Kaméleon-hadművelet

A korábbi években egészen könnyű meló volt Seahawks-beharangot írni a rájátszásban, mert az ember csak rábökött a védelemre, berakott egy Wagner vagy Sherman képet, írt kicsit Lynch-ről, meg rámutatott Wilson menekülési képességeire, hogy tessék, erre lehet számítani, és pikk-pakk kész is volt. Job done – mondaná a Warcarft3-ban a földművesem. Na de ezeknek az időknek a vége, most más szelek fújnak.

A 2016-os Seahawks ugyanis mindkét csapatrészében egy-egy akkora lyukkal rendelkezik, hogy azt még talán Trent Richardson is észrevenné, magasabban kvalifikált ellenfelek (ejtsd: bárki más) meg aztán főként. Így nincs mit tenni a rájátszásban, ezeket a hiányosságokat elleplezve, vagy legalábbis a lehetőségekhez képest minél jobban takargatva kell megpróbálni ellavírozni meccsről-meccsre. A rutin biztos ezzel a csapattal van. Hogyan nyerhetnek tehát Wilsonék ilyen támadófallal, secondaryvel és ennyi sérülttel?

Igen, a támadófal. Biztos nem mondunk ezzel idénre újat, meg már biztos unjátok, de ennél a falnál idén nincs lejjebb. Amikor csak nagyjából sikerült közepes formát hozni, mint például a Patriots ellen vagy a szezon közepén még néhány meccsen, akkor attól az egész csapat tényleg contendernek nézett ki, de nagyjából a Pats meccstől kezdve konstans szörnyű az egész. Három újonccal nem is csoda egyébként, de a probléma adott, mit lehet tenni? Először is Wilson mobilisabb már, mint a szezon elején volt, ennek jeleként a Lions ellen már lekerül a térdéről a protector. Több megindulásra, közte tervezett megindulásra kell számítani. Másrészt sokkal gyorsabban kell elengednie a labdát lehetőleg shotgunból, mert így aránylag el lehet rejteni a fal gyengeségét. Ehhez persze elkapók is kellenek, de itt már a sérülések közbe szólnak kissé. Lockett 16. heti sérülésével nem csak a visszahordások kaptak egy pofont, hanem a passzjáték is egy kisebbet, de az eddig árnyékban tartott Paul Richardson úgy tűnik, hogy élni tud a lehetőséggel. Az utóbbi két meccsen már 8 elkapása volt (12 targetből) 82 yardért és egy TD-ért. Prosise-ra is nagy szükség lenne nem csak a passz-, hanem a futójáték terén is, de ő a Lions ellen még szinte biztos nem játszik.

A másik hatalmas lyuk Earl Thomas helyén tátong. Vele a Seattle a legjobb pont/meccs mutatóval rendelkezett (16,2), azóta a 19.-kel (24,5)! Vele az 5. leggyengébb passer ratinget engedték az ellenfelek irányítóinak (79,9), nélküle a 28.-at (105,0)!! Terrellről a két ünnep között jelent meg egy nagyon jó elemzés a Field Gullson, a lényeg röviden a következő. A Seahawks védelme jellemzően Cover 2-t vagy 3-t játszik, Thomas pedig oda segít be, ahova jobban kell, de nem ez a lényeg, hanem hogy szinte mindig oda is ér, és számtalan tackle-t csinál meg. Nos Terrell-lel ez nincs, köszönhetően annak, hogy Terrell aránylag sokszor érkezik rossz szögből, praktikusan azért mert túl agresszív, így viszont a jobb QB-k, WR-ek élni tudnak a lehetőséggel. Felmerül a kérdés, hogy na jó-jó, de hogy lehet ezt akkor elrejteni? Leginkább sehogy, na de majd segít az ellenfél! Stafford ugyanis sérüléssel fog játszani most is. Nem tűnik egy hatalmas dolognak az ujjsérülése egyébként, de a statisztikák mást mutatnak: Sérülés előtt 67,2 %-os passzpontosságot, 21-5-ös TD-INT arányt és 8-4-es mérleget hozott vele a csapat, azóta viszont csak 60,2 %-os pontosságot 3-5-ös TD-INT arányt (!) és 1-3-as mérleget. Igen, igen a sorsolásuk is belejátszott ebbe, de azért a lényeg látszik a számokból. Emellett a mostani előrejelzések szerint a meccs alatt esőre, esetleg havas esőre és plusz 1-3 fokos hőmérsékletre lehet számítani, ez is inkább a Seattle-nek kedvező.

Na de ha a secondaryben nem lehet annyira bízni, mint az előző 4 évben, akkor az ellenfélben még minden további nélkül, és nem csak Staffordra gondolok, hanem a védelmére is. A Lions ugyanis idén NFL rekordot döntött, ugyanis egyetlen korábbi csapat sem engedett ilyen magas százalékban sikeres passzokat az ellennek, mint ők. Ez pedig az immár teljes sebességgel futni képes Wilson és a Graham-Baldwin-Richardson-Rawls fémjelezte sor ellen nagyon rossz ómen. Az idei Seahawks meccsekkel ellentétben több hosszú hazai drive-re is számítani lehet.

Nem csak az offense-re lehet hazai győzelmet alapozni, hanem a(z egy meccsen persze nem annyira releváns, de mégis nagyon jól hangzó) múltra is. Wilson hazai pályán még veretlen a rájátszásokban (4-0), de a csapat sorozata immáron 9 meccsesre nyúlik. A Lionsnak pedig hírhedten nem megy a playoffban, az utolsó 8 meccsüket elvesztették (leghosszabb élő sorozat), utoljára akkor nyertek meccset (1992), amikor Stafford 3 éves volt. Vagy amikor Egerszegi három aranyat nyert Barcelonában, ugye. De van a mostani szezonra jobb stat is, nevezetesen, hogy a Detroit mind az 5 meccsét elbukta, amit playoffba jutott csapatok ellen vívott (GB 2x, DAL, NYG, HOU, igen a Texans, még tőlük is képesek voltak kikapni). A két csapat a mostani irányítókkal egymás elleni 1-1-re áll, az előző szezonban találkoztak utoljára egy emlékezetes végjátékot hozó Monday Night Footballon, ott 13-10-es hazai győzelem született.

A Seahawks-drukkerek nagyjából rettegéssel vegyes kíváncsisággal és rengeteg rutinnal várják a rájátszást, hogy mi lesz ebből ezután az év után, de alapvetően őket meglepni igazából semmivel sem lehet. Minden benne van, és egy kicsit annak ellenkezője is. A Patriots meccs éltet mindenkit, hogy ott összeállt minden, és a csapat igenis képes contendernek látszani, hacsak el nem esik a saját lábában, ugyanakkor volt itt Bucs meg Packers meccs is például, így az óvatos optimizmus azt hiszem a legjellemzőbb hozzáállás. Főleg most hazai pályán.

Renningan detroiti beharangját ERRE találja, aki a másik oldalra is kíváncsi. A szerkesztőség többi tagja, kivéve természetesen az elfogult renningant szintén a papírformára tesz:

A másik mai találkozóhoz ITT (Texans) és ITT (Raiders) találtok beharangozót. Este pedig kibeszélő az összegző cikkünkben, ITT!