító megszámolja, hány védő van a boxban, aki odaérhet a futásra és megállíthatja azt. Ha több van, mint blokkoló támadó, akkor nem okos döntés futni, hiszen lesz egy szabad ember a futóra. Viszont ha ugyanannyi vagy kevesebb védő van a boxban, mint blokkoló, akkor mehet a futás! Az alábbi képen az insidethepylon jóvoltából láthatunk egy példát, ahol a Cardinalsnál heten vannak a boxban, míg a Packersnél csak hatan blokkolnának (5 OL + 1 TE), így Rodgers nem adta át futójának, hanem kipasszolta szélre a bubble screent futó elkapójának azt:

A ratio read esetén az irányító nem a boxban lévő védőket nézi, hanem azt, hogy hányan vannak a bubble screen (vagy más útvonal) közelében. Az előző játéknál maradva, jelen esetben három elkapó van Rodgers bal oldalán, viszont csak két védő, aki reálisan odaérhetne a játékra. A lila vonalon túl (LoS-től 7 yardra) már nem számoljuk a védőket, hiszen nekik nincs esélyük hamar megállítani a passzt, illetve jelen esetben a sárga vonal box felőli oldalán lévő linebackert sem vesszük számításba, mivel ő befelé figyel és nem a legközelebbi elkapóra áll fel.

A snap utáni olvasás

Ez az “igazi RPO”, ha ilyen csúnyán szeretnék fogalmazni, hiszen a snap előtti olvasás igazából nem is hegyezi ki a “conflict defender” mozgására a játékot, a snap utáni olvasásnál viszont egyértelműen ezen van a hangsúly. A támadókoordinátor azt a védőt célozza ezekkel a játékokkal, akinek egyszerre van felelőssége egy lyukért és egy zónáért is. Az irányító pedig az ő mozgására reagálva dönti el, mi is legyen a labdával. Ha a “conflict defender” felmozog a falhoz közel, akkor megtartja és passzolja elsődleges célpontjának, ha viszont a helyén marad vagy hátralép, akkor átadja a futónak a lasztit.

Nézzünk is egy példát. A Chiefs az egyik legtöbbet használja ezt a koncepciót, így tőlük hoztam egy játékot.

A támadófal futáshoz blokkol, mindeközben az elkapók útvonalakat futnak. Két slantet is láthatunk, de nem ezek a fontosak, hanem a seam route Kelcetől és a bubble screen a slot elkapótól. A Vikings védelmében Eric Kendrickst pécézték ki, ő a “conflict defender”, akinek a mozgásától függ, mi lesz a játék. Ha a helyén marad, akkor mehet a futás, viszont ha felmozog, akkor elsődleges opciónak Kelce seam route-ja a megoldás, ha esetleg valami oknál fogva ő sem lenne megjátszható (slot corner vagy safety oda mozog), akkor mehet a bubble screen.

Nézzük meg a játékot mozgás közben. 

A snap után Kendricks felmozgott a line of scrimmage-hez, így Alex Smith megtartotta a labdát és azonnal dobta is azt Kelce felé, aki Kendricks felmozgásának hála légüres térben csinálhatta meg a könnyű elkapást. Ismét kiemelném a gyors labdaelengedést, ugyanis ez nélkülözhetetlen egy RPO-nál.

Akkor mire is jó az RPO?

Leegyszerűsíti az olvasásait az irányítónak. Alapesetben shotgun felállásban kapja az irányító a labdát és a labda átnyújtásának pillanatában dönthet: átadja vagy megtartja és egyből passzol. A passzolás nélkül ez teljesen igaz a zone-read játékokra is, azonban míg ott legtöbb esetben a defensive endet figyelte a QB, az RPO-nál egy linebacker vagy egy defensive back mozgására reagál.

Kvázi kivesz egy védőt a játékból, hiszen az ő tevékenységével ellentétesen cselekszik az irányító, így a legtöbb esetben a “conflict defender” kijátszható ezzel a koncepcióval.

Az RPO sok rövid játékkal jár. Viszont ha az ellenfél védelme tudja, hogy sokat használod, akkor a safetyk feljebb fognak lépni, hogy limitálhassák a támadók opcióit. Ezzel a linebackerek nyugodtabban mehetnek a lyukak felé, hiszen mögöttük közelebb biztosít egy-egy safety. Ez viszont a támadók számára megalapozhatja egy nagy játék lehetőségét.

Kik használják előszeretettel?

A 2015-ös szezonban a Panthers, a Chiefs és a Bengals próbálkozott ezzel a legtöbbet, 2016-ra ugyan nem találtam pontos adatokat, a Bengalst valószínűleg Hue Jackson távozásával felváltotta a Browns, illetve csatlakozott a Falcons is, de egyre többen emelték be a playbookjukba, mint pl az Eagles, a Packers vagy a Seahawks.